Gyakorlatilag minden fiatal, akinek okostelefonja van, hozott már létre és osztott meg média tartalmakat. Töltött fel fényképet közösségi oldalra, vagy megírta, hogyan látja ő a világot. A tartalomfogyasztóból tartalomlétrehozó lett. Prosumer. Korábban talán annyival egyszerűbb volt a világ, hogy irodalom órán azt tanították, mi a mondanivalója a műnek, a média órákon (ahol voltak ilyenek) pedig filmeket elemeztek, a képernyőn látottakat beszélték meg. Ebben a folyamatban persze gyakran a szülők is részt vettek, a tévé előtt ülve többen tudatosan próbálták megbeszélni gyerekeikkel, mit is láttak éppen.

Fotó: hirado.cms.mtv.hu

A világ azonban sokkal bonyolultabbá vált azzal, hogy immár participatív kultúrában élünk. Rendkívül alacsony technikai küszöböt kell átlépni ahhoz, hogy valaki tartalmat állítson elő. Olyan szöveget, képet, hangot, vagy videót, amit mások is látnak online. A hagyományos szerepek megszűnnek, nincs, aki kulcsot adjon az online médiához. Legyen tehát minden iskolában egy személy, akinek ez a foglalkozása. A kulcsok őre. Ő az, aki megtanít arra, mit posztoljunk és mit nem, mit higgyünk el, és mit nem, valós hírt olvasunk-e, stb. Legyen e foglalkozás elnevezése trendi: média coach. Csak azért nem új média, mert a hagyományos megértéséhez is még fogódzót kell adni. Például ahhoz, hogyan értelmezzük a reality-kben látott viselkedés mintákat.

Fotó: hirado.hu

Az elképzelés, hogy média coach-ok legyenek az iskolákban, az Egyesült Államokban is felmerült, ott a jelenségnek már bevett elnevezése van. Media Literacy. De konkrét személy erre nincs kijelölve a tengerentúlon sem. Van pszichológus, logopédus, de média coach nincs. Egy saját, általános iskolai igazgatók körében végzett nem reprezentatív felmérésem szerint a magyar iskolákban, egyelőre nem hivatalos keretek között már többnyire megvitatják az olyan kérdéseket, hogy mely videókat szabad megnézni, és melyeket nem, mit kell tenni, ha ismeretlenek jelölnek be a Facebookon, kell-e fizetni internetes tartalmakért, stb. Mindez az esetek többségében csak az osztályfőnöki órán történik, és ott is ritkán. Bár én magam elég önkényesen az így létrehozandó státuszt média coach-nak nevezném el, a kollégák a következő tippeket adták: netguru, ifjúságvédelmi felelős, internetőr, média mentor, medviser, IKT tanár, rendszergazda, prevenciós szakember, pedagógus. Két egyforma válasz nem volt, de világosan feltűnik, hogy az igazgatók egyértelműen a veszélyeket veszik észre.  

Fotó: hirado.cms.mtv.hu

De a mindennapi veszélyek elhárításán túl a média coachok feladata lenne abban is támogatni a fiatalokat, hogy megfelelő képességekkel rendelkezzenek ahhoz, hogy az online média teljes értékű résztvevői legyenek, miközben tiszteletben tartják a megfelelő etikai normákat is. Hogy nem sértik meg mások jó hírét. Hogy nem veszik el a copy+paste logikája alapján mások szellemi tulajdonát. Hogy megfelelő ítélőképességgel rendelkezzenek, mert akkor fel tudják ismerni a hiteles forrásokat. Hogy képesek legyenek nagy biztonsággal navigálni számos platformon keresztül, amikor éppen valaki ki szeretnének nyomozni. Hogy előnyükre és ne hátrányukra váljon a multitaskingolás. Hogy képesek legyenek konszenzusra jutni a hálózati környezetben számukra ismeretlen egyénekkel is, gyakran elfogadva azok érveit.  

Fotó: pixabay.com

A kihívás nagy, a feladat komoly. Az internet ugyanis nem egyszerűen egy új technológia, hanem a társadalmi lét és kommunikáció új szerveződése is. Kapuőrök és őrkutyák nélküli rendszer. Lassan, de biztosan felváltja a korábbi szerkezeteket, megreformálja a társadalmi kapcsolatok terét. Nagyon is szükség van tehát a közoktatásban média coach-ok munkájára, akik tanórák vagy tréningek keretében az új média használatában és megértésében, de tartalom létrehozásában és az etikai szabályok betartásában is segítik a tanulókat.