Ő volt a világ első paparazzója - Az 1890-es években már rejtett kamerával fotózott a norvég matematikustanonc
Képgaléria megtekintése2018.01.04. - 11:00 | NagyRobert/MyModernMet - Fotó: Carl Størmer
Bár az 19. századra a kamerák jelentősen kisebbek lettek, még mindig inkább egy dobozra emlékeztettek, amit nehezen lehetett rejtegetni. Azonban, az Oslói Egyetem matematika szakos hallgatója a szerelem erejével átlépte a fizikai korlátokat, és egy zseniális megoldást eszelt ki arra, hogy észrevétlenül fotózhasson. Ezek után pedig James Bond kütyüi sem tűnnek ördögtől valónak.
A kamerás okostelefonok világában nem nehéz egy-egy rejtett fotót, vagy épp videót készíteni bárkiről. A 19. században azért ez mégsem volt olyan egyszerű a technológiai korlátok miatt, de egy norvég egyetemista ügyes kis kamerájával bepillantást enged nekünk az 1890-es évek világába, ahol a jelek szerint mindenki elegáns és kissé színpadias volt az utcákon.
Az Oslói Egyetem hallgatója nem volt más, mint Carl Størmer (1874-1957), aki elméleti és kísérleti eredményeivel később jelentősen hozzájárult a sarki fény megértéséhez, ami a kozmikus sugárzás felfedezéséhez és tanulmányozásához vezetett. De, még az egyetemi évei alatt készített egy kamerát, aminek a lencséje elég kicsi volt ahhoz, hogy a mellénye gomblyukába rejtse, és amit egy, a mellényzsebéig vezetett zsinórral tudott elsütni.
Végül egyetemi évei alatt (1893-1897) közel 500 titkos fotót készített, pedig igazából csak egy képet szeretett volna készíteni arról a lányról, akit titokban szeretett, de nem ismerte, ráadásul szörnyen is bánt vele, így aligha remélhette, hogy ebből egyszer bármiféle kapcsolat is lehet. Végül a szerelemből semmi sem lett, de Carl Størmer azért folytatta a fotózást Oslo utcáin, mint a világ első paparazzója. Barátságos üdvözlések, egy-két gyanakvó pillantás, kiscica és kutyával játszó gyanútlan emberek jellemzik a képeit.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás