Critical Mass - Bringás felvonulás az Autómentes Napon (fotóriport)

Képgaléria megtekintése2009.09.23. - 00:30 | Makrai Tamás

Critical Mass - Bringás felvonulás az Autómentes Napon (fotóriport)

Szeptember 22-én, az országos Autómentes Napon - aminek nyoma sem volt a közlekedő gépjárművek számát tekintve - ismét kritikus tömeget alkottak a kerekesek. Az MSH elől 18 órakor rekordszámú, több mint 150 bringás indult a könnyed városi túrára, miközben a város különböző pontjain és a túra végén, a Fő téren égbeemelték környezetkímélő járművüket. Az esemény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a tisztább és élhetőbb város közlekedési kultúrájának - és egyben közlekedési szemléletváltásának - fontosságára.

HIRDETÉS

Budapesten évek óta szokás a bringás-felvonulás - persze törvényes keretek között, a Critical Mass szervezésében -, mely mára világszerte elterjedt. Hazánkban évente kétszer tartják meg: a Föld napján és az Autómentes Világnapon. A résztvevők általában a nagyobb kereszteződésekben és a célban „emelnek", azaz kitartják biciklijüket a fejük fölé. Az elnevezés (Critical Mass) magyar jelentése „kritikus tömeg", ezzel próbálván érzékeltetni, hogy az autósok váltsanak biciklire, akár a rövidebb utak esetében, akár a mindennapi közlekedésben.


Critical Mass - Bringás felvonulás Szombathelyen - a további fotókért kattints a képre!

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás