Egy kör boldogság: kerékpáros körtúra a Hallstatti-tó körül

2017.06.10. - 11:45 | vaskarika.hu

Egy kör boldogság: kerékpáros körtúra a Hallstatti-tó körül

Szerelmes történet több felvonásban: érdemes bőségesen időt szakítani Hallstatt és a tó kerékpáros felfedezésére, a legjobb egy egész napot erre szánni. Így felfedezzük majd az aranyszínű hidat, az édes szedret – és nem utolsó sorban azt is, amit flow-nak hívnak.

Reggel Untersee-be érkezve gyorsan rájövünk, hogy jó ötlet volt a kerékpártúra. Reggelente ugyanis a Hallstatti-tó úgy fest, mintha éppen most pottyant volna ki a legszebb tavak reklámjából. A tavat övező hegyeket mintha tussal rajzolták volna, a színek még fakók, a víz pedig sötét és titokzatos. A tó felett néhány aprócska felhő korzózik - a szállodai fürdőszobából nézve mintha vattapamacsok lennének. A reggeli párán áttüremlő első napsugarak keskeny, aranyszínű hidat rajzolnak a víztükörre.


Szépség mindenkinek

A Salzkammergut régióban alig akad olyan túraútvonal, amelynek szépsége a tó keleti partján vezető kerékpárúthoz mérhető lenne. A teljes kör 22 kilométer hosszú. Mivel a hosszán lehet rövidíteni is (hogy hajóval térjünk vissza), minden lelkes kerékpáros útra kelhet a túrán a sportostól a komótosig vagy a családdal utazókig.


Tervezni? Itt semmit sem kell. A legjobb, ha egyszerűen csak nekivágunk a kerékpárral. De ne túl gyorsan, mert különben sok mindenről lemaradunk. Például az út mentén érő szederről, a friss almás rétes illatáról, amely a pékségből árad vagy a pazar mezőkről, amelyekre mintha zsáknyi konfettit szórtak volna a nyíló vadvirágok.

Szép pihenők a Hallstätter See körül? Mindenütt!

Hol a legszebb a pihenő? Bárhol! A part menti padon, vízparti kilátással. A strandfürdőben Obertraunban. És Hallstattban persze, ahol a világörökség múzeumát tekinthetjük meg, vagy a sóvilágot és a település felett magasodó kálváriakápolnát. A Hallstatti-tó körüli kerékpártúra igazi élménye azonban maga a kerékpározás. A siklás. A lebegés.



Idővel az az érzésünk, hogy minden magától megy: a pedáltaposás, a bedöntés a kanyarokban - olyan, mintha egy nagy egésznek a szerves része lennénk. A boldogságkutatók ezt az állapotot flow-nak nevezik, és azt állítják, hogy ennél nincs is jobb állapot. Aki átéli a flow-t, már üstökön is ragadta a boldogságot. Innentől már csak meg is kell tartani.

Új hozzászólás