Török Ádám: "A Minit mindenki imádta!"
2018.02.24. - 00:30 | vaskarika.hu / MTI
Négy évtizeddel az eredeti megjelenés után először adták ki CD-n a Mini együttes első albumát, valamint az azt sorban követő három anyagot a zenekar „ezüst korszakából”. „A Minit a kezdetektől imádta a szakma. A hetvenes évek legelején minket választottak a legjobb hazai zenekarnak” – mondta a 70 éves Török Ádám, az 50 éves Mini alapítója, énekese, fuvolása, dalszerzője az MTI-nek adott interjúban.
„Három évvel ezelőtt a szakírók netes voksolásán minden idők második legjobb rocklemeze lett az 1972-1973-as felvételeinket tartalmazó korong. A közönség is szeretett minket, de magunkat mindig rosszul menedzseltük, Erdős Péterékkel nem voltam jóban, nem engedtem, hogy beleszóljanak a dalainkba. A Hanglemezgyár azokat favorizálta, akiktől 100-200 ezer példányt el tudtak adni, és mi nem ez a kategória voltunk" - mondta Török Ádám, a Mini alapítója, énekese, fuvolása, dalszerzője az MTI-nek.
A Vissza a városba (1978), az Úton a Föld felé (1979), a Koncert (1980) és a Dzsungel (1983) című lemez egy átmeneti időszakát mutatja a Török Ádám által vezetett legendás zenekarnak. Az 1968-ban alakult formáció első, legendás arany korszaka Papp Gyula billentyűs-zeneszerző Skorpióba távozásával 1973-ban lezárult, a Mini csak kislemezekig jutott el. A bluesos, dzsesszes progresszív rockot játszó csapat 1976-ra átalakult, és a lemezmegjelenés érdekében bizonyos kompromisszumokat tett a zenében és a szövegekben is. A négy album azonban mai füllel hallgatva is igen izgalmas fúziós muzsika.
Török Ádám és a Mini a XI. Gyógy-Bor Napokon
„A lemezfelvételre az új felállással is éveket kellett várnunk. Fúziós dzsesszt játszottunk, megint felfigyeltek ránk, keddenként a P. Mobillal együtt nyomtuk több ezer ember előtt az Ifiparkban. Németh Karcsi volt a billentyűs és zenéket is írt, Németh Lojzi a basszusgitáros, Balogh Szivacs Jenő pedig a dobos. Az állambiztonság figyelt engem, mert a kocsmában részegen a rendszert szidtam, de Bors Jenő támogatta, hogy legyen lemezünk, így A Vissza a városba című anyag 1978-ban megjelenhetett. A borítót Gross Arnold grafikus készítette" -idézte fel Török Ádám.
A második lemez, az Úton a Föld felé egy évvel később jött ki, a basszusgitáros Kunu László lett. A fuvolás megjegyezte, hogy a Hanglemezgyár nyomására kellett populárisabb zenét játszaniuk, szövegírónak meg melléjük rakták S. Nagy Istvánt, a sikeres slágerszerzőt. „Kicsit belefirkált a szövegeimbe, néhol a rímet megváltoztatta, és az ő neve szerepel a hátsó borítón, de valójában azokat is én írtam. Sajnos a jogdíjakat ma sem én kapom ezen szövegek után."
Török Ádám és a Mini Celldömölkön
Az MTI felvetésére Török Ádám megjegyezte, hogy bár a Mini szövegeinek túlnyomó többségét ő jegyzi, nem tekinti magát kimagasló szövegírónak, inkább az érzelmek, a mindennapok, a zene lüktetésének érzékeltetése a fontos számára. „Azért jó néhány szövegemre kifejezetten büszke vagyok, az első korszakból a Haloványkék gondolatra, a Sirályokra vagy a Ne félj!-re, ezek kicsit költői, progresszív munkák. Később inkább a mindennapok izgattak, a jó csajok, a blues szövegvilága" - sorolta a zenész.
Kitért arra, hogy a Koncert című lemez anyagát ugyan élőben rögzítették a Pestlőrinci Ifjúsági Parkban, de a két felvevőmagnóból az egyik elromlott, és gond volt az áramellátással is, így utána stúdióban kellett kozmetikázni a felvételeken. Hozzátette: ennek ellenére fontos volt, hogy ez akkor elkészült, mert mégiscsak meg tudott jelenni egy koncertlemezük.
A Mini 1983-ban még kijött a Dzsungel című albummal (már Lakatos László volt a dobos), aztán másfél évtizedre leállt; a diszkó és az újhullám divatjával a rock akkor nemigen tudott lépést tartani. „Mindig szerettem a latin zenéket, a Dzsungel latinos fúziós hangzása megelőzte a korát és a mai napig kihat a Mini zenéjére. Az álomszerű szövegvilág is a témára épült, gondoljunk csak a Jaguárok, kolibrik és amazonok című számra, amely azóta is népszerű, nemcsak Magyarországon."
Török Ádám és a Mini a Budavári Művelődési Házban - Fotó: Jene Sándor
Török Ádám 1983 után sok mindennel kísérletezett, kacérkodott az elektronikus zenével (az Alligátor című nagyszerű lemeze ennek lenyomata), a RABB-bal játszott rhythm & bluest, aztán a kilencvenes évek végén újjáélesztette a Minit, amely a mai napig működik, 2011 óta az ős-Mini is aktív Papp Gyulával, Nagy István basszusgitárossal és fiatalokkal. Legutóbb a tavaly megjelent, a már négy és fél évtizede megszületett anyagra épülő, Bartók előtt tisztelgő lemezükkel arattak szép sikert Mini Acoustic World néven. A Papp Gyula által hangszerelt Bartók-átdolgozásaikat, amíg a jogvédettség megvolt, az örökösök nem engedték megjelenni, holott - mint Török Ádám most felidézte - Jancsó Miklós is felkarolta az ügyet és Erdélyben forgatott volna filmet a produkcióhoz.
„A jubileumi évben kétfajta produkcióval, a Mini Acoustic World mellett Mini néven is játszunk Németh Karcsival az ezüst korszakból, de velünk van a színpadon Tóth Dénes dobos, meg mások mellett Kézdy Luca, a remek hegedűs és a 12 éves bluesgitáros tehetség, Fehér Ádám is" - mondta végül Török Ádám az MTI-nek.
A Kept Alive Records kiadásában az első négy Mini-album most digitálisan felújítva, díszdobozban jelent meg, és elővételben valamennyi példány el is fogyott.
Kapcsolódó írásaink:
Ötcsillagos zene a Mariott Hotel báltermében - Rendhagyó Bartók-estet tartott a Mini
2016.10.12. - 20:00 | Gróf István - Fotók: Tóth 'Diza' Dénes
"Ha Bartók ma élne, biztosan progresszív rockot hallgatna" - Bartók on Rock-Mini Acoustic World címmel rockkal fűszerezett Bartók-feldolgozásokat adott elő négy hegedűművésszel kiegészülve Török Ádám és Papp Gyula október 9-én. Az egyedülálló előadás apropója a Bartók Év volt.
Egy kereszteslovag a Magyar Dal Napján - Török Ádámmal beszélgettünk
2016.09.11. - 14:30 | Jene Sándor
A Magyar Dal Napján ismét Szombathelyre látogat Török Ádám és a Mini. Ebből az alkalomból beszélgettünk az örökifjú fuvolással, Török Ádámmal.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás