SzimfiSummer - Öröm lesz a zene egész nyáron a Zsinagóga Udvar programjaival

Képgaléria megtekintése2017.05.24. - 00:45 | Lutor Katalin

SzimfiSummer - Öröm lesz a zene egész nyáron a Zsinagóga Udvar programjaival

Sajtótájékoztatót tartottak a Szimfónia Kávézó és a Zsinagóga udvar nyári programsorozatáról, mely a Jam Music és az Öröm a ZENE Tehetségkutató közös programjával indul május 27-én. Kertmozi is lesz, Tiszta szívvel, Gyalog galoppal!

HIRDETÉS

Az elsőként terítékre kerülő a téma a május 27-én esedékes Öröm a ZENE Tehetségkutató volt. A tehetségkutató nívóját emeli, hogy olyan zenekarok nyerték meg eleddig, mint a Margaret Island vagy a hétvégére is idelátogató Koalabell, de Szatmári Juli neve sem ismeretlen a helyi közönségnek. A tehetségkutató országos lefedettségű, hiszen 19 megyei, egy budapesti és egy székelyudvarhelyi állomás is szerepel a sorban.

A díjak sem jelentéktelenek, hiszen a győztes nyereményének összértéke 3.000.000 Ft, melyből egymillió a HANOSZ, kétmillió forint pedig a Cseh Tamás Program által felajánlott támogatás. A 21 területi selejtező nyertesei ezen felül a Cseh Tamás Program döntőjének első fordulóján automatikus továbbjutónak számítanak.


A szombati szakmai zsűriben helyet foglal egy delegált a Cseh Tamás Program képviseletében, egy pedig az Öröm a ZENE országos tehetségkutató és gondozó képviseletében, a helyi vonatkozású zsűritag szerepét pedig Prieger Szabolcs vállalta.

A szakmai zsűri a hangszeres tudás mellett a szövegvilágot, valamint az összképet is pontozza külön-külön 10 ponttal. A fennmaradó 20 pontot az egyediség és az eredetiségre való törekvés fogja hozzátenni a teljes 50 ponthoz.

A tehetségkutató szombati, 13 órakor kezdődő fordulójára a kiválasztott 12 zenekarból 11 lép színpadra. Ezek a következők lesznek:

1.      Gátnál
2.      Red Rockets
3.      Eticatt
4.      Meggie és az Epizód
5.      Smoking Frog
6.      Újvilág Utca
7.      PNR
8.      Gargantua
9.      Kovács Pál
10.   11 év
11.   Háklár Banda


A tehetségkutatóval elindul a Zsinagóga Udvar nyári sorozata, mely a korábbi évek nagy sikerének köszönhetően idén is egy igazán színes programstruktúrával rukkol elő. Amíg az őszi-téli hónapokban megrendezett Kedd Esti Akusztik ingyenesen látogatható volt, a nyári programokra jelképes egységes jegyárat szabtak meg a szervezők. Cserében olyan zenészekkel, énekesekkel és zenekarokkal találkozhatunk, mint Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint vagy a szintén közismert Veres Mónika. A műsor nagy százalékát helyi zenekarok teszik ki, de a kávézó továbbra is várja a kezdő tehetségeket, természetesen hanganyaggal. 

A Kertmozitól sem kell elköszönnünk, idén is remek filmekkel és egy új óriásvászonnal várja majd nézőit a Zsinagóga árnyéka. A helyi szellem itt is megmutatkozik, hiszen akinek nem volt lehetősége az Agora Savaria Filmszínházban megtekinteni a szombathelyiek által rendezett Pince című horrort, az a nyáron erre is sort keríthet. Ezen felül a Csinibaba, Till Attila fantasztikus rendezése, a Tiszta szívvel, valamint a Gyalog Galopp kerül vetítésre.

A programok rossz idő esetén a Bartók Teremben kerülnek megrendezésre.

 

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás