Legfontosabb alkotásaimnak a gyermekeimet tartom - Interjú Gerendás Péterrel
2017.09.20. - 00:25 | Molnár Szabolcs
Mit tudunk meríteni szülőként a gyerekkorunkból? Milyen nevelési tanácsokat tud adni egy kilencgyerekes apa, aki amúgy évtizedek óta sikeres és kitüntetett zenész? Mi köze ennek Bob Dylanhez? A Sztárportréban Gerendás Péter!
A Liszt Ferenc-díjas zeneszerző, előadóművész zenéjében már a kezdetektől a latin, rock és lírai dallamok bukkantak fel, de közel áll hozzá a jazz is. Sok elismerése és díja közül az egyik legutóbbi a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje. Több évtizedes pályája során rengeteg magyar zenésszel volt már közös projektje, így dolgozott már Koncz Zsuzsával, Katona Klárival, Zoránnal, Bródy Jánossal, Dusánnal, Demjén Ferenccel, Somló Tamással, Dés Lászlóval, Friderikával is, és a sort még lehetne folytatni.
Például a saját gyerekeivel, akikkel már jó ideje családi zenekarként is fellép! Egyik fia, Dani már óvodáskora óta dobol, és évekig kísérte, segítette virtuóz tudásával édesapja fellépéseit. Ma már a The Biebers és a Margaret Island dobosaként láthatjuk színpadon. De a családi zenekarban ott van Hanna zongorával, Ruben pedig basszusgitárral, és nem kizárt, hogy bármelyik testvérük becsatlakozik még a zenekarba, hiszen szinte mindegyikük tehetséges zenész.
Gerendás idén 61 éves, és rendre nem csak muzsikusként, de legalább annyiszor apai minőségében is faggatják. 40 évnyi zenei pályával a háta mögött maga is azt vallja, hogy „a legfontosabb alkotásaimnak a gyermekeimet tartom." Az interjú során mi is faggattuk a jó szülői mintákról, gyereknevelési tippekről. Sok megfontolandó tanácsot mondott el, amelyeket nem vehetünk félvállról, hiszen ezek egy része már bizonyítást nyert a családjában.
Gerendás Péter szerint például a párkapcsolatban a legfontosabb összetartó erő a szeretet és a tisztelet: „bizonyos dolgok nem hangozhatnak el egy családon belül. Egy szint alá nem szabad, hogy menjen az ember. Akkor is, ha az adott pillanatban nem ért egyet a másikkal, a tisztelet nagyon fontos dolog. Én nem tudom elképzelni, hogy melegebb éghajlatra elküldjem a társamat, bármennyire is az adott pillanatban nem értünk egyet. A szeretet és a tisztelet a legfontosabb dolog, és az bármilyen konfliktuson át tudja segíteni az embert."
A szeretetet és a tiszteletet a gyermekeitől is elvárja, pedig rengeteg másban nagyon engedékeny. Szerinte a beszédnek óriási jelentősége van, és a bántó szavak sebekként nyomot hagynak az ember lelkén, ezért nagyon tudatosan kell beszélni szeretteinkkel.
A zenész szakmai vállalásaiban sem látszik öregedni. Legújabb projektjében Bob Dylan munkásságát igyekszik összefoglalni: az irodalmi Nobel-díjat kapott amerikai zenész dalait, saját magyar szövegeivel hozza közelebb a közönségéhez fellépésein. Ismerve azt, hogy mindig kivételes érzékkel tudta más szerzők szellemiségét is átadni a koncertjein, nem aggódunk Dylan dalai miatt sem. Sőt, már-már halljuk is Gerendás jellegzetes hangján felcsendülni a Like a Rolling Stone-t, vagy a Knocking on a Heavens Door-t.
Kapcsolódó írásunk:
Gerendás Péter Bob Dylan estje a Zsidó Udvarban
2017.08.29. - 01:30 | Büki László 'Harlequin'
Gerendás Péter visszatérő vendége a karneváli Zsidó Udvarnak, ahova idén Bob Dylan dalait hozta el saját fordításban. Merész vállalkozás a dylani életművet hitelesen tolmácsolni, mégis úgy éreztük: Gerendásnak sikerült jó mederben tartani Dylan szellemiségét és az aktuálpolitikát. Fellépésével a karnevál legkellemesebb meglepetését és perceit okozta nekünk.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás