Engem senki sem szeret, én sem szeretek senkit – Anonym Project koncert az A-klubban

2009.10.07. - 17:00 | Vidaotone - Fotók: Büki László 'Harlequin'

Engem senki sem szeret, én sem szeretek senkit – Anonym Project koncert az A-klubban

Annyira szívesen írnánk, hogy ismét egy kitűnő zenekar adott parádés hangulatú koncertet az egyetemi klubban. Nem is tódítanánk nagyot, hisz a jó zenekar adva volt, a hangulat is, még a közönség is - de ők csak testben sajnos. A kedd estéhez mérten a száz fő bizony nem tűnt kevésnek, pláne mostanában, de az érdektelenség azon foka, amit tapasztaltunk az egyetem hallgatóinak ott lévő tagjaitól, elképesztő és egyben elszomorító.

HIRDETÉS

Tisztában vagyunk azzal, hogy ezekben a válságos időkben nem feltétlen arról kell szóljon az ember élete, hogy szórakozzon, főleg ha felsőoktatásunk aktív hallgatója, hisz kinek lenne kevesebb költeni valója, mint egy diáknak. Az idei évben számtalanszor halljuk a válság szót, az élet bármely területén sulykolni, illetve arra hivatkozni. Véleményünk szerint is válság van, de amire mi gondolunk nem ma kezdődött, és félő, hogy ebből nincs kiút, lassan cammogunk a szellemi leépülés és az igénytelenség felé. Szinte nincs olyan nap, hogy bármely programot ne kérné ki magának egy vagy több kedves „értelmiségi. Érdekes módon nem az igényes zenekedvelők harcolnak a hőn szeretett stílusukért, a reklamálók zöme a médiaipar szemetéért emeli fel a hangját nap, mint nap.

A legfelháborítóbb az, hogy teljesen mindegy, hogy világzene, nu-jazz, reggae, bármely elektronikus tánczene, élőkoncert akár rock, akár más stílus van terítéken, nekik a kereskedelmi, „tecsó-gazdaságos" hiányzik, ők csak ezt eszik. Olyan, amilyet bárhol le lehet venni a polcról, könnyen nyitható, magától szájbamászik, megrágni sem kell, lecsúszik a torkon, és nem fekszi meg semmiesetre sem a gyomrot. Legfőképp pedig olcsó, de nagyon. Viszont nem tápláló, vagy ha mégis, akkor tele van vegyianyagokkal. Nem is lenne ezzel semmi baj, mindenevő besorolást kaptunk a nagy biológiai térképen, tehát mindent fogyasztunk. Az érthetetlen számunkra az, hogy vagy az van, hogy a több ezres hallgatói létszámból legalább a kilencven százalék csak az egyszerűre gerjed, és nekik van csak pénzük arra, hogy legurítsanak pár pohárkával esténként, vagy nem is tudjuk, hogy mi lehet az oka, hogy ingyenes koncertekre sem tódul be a jónép, mint teszi azt bárhol a hasonló intézményekben.


Egy este tízkor kezdődő egyórás koncert nem megterhelő fizikálisan - éjfélre ágyba lehet kerülni -, és a bukszát sem muszáj kinyitni hozzá. A kedd esti koncert idején pedig nem is arról volt szó, hogy nem voltak emberek - mert voltak -, hanem egyszerűen le se hamuzták, hogy ott most valaki nekik jött zenélni, messze földről.

Az Anonym Project tagságát nem zavarta azonban, hogy mindösszesen huszonpáran hallgatták meg őket, leadták feszes műsorukat, szemmel láthatóan, és füllel hallhatóan jól érezték magukat a színpadon. A háromfős zenekart az idén már volt szerencsénk meghallgatni, és lesz is még a novemberi Soundclash fesztiválon. Magáról a koncertről nem sok mindent tudunk elmondani, mindösszesen annyit, hogy inkább tűnt egy jól sikerült nyilvános próbának, mint egy maradandó koncertélménynek. Abban azonban biztosak vagyunk, hogy aki meghallgatta őket, az semmiféleképp nem pazarolta el az életéből azt a bizonyos egy órát.

Új hozzászólás

Korábbi hozzászólások

d'aniel 2009.10.13. - 07:26
Az én személyes élményem, és mondani valóm a zenekarral kapcsolatban annyi, hogy a legnagyobb elismerés jár a színpadon való ODARAKÁSUKÉRT..................
Abszolute hallgatható, néha atom kemény ütemek szólaltak meg, melyet a szóló, és bass gitár folyamatos játék adagolásával tartottak plafonon, minden ilyen hasonló súlyos zenéjükben......................
Gratuláció__d.u.d.