Azzal kapcsolatban, hogy melyik időszak volt az együttes fénykora, napestig tartó vitákat lehetne folytatni. Arról viszont kevésbé, hogy miért van az, hogy még mindig erőteljes létjogosultsággal rendelkezik mindaz, amit Zolee-ék a magyar könnyűzenei élet színpadára hoznak.

Az ezredforduló előtti „Jégre teszlek" és „Helldorádó" albumok mondanivalója, lényeglátása még ma sem vesztette aktualitását és a korabeli sikeres lemezek izmos nosztalgiával itatják át a mostani turnékon is a zenekar rajongóit. Jóllehet a kezdetekben felállított lécet, ma már másképp kell átugrani, tény és való, hogy a 2012-ben kihozott „Hatalmat a népnek!" anyaga ismét a régi idők rivaldafényét emelte vissza egy napjainkban már megfontoltabb köntösben.

Aligha van olyan rendszerváltás után felnőtt lakótelepen élő, aki ne hallott volna még a bandáról vagy egyáltalán ne lett volna szerelmese egy-két régi bitang dalnak. Rongyosra hallgatott kazetták, komposzttá nézett videóklippek és zsúfolt fellépések adnak tanúbizonyságot a korabeli évek népszerűségéről. Az egykori rajongók ma már egy kicsit kiöregedtek, viszont vannak helyettük újak és így a csapat szépen már generációs zenekarnak is tekinthető. Pláne, mert a tagok is cserélődtek, az alapítók közül ma már csak a főszereplők állnak a deszkákon.

A két törzstag még mindig emblematikus figura és persze már nem futnak félmaratont a színpadon, sőt a magas cét sem éneklik ki, mégis éppen olyan jól tolják a gengszter rapet, mint amikor még anno fiatalon belenyakaltak a történetbe.

Az este felépítése a már megszokott koreográfia szerint zajlott, a régi klasszikusok mellett beépültek a friss keletű nóták, így mindenki választhatott; amit és ahogy jónak gondolta. A srácoknak igazi hazai pálya volt a késői kezdés, és olyan elánnal nyomatták a vakert, hogy arra a fiatalabbik éveikben is büszkék lehettek volna. A családias hangulatban futó fellépés a klubbulik eklatáns példája volt, itt nincs kecmec vagy álságos playback, a közönségnek ekkora helyen nem lehet hazudni. A nóták úgy ütöttek, mint a buszkerék és a suttyomban elengedett dalszövegek között, mint mindig, most is ott lapult a meztelen valóság. A mindennapi életből, a hétköznapokból hallottuk, ismerjük ezeket a történeteket, de minden másképp fest a Kartel előadásában, hiszen másik a mese, ha más az, aki mondja.

/Fotóink illusztrációk, a 2013-as körmendi koncerten készültek/