Nemhiába rakta kedvenc hazai lemezkiadóm, a Fonó Records Borbély Mihály lemezeit a különböző kategóriák közül Lajkó Félixszel, Herczku Ágival egyetemben a World-fiókba, és nem a jazzébe. Valóban, meglehetősen erős népzenei hatásokkal számolhat a hallgató a sokoldalú fúvószenész koncertjeit, lemezeit hallgatva. A pályáját az autentikus népzenei Vujicsics együttesben kezdő, annak 1981-es bemutatkozó albumán főszerepet vállaló fúvós azonban hamarosan kinőtte a határait: a jazz, a kortárs zene, a világzene irányába folytatta zenei karrierjét, de igazodási pontként örökre megőrizte a Kárpát- medencei délszláv, és a balkáni népzene alapjait.

A szerda esti szombathelyi műsor annak a 2015. szeptemberi, a Fonó Zeneházban lejátszott koncertnek az interpretálása volt, melyről a Polygon c. lemez is megszületett. Egyikük, a vendégzenész bolgár kaval- játékos, Teodoszij Szpasszov hiányzott csak az estéről, de itt volt Lukács Miklós cimbalmos és Dés András ütőhangszeres!   

Ilyenkor, januárban a tavalyi évet lezáró különböző díjátadó ceremóniák, listakihirdetések lázában élünk még. Bizony, nem volt nehéz megállapítani, hogy a trióban fellépő zenészeink a nemrég, a jazzma listáin hogyan végeztek 2016-ban. Nos, Borbély Misi mindhárom listán - a szerkesztőségin (25 fővel), a zenészekén (83 jazz muzsikus), és az olvasóin is (4328 szavazó!!) - első lett a szopránszaxofon hangszeresek versenyében. Ez utóbbin dupláját kapta, mint az őt követő második helyezett. A különleges hangszeresek kategóriájában, melybe a cimbalom is belesoroltatik, mind a három kör listájának első helyét kapta Lukács Miklós, és Dés László, a fiatal ütőhangszeres. Szóval, hátradőlhettünk volna már azelőtt, hogy kezükbe vették volna a hangszereiket, és játszani kezdtek volna.

No, de kézbe fogták hangszereiket, és a bensőséges hangulatot biztosító, sokszor dicsért Krúdy Klub színpadi dobogóján megjelentek a zenészek. Borbély, a jazz egyik utolsó úriembereként, (Dudás Lajos után) zakóban, vasalt ingben, bőrcipőben - maga elé pakolva négy hangszerét, a szopránszaxit, a tárogatót, a klarinétot és ennek basszusváltozatát - a színpad balját foglalta el, míg mögötte régi, patinás cimbalmával Lukács ült. A színpad jobb oldalán a megszokott kisszék helyett egy cajonon ülve, mely a lábdob funkcióját is kiváltotta, ült Dés, két cinje és két dobja mögött.

Mindjárt az első szám, a lemezfelvezető Kecskeleves c. kompozíció után megállapíthattuk, hogy trió létére meglehetősen telt hangzást teremtettek a zenészek ezzel a szokatlan hangszerösszetétellel is. Az aszimmetrikus, vad balkáni ritmusalapra felvitt bolgár népzene elsősorban Borbély állandóan bravúrosan guruló- szárnyaló szopránszaxofon futamain keresztül került el fülünkbe, a cimbalom inkább amolyan zongorapótlóként tömörített. És Dés András is megmutatta egy rövid dobszólójában, hogy viszonylag kevés hangszerén is mi minden hangzást tud elővarázsolni. Az egybejátszott második és harmadik számban, a Dés- szerezte A fű zöldebb-ben, és a Borbély komponálta Momo-ban aztán kijöttek a cimbalom jellegzetességei is.

Az előbbiben az egzotikus monoton dob- basszusklarinét alapra olyat improvizált Miklós, melyben nemcsak a klasszikus, akkordfelbontásos cimbalom-futamokat alkalmazta, hanem már-már szitárhangokhoz hasonló, indiai hangulatok is felsejlettek. A Momo sodró bop-ban Misi szopránja vitte a dallamot, és ismét Miklós volt az, aki a ritmusváltásokkal összetört- újrarakott, keleti dallamvilágú darabban nagyot rögtönzött, kiaknázva a dinamika lehetőségeit is: hol halkan, finoman szőve, hol erősen, szinte ütve- verve a húrokat parádézott. Az együttjátszott Gyere hozzám estére és a Lukács- szerezte Sunrise In Channai nem a Polygon lemezen található dalok, hanem már az azóta megjelent, vagy, mint az utóbbi, még meg sem jelent albumon találhatóak.

A Bartók- gyűjtésből származó, tárogatóval bejátszott lassú, felvezető népdal-blues a kortárs zene kategóriája már, mely visszajön a vadul, szilajul berontó cimbalom-rögtönzés után is, mintegy keretezve azt. Lukács ördögi zenét művelt hangszerével: keleti dallamok, vad sztakkátók, majd szárnyaló, lebegő, csípett húrokkal előcsalogatott hangulatjátékok váltották egymást, a mennyben és a pokolban. Az imént a cimbalmot, mint zongorapótlót írtam le, de nem: a Lukács megszólaltatta cimbalom nála több, mint a zongora: kísérőhangszer, szólóhangszer, ritmushangszer is. Andris itt ismét kapott lehetőséget sokoldalúságát bizonyítandóan kézidob-szólójának bemutatására. Ujjaival, tenyerével, halkan-hangosan, gyorsan-lassan játszott a bőrön, a kinézete ellenére oly sok finomságot rejtő hangszerén. Az utolsó kérdés (Borbély) c . szomorú éjszakai zene szintén Bartók- gyűjtésből származik. A mélydob és a klarinét duója az est legszuggesztívebb darabja volt: a sötétség, a félelem, az éjszaka hallható, vagy vélhetően hallható neszek egyvelege. A darabra rímelő Az első válasz (Lukács) című szám, szorosan egybegyúrva az előzővel, már vidám hangulatot árasztott: Misi szólói tárogatón, majd a két furulyából egybefaragott, ezért két szólamban is megszólaltatható szláv dvojnice hangszerén vibráltak, persze jellegzetes délszláv ritmusban. Andris ebben a számban harmadszor is megmutatta ötletekből sohasem szűkölő tudását: ezúttal a saját testét használta dobfelületként. Hol a térdén, hol a felfújt arcán, hol a mellkasán, hol pedig az eddig ütőként használt tenyereivel egymáson hozta a ritmusokat.

A „testdobolás" után a Yafo Hop c. Szpasszov nóta hangzott el Borbély klarinéton fenn, magasan tekert-visított dallamaival, és ismét Lukács volt az, aki a rögtönzéseivel izgalmassá tette a darabot. A befejező Villők tánca (Borbély) ismét a népzene felelevenítése- átdolgozása kategóriája volt: balkáni folkzene tilinkóval megbolondítva, ördögi gyors ritmusban, mesterien brillírozó fúvósjátékkal. A visszataps után egy régi darabbal, az eredetileg Muzsikás által játszott Erdély Blues -zal zártak a fiúk, melyben Misi tárogató-felvezetésére Miklós ismét egy akkordfelbontásból kibontakozó, ragyogó cimbalom-rögtönzéssel felelt.

Borbély Mihályék koncertje jó kis előzetes volt a nyári Lamantin Fesztivál előtt.