Emlékezetes nagykoncerttel ünnepelte 60 éves fennállását Szombathely Város Koncertfúvószenekara

Képgaléria megtekintése2017.11.26. - 18:30 | Büki László 'Harlequin'

Emlékezetes nagykoncerttel ünnepelte 60 éves fennállását Szombathely Város Koncertfúvószenekara

November 25-én jubileumhoz méltó, közel 4 órás koncertet adott a 60. születésnapját ünneplő Szombathely Város Koncertfúvószenekara. Az eseményen felléptek a zenekar korábbi karmesterei és köszöntötték a jubiláló, valamint a kiemelkedő teljesítményt nyújtó zenekari tagokat is.

HIRDETÉS

Megtelt a Sportház szinte minden négyzetmétere Szombathely Város Koncertfúvószenekarának jubileumi koncertjére, még a pótszékek elé is pótszéksor került, és a lépcsők visszafogott komfortfokozata sem volt visszatartó erő, hogy ne lepjék el a nézők.

A koncerten két díszvendéget is köszönthettünk: Balázs Árpád érdemes művészt, Erkel- és Magyar Örökség-díjas zeneszerzőt, aki az Európai Tudományos- és Művészeti Akadémia rendes tagja,
a Magyar Fúvószenei- és Mazsorett Szövetség alapító,- örökös elnöke, hat település díszpolgára, a Mindenki! című film Oscar-díjas zeneszerzője, valamint Petró János Liszt-díjas, Bartók-Pásztory-díjas, ötszörös Artisjus-díjas zeneszerzőt, karmestert. 

Az est nyitószámaként Jacob de Haan kortárs holland zeneszerző Diogenes című műve csendült fel Tóth Máté vezényletével.

A koncert első fele megemlékezésekről szólt. Elsőként az egyik legnagyobb magyar zeneszerzőre, Hidas Frigyesre emlékeztek a fúvósok. Életműve meghatározó a fúvószenekari irodalomban bel- és külföldön egyaránt. Az „utolsó romantikus zeneszerző" tollából az Ünnepi zene csendült fel, ami után az idén 80. születésnapját ünneplő, és a koncertet jelenlétével is megtisztelő Balázs Árpád Kockásfülű Muzsika című kompozíciója. A mindenki által ismert rajzfilmsorozat - a Kockásfülű nyúl, melyet közel 90 országban bemutattak - nem tartalmaz szöveget, narrációt, a zene viszi hátán a cselekményt. A héttételes műben a rajzfilm főbb eseményei vannak megörökítve, mely nyomon követhető volt a kivetítőn is.

A megemlékezések sora az idén szintén 80. születésnapját ünneplő Petró Jánossal folytatódott, aki a zenekarnak több művet is komponált, illetve hangszerelt. Az Ungaresca Néptáncegyüttes zenekarát vezette, amikor megírta a Régi Magyar Táncok című 3 tételes kompozícióját. 1966-ban Id. Rózsa Ferenc kérésére hangszerelte át az akkori fúvószenekar számára. Petró János művét Tóth Máté újrahangszerelésében hallhatta a publikum.

A zenekar elhunyt karmestereiről és zenésztársairól is megemlékezett, melyhez a Ryan közlegény megmentése című film zárójelenetében hallható John Williams művet, a Hymn to the Fallen-t választotta. Az előadás erejét, méltóságát fokozta az Erkel Kórusból, a Szent Márton Városi Kórusból, az Oladi Vegyeskarból, a Paragvári utcai Általános Iskola Tantestületi Kórusából, valamint a Paragvári utcai Általános Iskola Kicsinyek Kórusából alakult, Király Katalin által felkészített Szombathely Város Egyesített Kórusa

Idén ünnepeljük Kodály Zoltán születésének 135., halálának 50. évfordulóját, ebből az alkalomból tűzte műsorra a zenekar a Kállai kettős című művét. Az eredetileg vonós kamarazenekarra és vegyeskarra íródott darab fúvószenekari átiratát a szombathelyi fúvósok karnagya, Tóth Máté készítette el. A klasszikus fúvószenekari hangzást két cimbalom egészítette ki, két nagyszerű művész, Gódor Erzsébet és Balogh Kálmán játékával. Az Ungaresca Táncegyüttes - sajnálatosan visszafogott fények mellett - tánccal színesítette a csodálatos zeneművet.

Az ünnepi koncert második felében egy-egy zenemű erejéig korábbi karmesterei is vezényelték a fúvósokat. Szombathely Város Fúvószenkara 1957. augusztus 28-án alakult meg a Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának jegyzőkönyve alapján. A zenekar megalakulásának szükségszerű előzményei voltak. 1945-ben megszűnt a Szombathelyen szolgáló Honvéd Gyalogezred, az itt szolgáló katonazenészek mégis megtalálták a módját annak, hogy zenélhessenek. Sokan a Szimfonikus zenekarban, vagy a MÁV Járműjavító Fúvószenekarában zenéltek tovább. A legnagyobb igyekezetek ellenére is kevés volt a siker. Így vált szükségessé egy ütőképes zenekar létrehozása. A zenekar alapító karmester id. Rózsa Ferenc volt, aki 1957-73-ig, több, mint 15 éven keresztül vezette a zenekart.

1973-ban Simon Géza vette át a zenekar irányítását, aki egészen 1981-ig állt a zenekar élén. Vezetése alatt 1981. június 18-án, a megyében elsőként és egyedüliként megkapta a koncertfúvószenekari minősítést, amivel országszerte jó hírnevet szerzett magának az együttes. Ebből adódóan két egymást követő hétvégén is koncertezhetett a zenekar Budapesten, a Halászbástyánál, mely akkoriban nagy kitüntetésnek számított. Simon Géza vezetése alatt a zenekar számtalanszor játszotta minősítő és nagyobb koncertek alkalmával Erkel Ferenc Dózsa György című operájából a nagy nehézségek árán megszerzett Fegyvertáncot. Ezért is esett választása a szombati jubileumi koncerten e mű dirigálására. 

A zenekar volt karmesteri közül ezután Mérei János lépett a színpadra, aki 1978-tól aktív tenorkürtöse, harsonása és tubása volt a zenekarnak. A 80-as évek elejétől másodkarmesterként segítette Simon Géza munkáját, majd fél évre teljes egészében át is vette a karmesteri pálcát. Első karmesterként még 1990-től 1993-ig, majd 2001-ben állt a zenekar élén. A 90-es évek eleje változást hozott a zenekar életében, a rendszerváltás következtében megszűnt a fúvószenészek munkahelyi támogatottsága, nehezebb volt együtt tartani a zenekart, ami azután teljes egészében a Sportház égisze alatt működött tovább. A zenekari tagság megöregedett, és Mérei János irányítása alatt kezdődött meg az utánpótlás bevonása a felnőtt zenekari munkába. Az ő vezénylete alatt működött közre a kőszegi, a körmendi és a szombathelyi egyesített fúvószenekar az 1991-es szombathelyi pápalátogatáson. A jubileumi estre választott műve édesapja kedvenc nótáját is magába foglaló Katonavér induló volt. 

1982-től Endrődy Alfréd és Márton István vezették rövid ideig a zenekart, a másodkarmester a zenekar alapító unokája, ifjabb Rózsa Ferenc volt. Ő 1982-től 1990-ig dirigálta első karmesterként a fúvósokat. Nevéhez fűződik kettő koncert fúvószenekari kiemelt arany, három arany minősítés, és két Kráter kupa elnyerése. Választott műve az összes zenésztársra emlékezve az Öregbajtársak induló volt.

1993-tól, 1997 augusztusáig Janászek Ferenc volt a zenekar karmestere, aki korábban már másodkarmesterként tevékenykedett Mérei János vezetése alatt. A vezetése alatt a zenekar először jutott el Erdélybe, ő szervezte meg az első nagysikerű fúvósfesztivált, melyre Európa számos országából érkeztek zenekarok, többek között Észtországból, Lettországból, Ausztriából, Németországból. Az ő irányítása alatt adta ki a zenekar első hanghordozóját, és ezen időszak alatt alakult meg a Kummer Mazsorett csoport, akikkel közel 10 éven át zavartalan volt az együttműködés. A szombathelyi fúvósok élén most az akkoriban sokat játszott Liszt Ferenc Les Preludes című művének dallamait magában foglaló Preludium Marsch-t dirigálta.

Janászek Ferenc után 1997-ben Szabó Krisztián Béla Paszkál került a hirtelen karmester nélkül maradt zenekar élére. Változatlanul eleget tettek a felkéréseknek, sőt egy Németországi utazáson is részt vett a a zenekar, melynek keretében nagy sikerű koncertet adtak Welden Városában. Ez volt az az utazás, ami minden akkori zenész számára különösen emlékezetes, mivel véletlenül itthon felejtették a komplett kottaanyagot. 1998 szeptemberétől 2000-ig Balázs Attila és Mészáros Balázs vezették a zenekart. A ő vezetésük alatt jött létre az újfent nagy sikert aratott 1998-as fúvósfesztivál, ahol többek között Liszt 2. magyar rapszódiáját is előadta a zenekar, illetve másodszor is kijutottak Erdélybe.

Mészáros Balázs 12 éven keresztül erősítette a zenekart tenorkürt és harsona játékával a dirigálás mellett. A jubileumi estre egy tradicionális amerikai indulót, az American Patrol-t vezényelte a zenekar élén. 

Samu Sándor 2001 januárjától 2002 májusáig vezette a zenekart. Vezetése alatt két nagysikerű tavaszi koncertet adtak a Bartók Teremben. 2001-ben a zenekar először vett részt az újra megszervezésre kerülő Savaria Karneválon. Ebben az évben az ő vezetésével alakult át a zenekar egyesületté, kiválva ezzel a Sportház alól. Vezényletével a regnálása alatt nagy sikert aratott István, a király című rockoperából adott elő részleteket a zenekar. 

2002 júliusától egészen haláláig, 2007-ig Avar József vezette a zenekart. Avar József halála után a szétmorzsolódott csapatot Szabó Krisztián Béla Paszkál kezdte el újjászervezni. Sok fiatal és idősebb zenészt hívott a zenekarba, köztük 3 gyermekét is, kikből ketten a mai napig itt zenélnek. Legnagyobb törekvése az együttes közösségként való működésének kialakítása volt. Vezetésével rendszerezésre került a zenekar kottatára, emellett pontosan dokumentálta a zenekar életét. A hagyományos anyag mellett komolyzenei feldolgozásokat és kortárs műveket is megszólaltatott a zenekar. Nevéhez fűződik Jacob de Haan Missa Katharina című miséjének magyarországi ősbemutatója a szombathelyi Székesegyházban. Hagyományteremtő szándékkal létrejöttek a fúvósbálok és magyaros koncertek. A zenekar nehéz anyagi helyzetének ellenére aktívan jelen volt a kulturális életben, kapcsolatot ápolt hazai és határmenti osztrák együttesekkel. A fejlődés eredményeképp 2012-ben miniszteri kitüntetést vehetett át, emellett 2013-ban az év civil szervezete elismerést kapta meg a zenekar. Az igazi kitüntetés számára, és sok zenész számára a hatalmas sikerű Bartók termi koncertek voltak. A jubileumi estre választott műve Rossinitől az Olasz nő Algírban című opera nyitánya volt, melynek igényes komolyzenei átirata szinte végigkísérte a zenekar életét.

A koncert utolsó számát a zenekar jelenlegi karmestere, Tóth Máté választotta, aki 2014 szeptembere óta áll a zenekar élén. Ezen idő alatt a zenekar 2016-ban koncert- és show fúvószenekar kategóriában is arany minősítést szerzett, 2017-ben első zenekari versenyükön pedig második helyezést értek el. Máté fiatal kora ellenére összekovácsolta a zenekar tagjait, folytatta az utánpótlás bevonását a zenekari életbe, így a zenekar mostani tagsága 40-43 főből áll. Egyetemi tanulmányai mellett folyamatosan modernizálja a kottatárat nemcsak új művek beszerzésével, hanem saját hangszerelésekkel egyaránt. Céljai közé tartozik a magyar szerzők, úgymint Hidas Frigyes, Balázs Árpád eredeti fúvószenekari műveinek megismertetése a zenekarral és a helyi közönséggel egyaránt. A zenekar a 2016-os minősítő koncertjén nagy sikerrel mutatta be egyik kedvenc számát, amit most a jubileum zárásaként is eljátszott: a legújabb Star Wars film, Az ébredő erő filmzenéjét. 

A jubileum alkalmából ünnepi beszédet mondott dr. Puskás Tivadar polgármester és Szabó Ferenc, a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség elnöke. A zenekart köszöntették a partnerzenekarok képviselői Szombathelyről, Csepregről, Szentgotthárdról, Kőszegről, Körmendről, Táplánszentkeresztről, Mosonmagyaróvárról, Zalaegerszegről, Ajkáról, Sárvárról, Sopronból és Pápáról.

A jubileum részeként elismerték a kiemelkedő zenekari teljesítményt nyújtó zenészeket is. A zenekar minden év végi koncertjén köszönti az év során újonnan csatlakozott zenészkollégákat. Idén egyedüliként Vörös Levente kürtöst köszöntötték, aki egyben a zenekar legfiatalabb tagja lett. Az ifjú zenészek mellett a jubiláló tagokról sem feledkeznek meg. Ebben az évben öt zenészt köszöntöttek: Érszegi András 5 éve tagja a zenekarnak, Sárközi Viktória, Horváth Szandra és Kovács Viktória 10 éve, Takács István pedig már 45 éve zenekari tag.

Minden évben egy-egy kiemelkedő személyiséget díjaz a zenekar az Az év fúvószenekari zenésze és az Önzetlenül a zenekarért díj odaítélése során. Ezen a kerek évfordulón a zenekar leghűségesebb tagja, a már 45 éve zenekari tag Takács István kapta mindkét elismerést! Gratulálunk a zenekarnak! 

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás