A mozi digitális forradalma - a premierrel egyidőben kerülnek bemutatatásra a magyar és az art filmek

2008.09.10. - 07:00 | Boros Ferenc

A mozi digitális forradalma - a premierrel egyidőben kerülnek bemutatatásra a magyar és az art filmek

A „felejtsd el a mozit” emileknek ezúttal talán vége! A kópia-ellátási és szállítási, valamint roncsolódási problémák, és a javításra fordított idő, a több hét csúszással való háttérhelyzetből való indulások lassan, de biztosan a digitális technikának köszönhetően háttérbe szorulnak. Az új technikát Mundruczó Kornél "Delta" című sajtóvetítésével avatták fel a Savaria Filmszínházban.

HIRDETÉS

A fejlesztések hozadéka megjelenik a látogatottságban

Ezek a technikák egyre nagyobb teret hódítanak el maguknak a filmgyártás egyes mozzanataiból is, és komolyan számolnunk kell azzal, hogy 10 éven belül a hazai mozizásnak is teljes egészében át kell majd állnia az új technológiára. Vannak helyek, amelyek már részben próbálkoznak az átállással, ilyen a Savaria Filmszínház is.

Grünwald Stefánia az Agora Kulturális és Turisztikai Központ igazgatója kijelentette, hogy az elmúlt egy évben több, mint 10 millió forintot költöttek fejlesztésre, és ez a folyamat reményei szerint nem fog megállni. Ha minden jól megy, jövőre elkezdődhet a mozi külső felújítása, és továbbra is mindent kielégítő multikulturális központ lesz, ami a filmek mellett, kortárs könnyűzenei koncerteknek, filmfesztiváloknak, és akár operaelőadásoknak is helyet adhat.

Mayer Rudolf az Agora Savaria Filmszínház igazgatója elmondta, hogy a többi artmozival ellentétben volt olyan negyedév ahol 10%-os növekedés volt a filmszínház látogatottságában, és ők ezt az emelkedő tendenciát akarják meglovagolni az új „E", vagyis elektronikus mozi bevezetésével.

Jelenleg olyan technika áll rendelkezésre mely, kb. 1,3K-s felbontású és 15 méternél nem szélesebb vásznak esetén is lehetővé teszi az élvezhető és részletgazdag mozgóképek kivetítését úgy, hogy azokat a laikus néző nemigen tudja megkülönböztetni a 35 mm-es filmek kínálta élménytől - mondta Nagy Jenő a CineReal-NET üzemeltetője.

A szükséges technikai eszközök, és szoftverek kiépítése közel 4 millió forintba került, ebből 2 milliót a Nemzeti Kulturális Alapprogram sikeres pályázata fedezett, egy kisebb összeggel beszállt a kivitelező is, a többit pedig önerőként a mozi adta hozzá, és bízik abban, hogy ezt a befektetést az év végéig behozza az új rendszer. Csehországban például a digitális mozi bevezetésével 40 százalékkal nőtt az art-mozik látogatottsága.


A technika előnyei

Az új technika számos előnnyel jár egy vidéki artmozi számára. A kevés kópiával indított vetítések eredményeként (találkozhatunk olyan esettel egy magyar art film során, hogy országosan csak 2 kópiát adtak ki belőle) a vidéki nézőkhöz csak igen nagy késéssel jutnak el a filmek. Az új elektronikus mozihálózat segítségével ezek után lehetségessé vállnak az egész országra kiterjedő premierek, ami azt jelenti, hogy a magyar, az európai, és a független filmekkel szinte minden e-mozit működtető városunkban akkor találkozhatnának a nézők, amikor azok éppen futnak, aktuálisan eseményszámba mennek, vagy közbeszéd tárgyává vállnak. Jelenleg 35 ilyen alkotás van a rendszerben, ami az év vége felé több mint duplájára nőhet.


A Deltával debütál

Szeptember 11-én csütörtökön a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál Fipresci díjas, Mundruczó Kornél Delta című szerzői filmje kerül országosan a Budapesti mozikkal egyidőben több vidéki nagyvárosi mozi filmvásznára. A film 35 mm-es szalagon csak több hónap késés után érkezne el hozzánk. Bízzunk benne, hogy decemberben a magyar közönségsiker, a Valami Amerika 2. része, és majd a jövő évi Magyar Filmszemle is hasonlóképpen fog a vetítőtermekbe kerülni. Addig pedig figyeljük a programokat, hisz szeptember végén jön a Moziünnep, az idei év legnagyobb nézőszámot produkáló alkotásaival, külön kuriózumként indián filmekkel, és Truffaut-nak, a francia újhullám egyik legnagyobb alakjának a Jules és Jim című alkotásával. Ezt követően pedig októberben az 55. Országos Függetlenfilm szemle, rengeteg amatőr filmmel, és számos kísérőprogrammal.

És végezetül ne felejtsük el, hogy a mozi forradalmának a technika mellett, a másik nagy feltétele, hogy az embereknek legyen igényük az együttlétre, az együttes élményekre, a kultúrára. Mi más is lehetne egy ilyen közösségi, szellemi találkahely, mint esetünkben a Savaria Filmszínház? Éljünk hát az általa nyújtott, folyamatosan fejlődő lehetőségekkel és multikulturális programokkal.

Új hozzászólás