Szeder-szüret színész-rakenrollal - Zseniális szövegekkel szeánszolt az AZK-ban a Szeder duó és a Bánfalvi Eszter Kvartett
Képgaléria megtekintése2018.01.13. - 11:15 | NagyRobert - Fotók: Büki László 'Harlequin'
A csodás hangú gitáros lány és hegedűse pillanatok alatt katapultáltak minket a nirvánába, hogy aztán egy baromi jót zúzva vezessünk le a BEKVART-tal, Trabantban. Az AZK évindító bulija már papíron is erősnek tűnt, élőben meg olyan volt, mint amikor már a flopnál megvan a royal flush, és totális eufóriában élvezzük a turnt és a rivert.
Egészen merészet húzott a sárvári Alternatív Zenei Klub azzal, hogy január 12-én egymás után álmodta színpadra a stílusban látszólag egymástól nagyon távol lévő Szeder duót és a Bánfalvi Eszter Kvartettet. Előbbi inkább az a sanzonos, jazzes, egyszálgitáros történet, míg az utóbbi csapat a kemény, csajozós rock mellett tette le a voksát. Persze, azért volt némi átfedés, és ez az 1920-30-as évek megidézése, amely mindkét előadónál megjelent egy-egy dal, vagy motívum erejéig.
Szeder-Szabó Krisztina ezúttal Szabó Árpád hegedűssel érkezett, kiállt a közönség elé és már a mosolyával elvarázsolt mindenkit, de ami utána jött, az az instant katarzis. Szeder zenéje olyan, mint ő maga, bohó és édes, ami minden körülmények közt jól esik, még akkor is, amikor valami fanyarabbra vágynánk. Krisztina remek gitárjátékát és brutálisan jó hangját tökéletesen kiegészítette Szabó Árpád hegedűs varázslása, mert az a hangszer sem csak akkor szól, ha a vonó a húrokhoz ér.
Persze, nem csak a zene meg az énekhang kell, hanem a személyes kisugárzás, a szellemi jelenlét, ahol a dalszövegek nem üres frázisokból állnak, hanem van mondanivaló és nem kevés humor, és ezek jelen vannak az átkötő szövegekben is. A másik dolog, ami erőteljesen tetten érhető, az a természetesség, hogy nem akar ez az egész más lenni, csak örömzene, amiből általában hiány van, pedig igény volna rá.
Az élettel táncolás után azért mindig marad az emberben egy kis hiányérzet, vagy csalódás, hogy miért nem lehet az egész #sohavégetnemérős, miért nem lehet az, hogy ez a lány a csodás hangjával legyen a háttérzene a létezéshez?
Az est másik nagy durranása a Bánfalvi Eszter Kvartett volt. Ez a formáció 2010-ben alakult a Kaposvári Egyetem színész szakos hallgatóiból, de eleinte nem tudtak semmi jó nevet kitalálni magunknak, így végül rossz elnevezést kerestek, de az Albatros, a Focisuli és a Students verziók hamar elvéreztek. Ekkor jött Kőszeg, és a Várszínház, ahol Formán Bálint és Keresztény Tamás együtt játszott Bánfalvi Eszterrel, így a színésznőről nevezték el a bandát. A kvartett megnevezés pedig hasonlóan téves, hiszen legalább nyolcan vannak, mint Hófehérke a hét törpével.
Igaz, nem ez az első zenekar a világon, ahol a névben szereplő számok és a taglétszám nem stimmel, elég a D12-re (Dirty Dozen, vagyis Piszkos Tizenkettő) gondolni, ahol csak hatan voltak, és az alteregóik miatt számolták magukat duplán. S, bár a BEKVART legalább húsz vendégművésszel játszott már együtt, állandó tagjuk csak kilenc van: Formán Bálint, Lábodi Ádám, Keresztény Tamás, Fehér Balázs Benő, Lovas Rozi, Horváth Szabolcs, Kárpáti Pál, Garami Sámuel Miksa és Vitányi Juhász István.
A csajozós rock, az meg maga a megőrülés, sok minden belefér, például tempós gyors dalok, helyenként líraibb megnyilvánulásokkal, mindez nyakon öntve humoros szövegekkel és színpadi showelemekkel. Az estének ez a része már inkább performansz volt, de nem az öncélú magamutogatós fajtából, hanem abból, amelyikben jó jelen lenni. Így gondolták a Weöres Sándor Színház színésze is, mert végig hatalmas hype-ot toltak az "első sorban". A koncert talán legemelkedettebb pillanata a Lovas Rozi által énekelt Trabant-klasszikus, a Tűz volt.
Bár az elején tartottunk tőle, hogy a nyolc zenész a kicsi színpadon hogyan fér el, és milyen "bábeli hangzavart" okoz a pincehelyiségben, de gyorsan eloszlott minden kételyünk. Összességében egy fergeteges buli volt fenomenális zenészekkel, ahol mindenki a maga módján hozta a non plus ultrát, szóval ez legalább annyira jó volt, mint a Presser Gáborral kiegészült Csík Zenekar.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1944 szavazat






















































Új hozzászólás