Forró, nyári nap, 1945. augusztus 12. 11 óra. Az egész falu esküvőre készül: a jegyző fia házasodik, gyerekkori szerelmét veszi el. A sürgés-forgást váratlan esemény szakítja meg: titokzatos szállítmányukkal két fekete ruhás, fekete kalapos zsidó férfi jelenik meg a falu vasútállomásán. Vajon miért jöttek? Mit cipelnek? És mi lesz az esküvővel? Török Ferenc filmjéből mindez kiderül, miközben megismerjük a falubelieket, akiket kísértenek a múlt bűnei.

Török Ferenc rendező az 1945 gálabemutatóján, a Titanic-fesztiválon Fotó: Csákvári Zsigmond

Szántó T. Gábor Hazatérés című novellájából készítette az 1945-öt. Miért döntött a címváltoztatás mellett?

A Hazatérés egyrészt kicsit szomorkásan unalmas cím lett volna egy mozifilmnek, olyan, mintha már hallottam is volna valahol. Másrészt pedig nagyon sokat változott a forgatókönyv a novellához képest. Az 1945 eredetileg munkacím volt, de annyira megszoktuk, hogy végül ez maradt a végleges. Lehet, hogy kissé nagyképű címnek tűnik, hiszen annyi minden történt 1945-ben, ám mi csak egyetlenegy nappal, 1945. augusztus 12-ével, azon belül is úgy délidőben, három órácskával foglalkozunk.

Ez a történet valójában nem hazatérés. A vonattal érkező ortodox zsidók árnyalakok, lehetnek a falu lelkiismeretének jelképei, ők nem is hazatérnek, a pontos úti céljukat pedig szinte végig balladai homályban tartjuk, tudatosan arra törekedtünk, hogy a motivációjuk ne legyen nyilvánvaló. Istenhívő emberek, akik olyan küldetést visznek a lágerből való megszabadulás után, amely nekik az Istennel való kapcsolatukban is fontos. A hazatérés ráadásul nagyon az áldozatok szempontját erősítené. Azért lehet újszerű ennek a filmnek az elbeszélési technikája, szempontrendszere, mert nemcsak az áldozatok szemszögére fókuszál, hanem azokéra is, akik a deportálások idején kollaboráltak a hatalommal, akik az áldozatok javainak megszerzésében aktívan részt vettek, sőt meg is szereztek bizonyos ingatlanokat.

Török Ferenc, valamint a két zsidó férfit alakító színész: Nagy Marcell és Angelus Iván a forgatáson Fotó: Szilágyi Lenke

Magyar, zsidó, vétkes, áldozat - mint egy mini társadalomban.

Igen, ez a falu társadalmi tabló is, hiszen van a figurák között mozdonyvezető, kocsmáros, jegyző, rendőr, plébános - egy kis falusi társadalmat modelleztünk. Nyilván mindannyian kötődnek a múlthoz valamilyen módon, mert vagy szemtanúi, vagy aktív részesei voltak annak. A két zsidó ilyen szempontból nagyon fontos figura, de mintha teljesen más világ lenne, mint a falubeliek. Az egyik tette a hétköznapi megélhetésről szól, a másik pedig egy isteni küldetésről, és az az érdekes, hogy mikor metszi egymást a két világ, mikor és milyen körülmények között találkozik, és akkor mi fog történni. A film végig ennek a feszültségét kínálja a nézőnek, ez adja a film dinamikáját.

Egy két évvel ezelőtti interjúban mesélte nekem Szántó T. Gábor, hogy a Hazatérésből film készül. Eddig érlelődött önben a történet?

Ez a film 12 éves munkafolyamat eredménye. Két évvel ezelőtt forgattuk le, az utómunka másfél év volt. Egyébként mikor Gábor első elbeszéléskötete 2004-ben megjelent, kaptam tőle egy példányt, rögtön elolvastam, másnap pedig hívtam is, hogy a Hazatérést kérem, az mindenképp kell nekem. Elkezdtünk ötletelni, mit lehetne kezdeni vele: kisfilmet, tévéfilmet, mozit esetleg színházat? Végül teltek az évek, és lassan elkészült az 1945 című játékfilm, amelyet április 20-án mutatnak be a magyar mozik.

Angelus Iván és Nagy Marcell Fotó: Szilágyi Lenke

A történet szerint a falubeliek esküvőre készülnek: a jegyző fia házasodik. A novellában azonban nemhogy esküvő nincs, a fiú ahhoz is gyáva, hogy gyerekkori szerelmének bevallja, mit érez. A filmben viszont fontos karakter: komoly jellemfejlődésen megy át, sőt saját apjával is szembeszáll.

Azt már az elejétől fogva tudtuk, hogy valakinek a faluból - lehetőleg a legszimpatikusabb fiatalnak, aki, persze a leggonoszabb szereplőnek a gyereke - fel kell ismernie, hogy nem mehetnek tovább a dolgok úgy, ahogy korábban. Ez alatt a három óra alatt kell mindent - a múltat is - megértenie. Amikor rájön, hogy mibe keveredett akaratán kívül, úgy dönt: kiszáll, és nem lesz felelős az apja hibáiért. A fiú alapvetően bizonytalan, introvertált személyiség, de egy pillanatra kilép ebből, és cselekszik.

Azért a leggonoszabb figurára térjünk még vissza. Ő nem más, mint a jegyző, aki a novellában jóval kevésbé ellenszenves. Miért változtatta ennyire gonosszá?

Akartam egy igazán negatív karaktert és azt is hamar eldöntöttem, hogy ezt a szerepet egy komikus színész játssza, akit szeretnek a nézők. A jegyző figurája mosolygós gyilkos, a legveszélyesebb, akit imádnak az emberek. Aki kifelé maga a megbízhatóság és a humor, ám kapzsi módon, teljesen amorálisan kezeli a település irányítását, magánélete és családja pedig romokban hever.

Rudolf Péter a jegyző szerepében Fotó: Szilágyi Lenke

Rudolf Péter alakítja a jegyzőt. Ő volt az első gondolata a szerepre?

Igen, de mindenképp benne volt az első háromban. Azon sakkoztam, mint egy krimiben, ki a legkevésbé ilyen veszélyes karakter az általam ismert középkorú színészek közül. Szeretem az átváltozós filmeket, egy ilyen szerep pedig igazi filmszínészi kihívás. Mikor ezt egy színész is érzi, amikor kedvvel játszik, akkor beindul az automatizmus, életre kel a karakter. Amikor szerepet oszt az ember, a jövőbe kell látnia. Tudnia kell, hogy a színésznek abban az életszakaszában jelent-e előrelépést, kalandot a szerep, vagy csak csuklóból letudja a hat másik, párhuzamos projektje mellett. Rudolf Péter elvállalta ezt a nagyon nehéz színészi utat. Az ő alakítását is dicsérő kritikákat olvasván úgy tűnik, mindez megérte.

Kétségtelenül kifogástalan alakítást nyújtott Rudolf Péter, ám egyáltalán nem volt szerethető figura. Jól érzem, hogy az ön szívéhez viszont elég közel áll?

A sajtóvetítés után a fiam, aki elmúlt már 18 éves, megkérdezte tőlem, hogy melyik szereplővel azonosulok leginkább. Teljesen őszintén mondtam neki, hogy amikor elkezdtük a forgatókönyvet írni, akkor még a fiúval, de mire befejeztük és forgatni kezdtünk, addigra már az apa karakterével, mert abban az irányban súlyoztuk a drámát, így végül Rudolf Péter lett az abszolút főszereplő.

A filmben egyébként három apa-fiú kapcsolatot látunk: a kocsis és a fia, az ortodox zsidó és a fia, illetve a jegyző és a fia viszonyát. Gáborral egykorúak vagyunk, a gyerekeink is majdnem egykorúak, ezért különösen foglalkoztat, hogy melyik apa hogyan tudja tovább adni a történteket a fiának.

Rudolf Péter és filmbéli fia, akit Tasnádi Bence alakít Fotó: Szilágyi Lenke

A legszebben a zsidó apa teszi ezt meg...

Olyan vallásos zsidókat akartunk megmutatni, akik nem félnek már semmitől, akik túl vannak a halálon, akik megjártak mindent. Kívül vannak az életen, nem hunyászkodnak meg, van bennük tartás, és vállalják, hogy itt vannak, élnek, túlélték a borzalmakat. Amikor a főszereplőnk, a jegyzőt alakító Rudolf Péter először meglátja őket a falu főterén, elakad a lélegzete. Erről a szembesülő pillanatról szól a történetünk: mindenkinek egyszer szembe kell néznie a múltjával, ez sajnos elkerülhetetlen.

A filmben megismerjük a jegyző feleségét, akit a novellában homály fed. Miért érezte fontosnak az ő karakterét is kiemelten ábrázolni?

Mindenképpen meg akartuk mutatni a jegyző magánéletét. A drámában nagyon fontos, hogy egy szereplőnek milyen a viszonya a politikával, a pénzzel, a hatalommal, a bűnnel, de ezt érzelmileg nem értjük meg akkor, ha nincs mellette magánéleti motívum. Eszter (Nagy-Kálózy Eszter, a feleség - a szerk.) remek színésznő, és alakja hordozza magán a megtört arisztokrata magyar úrinő karakterét, aki pontosan tud mindent a helyzetükről, a történésekről, ám a férje mellett gyenge ahhoz, hogy lépjen.

Nagy-Kálózy Eszter az anya szerepében Fotó: Szilágyi Lenke

Konkrétan idegroncs.

Igen, az. Hiába szülte meg gyerekét, hiába van pénze. Világi, olvasott nő, nyelveket beszél, és pontosan tudja, hány zsidót deportáltak csak a faluban. Belebetegszik ebbe a magyar a tragédiába. Ezt a '30-as, '40-es évek faluját egyébként nem elmaradott településnek kell elképzelni. Gazdag, mezőgazdasági, borászati vidéknek mutatjuk meg ezt a falut, ahol a vendéglőben olyan a menü, mint egy kisvárosban, a drogériában pedig a dohánytól a parfümig mindent lehet kapni. Az gazdagabbak már autóval járnak, és telefont használnak. Itt egy puskalövés nem dördült. A falutól 5-10 kilométerre lévő vasút környékén ugyan volt egy kis lövöldözés, de nem volt igazi jelentősége, mert annyira távol esett. A deportálások viszont itt is szervezetten, óramű pontossággal zajlottak a vasúttársaság és a magyar kormány hathatós hozzájárulásával.

És a falubeliek egy részének közreműködésével...

Van olyan, igen, aki tevőlegesen részt vett benne, amit persze már szégyell vagy titkolni próbál. De olyanok is akadnak, akik szemtanúi voltak a történteknek, de elfordultak, és olyanok is, akik megpróbáltak segíteni, de reménytelen volt. Sokfajta emberi viszony rajzolódik ki ebben a filmben. Az állomás mint helyszín viszont egyértelmű utalás: a két jövevény pont ott száll le a vonatról, ahol anno felsorakoztatták a zsidókat a rámpára, mielőtt elhurcolták volna őket. Már mindenki tudja, mi történt: a kertben labdázó kisfiú is és azok a kendős öregasszonyok is, akik a kerítés mögül figyelik csak az eseményeket.

Abban, hogy Nagy-Kálózy Eszter alakítja a jegyző feleségét, szerepet játszott az is, hogy Rudolf Péterrel a való életben is házasok?

Eszterrel már régóta szerettem volna együtt dolgozni, és persze az is fontos, hogy pont ilyen törékeny alkatot kerestem. Nagyon szeretek számomra új színészekkel dolgozni, sokkal több energiát ad általában egy új munkakapcsolat, mint a megszokott rutin. Szeretek felfedezni embereket, és szeretem azt az örömöt belevinni a munkába, hogy közösen ismerjük meg egymást. Ha nem ismerjük korábbról egymást, akkor ő is kicsit többet enged meg magának, nem tudja, mit szeretek, nem jön elő a rutin. A színészetben sokszor a bizonytalanság a legizgalmasabb, az, amikor elfelejti a szövegét, mert belenéz a férje szemébe, és mondjuk, tényleg megijed tőle. Nagyon gyakran az improvizációk, a tévedések, a hibák hozzák a valódi pillanatokat, melyekre a rendezőnek le kell csapnia, mert ezek a nagy pillanatok.

Nagy Marcell Fotó: Szilágyi Lenke

Ami a szereposztást illeti: a fiatal zsidót Nagy Marcell, a Sorstalanság című holokausztfilm tízéves Köves Gyurija alakítja. Direkt a párhuzam?

Marcit évek óta ismerem, tanítottam operatőr szakon - egyébként fantasztikus operatőr. Amikor olvastam a novellát, egyből Marcit láttam magam előtt, teljesen evidens volt, hogy ő játssza el a fiatal ortodox fiút. Nem akartam profi színészt Angelus Iván, az öreget játszó táncművész mellé. Azt nem szeretem, ha amatőr és profi van ennyire szorosan együtt egy filmben - ugye Iván sem színész elsősorban, hanem táncos, de persze, van filmes tapasztalata, ahogy Marcinak is. A filmnek egyébként jót tett: bár mindketten nagyon értik a szakma lényegét és rendkívül pontosak, nem rutinból dolgoznak.

Ahogy a film képi világa is más, mint amit ma megszoktunk: az egész fekete-fehér. Ez szimbolizálja azt a sötét múltat, amely rátelepszik a falura?

Keményen kontrasztos, drámai film az 1945, ami azt jelenti, hogy nemcsak a feketéi erősek, hanem a fehérjei is. A fekete-fehér képi világ sokkal letisztultabb és koncentráltabb, mint a színes. Tiszta drámai hatás.

Az a bizonyos állomás... Fotó: Szilágyi Lenke

Megy egy kicsit dokumentarista jellegű.

Igen, néha dokumentumfilmes, kicsit híradós a hangulat, pláne, hogy a főcímben is korabeli fotót használtunk. Abból a korból minden fotó fekete-fehéren maradt fent, így nem is volt kérdés, hogy a mi filmünk is az lesz. Mert 1945-ről minden képi emlékünk fekete-fehér.