A Feleségek luxuskivitelben több szempontból is feszegeti a határokat. A Viasat új műsora felrobbantotta a közösségi médiát, és ez nem is csoda: egy közép-európai országban a luxussal villogni első látásra csak üres polgárpukkasztás; ám három epizódnyi cicaharc, férfialázás és pénzszórás után bátran állíthatom, hogy ez a sorozat valójában a legizgalmasabb társadalmi jelenség, ami csak elérhetett minket. Bár a műsor egy egész cikksorozatot is megérdemelne, ebben az írásban csupán a tévés szakma profizmusát éltetem: vagyis az évtizedek óta élő módszereket, amellyel alapvetően érdektelen eseményeket változtatnak világraszóló drámává.

Néhány állat egyenlőbb a többinél

Ahhoz, hogy egy műsor egy egész évadon át életben maradjon, természetesen konfliktusforrásokra van szükség. Ebből a szempontból nagyot vállaltak a szereplőválogatás során: a plakáton szereplő ruhák egyenszíne és a bemutatkozó montázs sablonos mottói egyaránt azt a hatást kívánják elérni, hogy a karakterek egy homogén társadalmi csoportot mutassanak be, nevezetesen az aranyásó nők csoportját, akiket állítólag egyáltalán nem érdekel mások véleménye. Egy nőről adott jellemzés során mindig a szépséget tartják a legfontosabbnak, és egyszerűen IMÁDJÁK a cipőket és táskákat (de tényleg, kivétel nélkül).

Nem szeretném hosszan részletezni, hogy mennyire eltalált ötlet ez egy olyan korban, amikor mindennapos jelenségnek számít a puncs.hu (amely egyébként a műsor büszke támogatója), és még a bulvártémákban kevésbé jártasak is ismerik Vajna Tímea nevét. Ehelyett arra szeretnék rávilágítani, hogy szereplők valójában teljesen különböznek egymástól: a csapatból többen is tényleges munkát végeznek, ami eleve megcáfolja aranyásó mivoltukat; emellett a hat nőt igen körültekintő módon három különböző korosztályból válogatták össze - természetesen kettesével, hogy minél egyértelműbbek legyenek az egymással szimpatizáló párok.

Vivi a sztereotípiák célkeresztjében

A fent említett szereplőválogatás egyik legszebb mutatványa Vivi. Az összes karakter és párbeszéd a sztereotípiákra épül, mégis szeretném kiemelni őt. A műsorban is fontos szerepet szántak neki, többnyire ő a viták kirobbantója és az első ellentétpár egyik tagja Babett mellett.

A veszekedések helyett azonban inkább arra hívnám fel a figyelmet, hogy Vivi egymagában összefoglalja azt, amit általában utálni szokás a huszonéves lányokban. Ő a prototípusa a szőke, vékony barbiknak, akik beszélgetés közben sem veszik le a szemüket a telefonról és egy jelenet alatt háromszor is képesek elmondani, hogy „inkább szórakozzunk" (nem viccelek, 2. epizód, 41. perc). Magával kapcsolatban csak két pozitív tulajdonságot hajtogatni: fiatal és vékony - ezekhez társul fixa ideája, hogy mások csak irigységből kötnek bele. Szemlátomást a végletekig el van kényeztetve, mindig hisztivel éri el, amit akar, és mindennek tetejébe azt a mondatot mantrázza, amitől 2017-ben minden jóízlésű ember közhelysokkot kap: „mondja a szemembe, ne a hátam mögött". Ez a mondat elsőre korrekt megoldásnak tűnik, de igazából a közösségi oldalakat görgetve minden második hiteltelen vagánykodós kép felirataként szerepel.

Erről a Family Guy egy régi epizódja jut eszembe, amelyben Miley Cyrusról kiderül, hogy valójában egy robot, amelyet arra programoztak, hogy a tökéletes tinisztár legyen. Vivi karaktere hasonlóan egységes: mintha csak arra tervezték volna, hogy egyesítse a fiatal lányokkal szembeni előítéleteket.

Rubint Réka, az idegen test

Ha már a karakterrajzoknál tartunk: bár a forgatókönyv erősen dolgozik azon, hogy a lehető legjobban megutáltassa a szereplőket a nézőkkel, egy esetben nem érték el a céljukat. Rubint Rékának ugyanis semmi köze az egész felhajtáshoz, és legfeljebb annyiban hasonlít a többi luxusfeleségre, hogy légzésképtelenre sminkelték a forgatás alatt. Ez valószínűleg neki is leesett, mert már az elején kiszállt a műsorból - ezzel azonban az utolsó fénysugár tűnt el a közönség számára.

Egészen odáig azonban olyan erős kontrasztot képez a többiek mellett, hogy nem is értem, hogy jutott eszébe belevágni. Ő egy példakép: az életében az egészség, a család és az üzlet játssza a főszerepet, a saját szakmájában megkérdőjelezhetetlen sikereket ért el. Ami a férfiaknak Schobert Norbert, az a nőknek Rubint Réka, emiatt férje mellett is tökéletesen egyenrangú fél. Külön felhívnám a figyelmet arra is, hogy minden vitás helyzetben ő próbált kompromisszumos megoldást találni, a bemutatkozásban pedig nem arról beszélt, hogy milyen sokba kerültek a táskái, hanem hogy mennyire vigyáz rájuk.

Akiknek színház az egész világ

Bizonyos szempontból a műsort nem a tévések kreatív munkája, hanem inkább a színészek mentik meg. Ironikus módon épp maga a műsor, egészen konkrétan a vágás rántja le a leplet a hitelesség megmaradt morzsáiról: az ilyen sorozatok szokásos mozzanataként a jelenetek kellős közepén gyakran megjelenik az érintett szereplők kommentárja, amelyben elmondják a véleményüket és - néha a nézők szájába rágva - elemzik az eseményeket. Egyértelmű és logikus, hogy ezeket csak a jelenet leforgatása után (durvább esetben már előtte) vették fel. Így amikor például Babett azt mondja a kocsiban rosszul lett barátnőjére, hogy nagyon aggódik érte, az a legátlátszóbb kamu a világon, hiszen csak akkor mondhatta ezt el, amikor a krízis elmúlt.

Ez azonban számomra nem azt bizonyítja elsősorban, hogy a sorozat minden szavát előre megírták (mert az öt perc után úgyis egyértelművé válik), hanem hogy ezek a nők egészen otthonosan mozognak a kamera előtt, még egy nyilvánvalóan hamis mondatot is képesek úgy visszaadni, mintha tényleg élesben mennének az események.

Apró cicaharcokból hatalmas drámák

A cselekmény és a - gyakran szemmel láthatóan előre megírt - párbeszédek szemtelenül szélsőségesen parodizálják ki a magyarországi felső tízezer nőalakjait. A nők között végbemenő viták olyan irreleváns problémákat feszegetnek, amelyek alapján képet kaphatunk az őket foglalkoztató kérdésekről is: semminek nincs komolyabb tétje, így valós érdekellentétek híján csak az üres hiszti és erőfitogtatás marad.

Ezek a viták olyan egyértelműen érdektelenek, hogy komoly tévés utómunkára van szükség az izgalmakhoz. Közülük is kiemelném a második epizód legnagyobb veszekedését, amikor is Vivi és Babett fülsértő hangon üvöltözik egymással, és próbálják felidézni, hogy ki mit mondott a másikról a háta mögött. A jelenetbe fekete-fehér verzióban bevágták az előző rész erre vonatkozó mondatait, mint valami lélegzetvisszafojtós krimiben, ettől a nézőnek mindjárt olyan hangulata támad, mintha egy gyilkosság elkövetőjét keresnék, nem egy ostoba megjegyzés tulajdonosát.

Befejezésül elejét venném pár várható vitának: feleslegesnek tartom azt ecsetelni, hogy milyen hatással lesz egy ilyen műsor a nők megítélésére és a társadalmi rétegek eltolódására. Ez a sorozat egyértelműen rossz fényben tünteti fel a gazdag nőket, sőt ez az egyik legfőbb célkitűzése, ahogy az a fogatókönyvből is gyakran kiderül. Sokkal inkább arra érdemes figyelni, hogy miért nem tudjuk levenni a szemünket a képernyőről - mert ennek is megvan az oka.