Az NLG futsalosai korcsoportos diákolimpiai bajnokok lettek!

2018.02.12. - 14:25 | vaskarika.hu

Az NLG futsalosai korcsoportos diákolimpiai bajnokok lettek!

Február 9-11. között 20 futsal csapat mérkőzött meg a „Magyarország diákolimpiai bajnoka” címért Pécsett. Az V-VI. korcsoportos fiú csapatok versenyét egyszerre két helyszínen rendezte meg a Baranya Megyei Diáksport Tanács a Magyar Diáksport Szövetség megbízásából: a Gandhi Gimnázium, valamint a Széchenyi Gimnázium Sportcsarnokában.

HIRDETÉS

Ma már nemcsak a labdarúgás, de a futsal is egyre népszerűbb a fiatalok körében. Ezt támasztja alá, hogy az idei tanévben a tavalyi tanévhez képest több mint 10%-al több, 407 csapat vágott neki a futsal diákolimpiai küzdelmeknek A több száz teamből a 19 megye és a főváros legjobb csapata jutott el a február 9-11. között Pécsett megrendezésre kerülő Országos Döntőbe.

A hétvégi verseny pénteki ünnepélyes megnyitóján a versenyző fiatalok diákolimpiai esküt tettek, majd szombat és vasárnap a küzdelmek következtek. A versenyek végén a három dobogós mellett elismerésben részesült a legjobb kapus, a legjobb mezőnyjátékos, a gólkirály és a bajnokcsapat testnevelője is. A Diákolimpia® versenyek fővédnöke Áder János, védnökei közt pedig megtalálható többek között Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és Dr. Palkovics László közoktatásért felelős államtitkár is.

A hétvégi rendezvénynek otthont adó Pécsett nagy támogatottsága és elismerése van a sportnak. A megyei jogú város polgármestere, Páva Zsolt korábban többször is hangsúlyozta: a kultúra fontos és megkerülhetetlen része a sport. Pécs ebben is figyelemre méltó múltat, gazdag jelent és reményteljes jövőt tudhat magáénak. A baranyai megyeszékhelyet nemcsak a kultúra, hanem a sport és a kosárlabda egyik fellegvárának is tekintik.

A hétvégi Diákolimpia® V-VI. korcsoportos Futsal Országos Döntő fantasztikus hangulatban telt, a verseny legizgalmasabb pillanatairól készült képek megtekinthetők a Diákolimpia® közösségi médiaoldalán (https://www.facebook.com/diakolimpia/). A kétnapos küzdelemben az alábbi iskolák és személyek szerezték meg a dobogós helyezéseket és a különleges elismeréseket.

I. helyezett - Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium, Szombathely

II. helyezett - Zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium, Zalaegerszeg

III. helyezett - Váci SZC Boronkay György Műszaki Szakgimnáziuma és Gimnáziuma, Vác


A legjobb kapus:
Oswald Dániel (Szombathely)

A legjobb mezőnyjátékos: Földi Máté (Vác)

A gólkirály: Kovács Sándor Dávid (Székesfehérvár)

A bajnokcsapat testnevelője: Németh Attila

A Diákolimpia® versenysorozatról

A Diákolimpia® a diáksport egyetlen országos tanulmányi és tehetséggondozó versenye Magyarországon, amely idén 13 MDSZ által rendezett, és további 41 olyan versenyt foglal magába, melyet országos sportági szakszövetségek és sportági szövetségek bonyolítanak le. A versenysorozatban egy tanév során összesen 270 ezer diák vesz részt, közülük 18 ezren jutnak el az országos döntőkig. A Diákolimpia® fővédnöke Áder János köztársasági elnök, a versenysorozatot az MDSZ az oktatásért felelős miniszterrel, Balog Zoltánnal közösen hirdeti meg. A Diákolimpia® országos döntőinek érmesei 10 felvételi többletponthoz jutnak a felsőoktatási felvételik során, ahol a felvételi időpontját megelőző 8 év erre jogosító eredményei érvényesíthetők. A versenysorozat az előző tanévben ünnepelte a 30 éves jubileumát.

Új hozzászólás