Szavakkal exponálunk. Keressük a megfelelő perspektívát, a vezérfonalat, amire a fókuszt helyezzük. Figyelmünket önkéntelenül is viszi a 60-as évek színész- és táncidoljainak portréja. A kiállítótér egyik oldalán Törőcsik Mari, Béres Ilona, Latinovits Zoltán és Ruttkai Éva, Gobbi Hilda és Páger Antal szuggesztív, intim korrajzaiba, fotóiba "ütközünk", míg a másikon a balett légiessége, dinamizmusa és átszellemültsége ragad magával minket. Nagyokat szippantunk a korszak levegőjéből, mígnem megpillantjuk azt, akit kerestünk, akinek mindezt köszönhetjük: Keleti Évát. Exponálunk!

A csodálatos mandarin és a "Levegőben" című balettfotó elé állított Kőszegi Vonósok muzsikája vezette fel a tárlatot. Talán nem véletlen a "helyezkedés", hiszen az 1974-es balettfotóról ezt írta Keleti Éva: "Ez a kép egy nagyon szép Bach-hegedűversenyre írt koreográfiára készült. Maga az előadás egyszerű volt, hagyta a zenét élni, a fehér ruhás lányok körbe-körbe táncoltak. És az egyik pillanatban csak a hegedű szólt, minden lány a levegőbe emelkedett... ihletett pillanat volt, pedig szokványos fényképezésnek indult."

Miközben szólt a zene, önkéntelenül is elindultunk a "színészsoron". A Margitsziget fáira "felkergetett" színésznagyságok, Gobbi Hilda Zastavájában ülve a Nemzeti Múzeum felrobbantása előtt megmentett irathalommal, a köztudottan "emberkerülő" Páger Antal, Béres Ilona hűvös-szomorkás portréja, a Színész Klubban hamvas fiatalon, önfeledten bulizó Törőcsik Mari, Darvas Iván szamárháton, Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán "szerelembúcsúztató" portréja, ahogy az első közös fellépésükről készült képet szorongatják - amit úgyszintén Keleti Éva készített a Rómeó és Júlia előadásról... - mind-mind visszahozott egy szelet múltat, lepergetett rég feledett filmkockákat bennünk, illetve megmutatta a színészeknek azt az arcát, amit a filmvászonról nem ismerhetünk. Ezeken az arcokon ott a bizalom, a kitárulkozás, a legbelső felfedése a fotós felé. Keleti Éva észrevétlen próbált lenni, ha fotografált. "Azért csinálhattam meg Ruttkairól és Latinovitsról azokat a bensőséges fotókat, mert nem érezték, hogy ott van náluk egy tolakodó ember fényképezőgéppel. Három napig fényképeztem őket, azt akartam megmutatni, hogyan él egy szerelmes színészházaspár..." - írta.

Az arc feltétlen tisztelete Keleti Éva egész működésének egyik sarokpontja. "A fényképezés alanya mindig kiszolgáltatott helyzetben van, a kamera elé kerülő arc védtelenül leplezetlen. A fényképész hatalmában állhat a modellnek, nemcsak legbensőbb intimitásait kifecsegni, de akár manipulatív módon felhasználni az emberi vonásait. Hatalmában áll, de éppen ezért - a jó fényképész! - sohasem teszi meg. Nem elárulni akarja az embert, hanem megérteni. Hát meg a színésznek, a művésznek, aki kiadja magát, felnőtt ember létére játszik, bohóckodik, mások bőrébe bújik! Belefeledkezik a játékba, s ezért a vonásai egészen lemeztelenednek. Az ilyen arcot óvatos szeretettel kell ábrázolni." Szarka Klára fotótörténész gondolatai navigálták a látogatót, hogy ne csak a vizuális élmény, hanem az alkotó gondolatisága, szellemisége is jelen legyen.

Huber László polgármester megnyitóját és Keleti Éva kedves, érzékeny reflexióját követően kitárult előttünk a "táncsor" is, ami a már említett két grandiózus táncfotó mellett többek közt a Pécsi Balett Cirkuszát, egy szuggesztív képet a Spartacusból, valamint a tánc esszenciáját adó Extázis című fotográfiát is látótérbe helyezte. S hogy mi a titka, sikere, időtállósága ezeknek a képeknek? "Az 50-es években az újat kereső fotográfusok a színházban és a balett-termekben is a valóságos gesztusokat, arcvonásokat, a munka igazi izzadtságát, a hiteleset akarták lehetőség szerint az adott fénynél a filmre rögzíteni, nem pedig a bepomádézott, műmosolyba merevedett múmiákat. Az új stílusú színházi fotó és művészportré revelációként hatott. Maguk a színészek, a modellek is megbizonyosodhattak arról, hogy a fénykép néha-néha bölcsebben képes összegezni a lényeget, mint bármilyen más művészet. Hiába nézegették naponta az öltöző tükrében magukat, a merész portréfotók szó szerint új arcukat mutatták meg. - írja Szarka Klára. Keleti Éva rendszeresen bejárt a klasszikus és modern táncok óráira a Balettintézetbe, ismerkedni a mozdulatok törvényszerűségével, érezni a ritmust, megtanulni a tánc nyelvezetét. A korabeli mechanikus gépekkel ugyanis nem az adott pillanatra kellett exponálni, hanem a még meg nem történtre. Ha a fotográfus elkésett, akkor lemaradt, ha elsiette, akkor is, mert az újabb expozícióig már mindaz megtörtént, amire olyannyira készült."

S hogy Keleti Évának mennyire személyes, szívhez szóló köze van a tánchoz, azt abból is érzékelhettük, hogy régi visszatérő álma, hogy balett-táncos, nagyon izgul, a függöny mögött áll tütüben (balettruhában) és várja, hogy kilépjen a színpadra. De ezen a ponton mindig felébred... Azt is megtudtuk róla, hogy vívott, hogy sokáig az MTI-nek fotózott, s hogy élete a tánc- és színházfotózás. Jelen sorok írója a fentiek ismeretében a legnagyobb tisztelettel vonja meg azt a párhuzamot, hogy ő maga is vívott, hogy az MTI-nek fotózott, és hogy élete a tánc- és színházfotózás... Az út előtte(m), a T. Olvasó előtt pedig az, hogy meglátogassa a november 19-ig, naponta 10-17 óra között, a Jurisics-vár Lovagtermében megtekinthető kiállítást. Kellemes időutazást és elmélyedést a képekben!

***

Alkotóként a kultúra színes kavalkádjában talált igazán magára, itt volt képes a legmagasabb szinten fotografálni. Érdekes módon azonban a színpad körül, a kultúra világában sem szokványos módon működött fotográfusként. Nem vált belőle a szó eredeti értelmében vett színházi fotós: nem a színháznak szállította a sajtót, hanem a sajtóba hozta be a színházat.

Képei bravúrosak, meghittek, szinte tökéletesre formáltak és sokrétegűek. Kibírják az idő próbáját. Az 50-es évektől a 90-es évek elejéig örökítette meg a magyar kultúra jeleseit, fontos történéseit, nevezetes előadásait, rendezvényeit.

Közvetlenül sosem politizált, de a gyári munkások előtt zongorázó Naum Valterről készült képe (érdemes nézni, ki kit figyel, ki figyeli a művészt és ki a közönséget...) vagy éppen a meghitt otthoni felvétel a legendás táncdalénekes házaspárról, a Vámosi-Zárai kettősről többet elmond a korról is, mint vaskos történelemkönyvek. De nem véletlenül született kép az 56-os szereplése miatt rövidesen börtönbe kerülő Darvas Iván színművészről egy csacsi hátán integetve.

A művészek zömével Keleti Éva meghitt közelségbe, többekkel barátságba került, így aztán a legendásan emberkerülő Páger Antal a lakásában fogadta. A mára már ikonikussá vált Ruttkai-Latinovits sorozatról megejtő őszinteségéről nem is beszélve. Keleti Éva képeinek modelljei a szép közös játék, a fotografálás aktív részesei, akik igazi arcukat, pőre valójukat engedték meglátni a fényképésznek s így nekünk, nézőknek is.

***

Keleti Éva 

fotóművész, fotóriporter

(Budapest, 1931. augusztus 18. -)

Az ELTE fizika-kémia szakos hallgatójaként került gyakornoknak a Magyar Fotó Állami Vállalathoz 1951-ben. Félbehagyta az egyetemet, s a nagy generáció tagjaitól (Langer Klára, Reismann Marian, Hollenzer Béla, Sándor Zsuzsa, Vadas Ernő, Papp Jenő, Botta Ferenc) tanulta a szakmát. 1956-ig a Magyar Fotónál, majd utódjánál az MTI-Fotónál dolgozott riporterként.

1976 és 1989 között az Új Tükör című képes hetilap képszerkesztője. Ezt követően az Axel Springer Magyarország kebelében, majd önálló vállalkozásként működő Europress képügynökség vezetőjeként dolgozott évtizedekig s csak nemrég vonult vissza a napi munkától.

Már a hatvanas években iskolát teremtett a színházi fényképezésben. Munkásságának jó része a hazai színháztörténet és táncművészet közelmúltjának kiemelkedő előadásait örökíti meg. A művészet szinte minden területéről nagyszerű művészegyéniségek különleges pillanatait köszönhetjük neki.

Évtizedek óta társadalmi megbízatásokat viselt több fotószakmai szervezetben és a MÚOSZ-ban, amelynek tiszteletbeli elnöke. Neki köszönhető a World Press Photo-kiállítások magyarországi bemutatóinak megszervezése. Kiállításokat szervezett (1956-os forradalom, Magyarország a Duna gyöngye, Yousuf Karsh, Robert Capa, Kinyílt fiókok), s több könyvet és könyvsorozatot szerkesztett és társszerkesztett (Elfelejtett képek, Várkonyi László, Vadas Ernő, valamint a Film, Színház, Muzsika és a Riportművészet sorozat). 

Fontosabb egyéni kiállítások
Berlin, 1966
Moszkva, 1972
Ernst Múzeum, Budapest, 1974
Gyula, 1975
agyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1976
Székesfehérvár, 1976
Néprajzi Múzeum, Budapest, 1984
Bécs, 1998
Csokonai Galéria, Kaposvár, 2004
Társalgó Galéria, Budapest, 2008
Symbol Galéria, Budapest, 2009
Varsó, 2011
Budapest Galéria, Budapest, 2011
REÖK Palota, Szeged, 2013
Főnix Központ, Debrecen, 2016
Magyar Nemzeti Múzeum, 2016
Vaszary Galéria, Balatonfüred, 2017

Díjak

1975 Balázs Béla-díj
1987 Érdemes művész
1997 Arany Tulipán-díj (World Press Photo)
1999 MFSZ életműdíj
2000 Magyar Művészetért
2002 A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje
2005 Táncsics Mihály-díj
2007 Aranytoll
2008 Prima Primissima Díj
2013 Kiváló művész
2017 Kossuth-díj

Publikációk

Oly távol és oly közel, Folpress Kiadó, 2004
Visszapillantás/Flashback, 2011