Országos turnéra indul a Zaporozsec

2017.03.02. - 09:30 | vaskarika.hu

Országos turnéra indul a Zaporozsec

Az osztálytársakból alakult szentgotthárdi rockzenekar tehetségkutató fesztiválokon kezdte gyűjteni hallgatóságát, majd az MR2 hullámait is megnyerte magának, hisz a rádió már az ötödik dalt játssza rotációban, sőt az Azon az éjszakán három egymást követő héten vezette a Petőfi TOP 30-at. A Varga Bence (ének, gitár), Papp Dávid (basszusgitár), Hoffman Máté (dob), és Balaton Gergely (gitár) által alkotott csapat zenéjét a Beatlestől a Muse-ig, a hazai alternatív kultúrán át számos hatás inspirálja.

A tavalyi év elején még a Hooligans vendégeként járták a klubokat, aztán a NagySzínPad tehetségmutató versenynek is köszönhetően a nyáron minden jelentős fesztiválon színpadra állhattak. Első országos turnéjuk a Nemzeti Kulturális Alap és a Cseh Tamás Program támogatásával valósul meg. 

Legfrissebb anyaguk egy videoklip formájában a koncertlátogatók egyik kedvenc dalához - a Valse Triste-hez - jelent meg nemrég.


A zenekar legújabb klipje képről képre bontja ki a hangulatát annak, hogy milyen, amikor Weöres Sándor világa találkozik a Zaporozsecével. A zene, ami felráz, a szöveg, ami megnyugtat. A Valse triste című dal magával ragadó energiáin nehéz kívül maradni. Megérint és lecsendesít, odahúz és lepörgeti előttünk az élet lényegét, minden súlyát és gyönyörűségét. Weöres Sándor szavaival élve: "nem tudjuk pontosan mit jelent, mégis felemel, átalakít". Kellemes, mélabús borzongással váltja ki az érzést, hogy minden rendben van...


Valse triste érzelemgazdag zenei témáját és mondanivalóját hozza még közelebb az új Zaporozsec videó. Saját bevallásuk szerint ez az eddigi legjobb anyaguk, mert sikerült megvalósítani, hogy a képek igazán együtt éljenek a dal lassan építkező, bensőséges hangulatával és sodrásával. A forgatásnak hazai pálya, a szentgotthárdi színházterem adott otthont, a zenekar életének egyik fontos bázisa, klipek, próbák és szereplések helyszíne. Nem volt nehéz az ismerős falak között a nyugodt forgatási körülményeket megteremteni. A fiúknak semmi más dolguk nem volt, csak önmagukat adni és zenélni.

Kapcsolódó írásunk: 

Felemel és átalakít - Így hat ránk az új Zaporozsec dal!

2016.11.17. - 16:00 | vaskarika.hu

Felemel és átalakít - Így hat ránk az új Zaporozsec dal!

A zenekar legújabb klipje képről képre bontja ki a hangulatát annak, hogy milyen, amikor Weöres Sándor világa találkozik a Zaporozsecével. A zene, ami felráz, a szöveg, ami megnyugtat.

 

 

 

A turné állomásain a rádiós slágereik mellett (Azon az éjszakán, Emszercénégyzet, Mr. Gorsky, Menjünk a Marsra, Zuhanás, ...) előadják majd természetesen ezt a dalt is, de a szerencsések az idén tervezett új lemezre készülő számokba is belehallgathatnak még megjelenésük előtt. 

 

A koncertek sodró lendülete az első perctől kezdve betölti a klubokat és nem csak talpalávalóként szolgál, hanem egy-egy dallal a Zaporozsec akár a Marsra is elvarázsolhat bárkit. Az önfeledt rock&roll közben azonban érdemes a dalszövegekre is odafigyelni, hiszen a zenekar a fülbemászó dallamok mellett a szavakkal játszva bontja ki még inkább sokszínű, izgalmas világát. 

Kapcsolódó írásunk:

Akusztikus utazás Zaporozseccel (videóval)

2016.12.15. - 00:50 | vaskarika.hu - Fotók: Németh Tamás

Akusztikus utazás Zaporozseccel (videóval)

Szerdán a Zaporozsec repítette el "emszercénégyzet sebességnél" is gyorsabban közönségét a Marsra, a Szerda Esti Akusztik programsorozat részeként.

Új hozzászólás