Ilyen lesz a szimfonikusok áprilisa (ápr. 7-28.)
2017.04.01. - 13:15 | vaskarika.hu
Helyszín: Szombathely, Bartók terem
Dátum: 2017.04.07 - 28.
Szimfónia bérlet Kelemen Barnabással, Húsvéti hangverseny, Vásáry Tamás zenés beszélgetése, Zenemanók bérlet: Péter és a Farkas és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar hangversenye - ismertetjük a Savaria Szimfonikus Zenekar áprilisi koncertajánlatát.
Április 7. (péntek)
19.00
Szimfónia bérlet 8. előadás, vendég: Kelemen Barnabás
Kelemen Barnabás, napjaink egyik legfoglalkoztatottabb és méltán egyik legelismertebb hegedűművésze, áprilisban a Savaria Szimfonikus Zenekar élén karmesterként is bemutatkozik a szombathelyi közönségnek. A koncert mintha az A-dúrnak a bécsi klasszikában betöltött szerepét járná körül, hiszen a programon a nagy triász, Joseph Haydn, Wolfgang Amadeus Mozart és Ludwig van Beethoven egy-egy, ebben a hangnemben írt műve szerepel. Haydn eredetileg feltételezhetően kísérőzeneként született A-dúr szimfóniájának „Tűz" mellékneve nem a zeneszerzőtől származik. Ne legyünk babonásak: a két későbbi tűzeset, mely 1768-ban, illetve 1776-ban Haydn kismartoni lakását sújtotta, csak véletlen egybeesés. 1775-ben komponálta Mozart A-dúr hegedűversenyét, mely ebben a műfajban az utolsó alkotása. Figyelemreméltó momentum az Allegro aperto első tételben a hegedű színre lépésének Adagio epizódja, illetve a finálé jellegzetesen törökös szakasza. Beethoven A-dúr szimfóniájában a legalapvetőbb építőelem a magával ragadó ritmus. Richard Wagner nem véletlenül hivatkozott rá „a tánc apoteózisa"-ként.
Április 12. (szerda)
19.00
Szent Márton bérlet 4. - Húsvéti hangverseny
A kereszténység legnagyobb ünnepén Bach: D-dúr zenekari szvitjét, Kantáta (Jauchzet Gott in allen Landen) című művét, és Mendelssohn: V. D-dúr „Reformáció" szimfóniáját hallhatjuk a Bartók Terem színpadán. Vezényel Christian Birnbaum, aki a korábbi években dolgozott már a Savaria Szimfonikus Zenekarral. Közreműködik Cornelia Horak osztrák, szoprán énekesnő. Trombitán Németh Imrét, a Savaria Szimfonikus Zenekar művészét hallhatjuk. Tartanak velünk ünnepi hangversenyünkön!
Április 20. (csütörtök)
19.00
A zenén túl... Vásáry Tamás zenés beszélgetései, bérleten kívüli hangverseny
Április 20-án a Bartók Teremben Vásáry Tamás egy zenés beszélgetésre invitálja Önöket! A karmester ezúttal előad, vezényel és zongorázik! Tartsanak velünk! Fedezzük fel együtt, mi vár Ránk " A zenén túl"!
Április 25-27.
Április 25. - 10.45,
Április 26. - 9.30, 10.45
Április 27. - 9.30
Zenemanók bérlet 4. - Prokofjev: Péter és a Farkas
Péter barátaival, a kacsával, a kismadárral és a macskával, izgalmas és tanulságos kalandok után végül túljárnak a gonoszt megtestesítő farkas eszén. 1936-ban komponálta Prokofjev zenekarra és narrátorra szóló szimfonikus költeményét, amelynek célja egyrészt a gyermek-hallgatók szórakoztatása, másrészt az, hogy a játékos élmény közben megtanítsa a gyermekeket az egyes hangszerek sajátos hangzására és kifejezési módjára. A mese valamennyi alakját egy-egy hangszerrel jelképezi: a kismadár témája fuvolán hangzik fel, a kacsáé oboán, a macskáé klarinéton, nagyapóé fagotton, a farkasé három kürtön, Péteré a vonósok együttesén, a vadászok lövéseit pedig az ütőhangszerek szólaltatják meg...
Április 28. (péntek)
19.00
Szimfónia bérlet 9. - A Nemzeti Filharmonikus Zenekar hangversenye
Szimfónia bérletünk 9. előadásán Yoav Talmi, izraeli karmestert és zeneszerzőt köszönthetjük a Bartók Terem színpadán. Közreműködik Alon Goldstein, zongoraművész. Az est folyamán Schumann és Mendelssohn műveit hallhatjuk.
1838 elején Robert Schumann jegyesének, Clarának írt levelében említi, hogy „30 bohókás dolog" vázlataival foglalatoskodik. Ezekből a darabokból válogatta ki azt a tizenhármat, mely a Gyermekjelenetek sorozatát alkotja. A cím csalóka, hiszen Schumann meghatározása szerint a darabok „egy felnőtt elmélkedései más felnőttek számára". A koncerten az eredetileg zongorára készült művek Yoav Talmi zenekari átiratában hangzanak el. Schumann kortársa és egyben jóbarátja, Felix Mendelssohn 1830-31-es európai tanulmányútja során szinte mintegy mellékesen komponálta meg 1. (g-moll) zongoraversenyét. A zenei anyagon érződik, hogy szerzője maga is virtuóz billentyűsjátékos, a versenymű hálás játszanivalót kínál. Különlegessége, hogy a nyitótételben a zongora szinte azonnal szóhoz jut, a zenekari bevezető jelentősen lerövidül. A koncert második részét szintén átirat nyitja, de ezúttal Mendelssohn maga hangszerelte meg az eredetileg vonós oktettre írt Scherzo tételt 1. (c-moll) szimfóniája menüettjeként. 1846. november 5-én a lipcsei Gewandhausban Mendelssohn vezényletével zajlott a programot záró mű, Schumann 2. (C-dúr) szimfóniájának ősbemutatója. A szimfóniának már-már religiózus színezetet ad a zárótétel korálszerű tematikája, mely egyben a nyitótétel.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1944 szavazat







Új hozzászólás