A kenukirály dalra fakadt - Wichmann Tamás Körmenden
Képgaléria megtekintése2009.10.18. - 18:30 | Gál László - Fotók: Cseh Gábor
A körmendi Faludi Ferenc Könyvtár „Könyves Vasárnap” elnevezésű programsorozata igazi csattanóval zárult. A szombathelyi Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület közreműködésével a hetvenes évek kenukirályát, a kilencszeres világbajnok, háromszoros Európa-bajnok és kétszeres olimpiai ezüstérmes Wichmann Tamást látták vendégül. Az egykori kiváló sportoló nem először járt Körmenden, gyakran megfordult már a Rába vidékén és az Őrségben.
A beszélgetés során a szépszámú érdeklődő megismerhette a kenus legenda küzdelmes életét, sajnálatos és majdnem végzetes gyerekkori balesetétől a világbajnoki címekig. Tizenkét évesen kezdett kenuzni, előtte boksszal próbálkozott. Számára a sport a rehabilitáció egyik csodálatos lehetősége volt. Tizenhét évesen már felnőtt magyar bajnok, húszévesen a mexikói olimpia ezüstérmese Petrikovics Gyulával. Még három olimpiának indult neki győzelmi esélyekkel, de végül még egy ezüstig és bronzig jutott. Az olimpiákon mindig történt valami megmagyarázhatatlan, ami máskor nem. A legnagyobb csalódásáról, a moszkvai olimpiáról elérzékenyülve mesélt, még mindig beleborzong, ha arról kell beszélnie. Abszolút esélyes volt, hiszen a megelőző évben az év sportolójának választották hazánkban, sorra nyerte a versenyeket, szakmailag pedig mindent tudott sportágáról.
A Matija Ljubeknek nyújtott önzetlen segítségéért megkapta az UNESCO által alapított nemzetközi Fair Play-díjat. A túlzott nagy akarásnak azonban kudarc lett a vége. Pályafutásával mégis elégedett lehet, a magyar sport halhatatlanjai közé emelkedett. Elég csak annyit megemlíteni, hogy pályafutása 18 éve alatt minden világversenyéről éremmel tért haza, kivéve a moszkvai olimpiát. Páratlan sikertörténet az övé, de az a fránya, elmulasztott olimpiai bajnoki cím miatt van egy kis hiányérzete. Pályafutása alkonyán ötödször is nekirugaszkodott az olimpiának, de a Los Angeles-i játékok szocialista bojkottja miatt már esélyt sem kapott a javításra.
Jó barátságot ápol egykori vasi származású riválisaival, Hajba Antallal és Tatai Tiborral is, akikkel van miről társalogniuk, ha összefutnak. A nyolcvanas években a filmvásznon is feltűnt. A Vámmentes házasságban, több Bujtor filmben és a Maigret felügyelő néhány epizódjában is szerepet kapott. 1987 óta vezeti saját éttermét, melyet a kenusok védőszentjéről, Szent Jupátról nevezett el, majd később egyszerűen átkeresztelte Wichmann-kocsmára. Ő a szakács is, továbbá néha énekel és gitározik vendégeinek. A gitár ezúttal is kéznél volt és a „kenukirály dalra fakadt”. Igazi kenus, Szent Jupátot dicsőítő énekekkel rukkolt elő, de érzelgős mexikói dal is volt repertoárjában. Mint egy előadóest végén, a közönség véget érni nem akaró tapsa közepette búcsúzott Körmendtől a legendás kenuzó.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1908 szavazat
Új hozzászólás