A világ színfalai mögött már évek óta mozgolódik valami, csak ebből a többség semmit sem észlel. A sakktáblán a bábuk játékra készek, már csak a kezdés időpontja a kérdéses. Mikor? Hol? Hogyan, és főleg milyen áldozattal? A film mondanivalója mindenkor aktuális marad, akár a jelenben, vagy éppen a közel jövőben. A társadalmi rétegek közötti szakadék egyre tágul, amit a gazdasági válság csak még tovább növelt. A felső tízezer dőzsöl, míg vannak, olyan családok ahol a gyerekek naponta éheznek, mert nincs mit enniük. Egyszer majd felülkerekedik a szegénység, és visszaszerezi azokat a javakat, amiket a kapitalista világgazdaság elvett tőlük. Akkor tényleg meg lesznek számlálva a bőség évei.

A film első pár perce egy mai világban teljesen megszokottá, és teljesen hasztalanná vált tüntetéssel vezeti be a nézőt a történetbe, ezzel megalapozva a téma aktualitását. Jule (Julia Jentsch), az egyik tüntető hazatérve a megmozdulásról szembesül a rendszer és a kizsákmányolás hatalmával. Nem tudta fizetni a havi törlesztő részleteket ezért kilakoltatják. Barátjához, Peterhez (Stipe Erceg) , és lakótársához, Janhoz (Daniel Brühl) költözik. A 10 éves koruk óta elválaszthatatlan srácok jóban-rosszban együtt vannak, szó szerint.

Jan és Peter éjjelente rablómaszkot öltve nevelik a javakat csak felhalmozó, de azokat alig használó népréteg tagjait. Módszereik meglepően kreatívok és hatásosak. Céljuk a félelem és pánikkeltés. A látogatásaik során egy-egy üzenetet hagynak hátra „ A bőség évei meg vannak számlálva" vagy éppen „Túl sok a pénze" szöveggel. Aki egy ilyen üzenetet kap, nem érezheti se magát, se a családját biztonságban, hiába a drága autó, a luxusvilla és porcelánkatonák a vitrinben. Mindig úgy érzi, hogy figyelik az életét, és semmit sem tehet ellene. A Nevelők szigorú elvek alapján dolgoznak: úgy csinálják, hogy ne tolvajnak nézzék őket.

Míg a fiúk a várost járják a következő átrendezendő ház után, addig Jule, egy elegáns étteremben dolgozik szinte éhbérért, éjt nappallá téve. A fizetése még a törlesztésre se elegendő. Az úri gazdagokat szolgálja, azért hogy ők jól szórakozzanak, míg a lányt a kilátástalanság szakadékába hajszolják.

Az emberek fele vadon és szabadon élne, de aztán az évek során jönnek kompromisszumok, szép lassan elvesztik a hitüket, és beállnak a már az elődök által jól kitaposott útra, mit sem törődve az álmaikkal és vágyaikkal. A régi korban könnyű volt lázadónak lenni, ma már az ellentmondás jelképeit a boltokban is megvásárolhatják. A nép beletörődik a sorsába, és úgy érzi, minek lázadjon, mások már megpróbálták, mégis elbuktak. Miért éppen nekünk sikerülne? - teszi fel a kérdést a mai társadalom. Egy dolog fontos a forradalmakban, még akkor is ha elbukják, hogy a jó eszmék túlélik, és talán évekkel később ez az eszme lesz egy újabb revulóció kezdete.

A bonyodalmak akkor kezdődnek, amikor egy meggondolatlan döntést hozzunk, mely óriási kihatással lehet a jövőbeli létünkre. Jan és Jule is elköveti ezt a hibát. A lány belerángatja a fiút egy előre ki nem tervezett „nevelésbe". A házban elszabadulnak az érzelmek és a forradalmi vágyak.

Hiba csúszik az eddig tökéletesen működő gépezetben, és másnap vissza kell menniük a múlt éjjeli luxusvillába, csak hogy a tulaj idő előtt megérkezik, és felismeri a karambolt okozó lányarcát. A három barát életük legnagyobb balhéjába keveredik, melyre csak egy megoldás létezik, eltűnni a világ szeme elől.

Politikai eszme ütköztetése, szabad szerelem, egy 1968-as lázadó beolvadása a társadalom felső rétege közé, és végül az örök igazság, hogy vannak emberek, kik sose változnak.