Az első, számunkra érthetetlen fejlemény az volt, hogy tíz óra körüli érkezésünkkor a pénztárnál már nem lehetett jegyet kapni. Ez abban az esetben, ha az aula csurig telve lett volna, érthető is lenne. De nem volt. Utólagos érdeklődésünkkor - nem hivatalos forrásból - megtudtuk, hogy a 350 db kinyomott jegy elfogyott, ezért onnantól senki nem juthatott be a koncertre. Félreértés ne essék, szeretjük a szervező Agora rendezvényeit, és kellőképp respektáljuk is őket, de tisztelettel megjegyeznénk, hogy a helyszín elbír félezer emberrel. Volt rá példa - szerencsére nem is egyszer és nem is oly rég -, hogy hatszáz fő zsúfolódott össze, igaz az már nem a komfortos létszám. Ha már alul lett kalibrálva a zenekarra kíváncsiak létszáma, lehettet volna kicsit imprózni is akár - egy nyugtatömb és egy bélyegző megoldást jelenthet ilyen esetben. Ahogy az aulába beléptünk, bizonyossá vált, hogy Dermoték odakerültek, ahol valójában és megérdemelten a helyük van. Nem véletlen ugyanis, hogy a fesztiválokon már rég headliner szerepkör jut a brigádnak, több ezres közönséggel. A körülbelül négyszáz fő, aki bejutott a koncertre, egy majdnem felejthetetlen élménnyel gazdagodott.

Az amúgy pont teljesen egészséges létszám, uszkve háromnegyed háznyi gyülekezet betoppanásunkkor épp tapssal köszönte meg a Szkvess - Czenki dj páros és Tomena Ákos trombitás együttzenélését. Pontosan kezdésre érkeztünk, ami előzetes számításainkkal egybevágott, már ettől jókedvre kerekedtünk és ez az állapotunk ki is tartott a buli végéig, sőt a meghosszabbodott szombat éjjelre is rányomta pozitív bélyegét. A színpadról ugyanis olyan egyértelműen mosolyogtató fíling áradt lefelé, hogy aki a hangfalak hatósugarában tartózkodott, óhatatlanul is füligérő szájjal és - vérmérsékletétől függően - aktív mozgással hálálkodott.

Volt is miért, hisz a majdnem focicsapatnyi kiváló zenész egyik legjobb formáját hozta, amihez nekünk eddig szerencsénk volt. Saját keverőssel érkeztek, aki szépen össze is rakta a hangzást, ami a mozi akusztikai ismérvei és a zenekar ultratömény hangszerelése mellett bizony nem kis teljesítmény. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a hangerő-viszonyokat, - ahogy a sportházas Quimby koncertnél -, itt is alulméretezettnek éreztük. A dühöngőben, azaz a wc-vonal - italpult tengely színpad felé eső részén, még táncoltató volt a membránok munkája, a hátul lévőket azonban úgymond nem vette le a lábáról a watt-sereg. Nagy kár, mert sanszos volt az, hogy végre összeáll egy olyan össznépi mulatság, ahol a ruhatárostól a technikai személyzeten át, a pultosokig mindenkinek fenn a keze. Mr. Martin hangfalaiban és az erősítőkben ott volt a kraft, ez biztos, a zenekar halálpontosan és dinamikusan játszott, a hangkép összeállt, már csak a masteren kellett volna kicsit feltolni. A jobbára középtempós muzsika ugyanis pont az a típus, ami mindenkit meg tud érinteni, pláne ilyen minőségben eljátszva.

Többször olvastuk - és talán ez az este is úgy volt behirdetve -, hogy a Maffia szinte kizárólag a tizenéveseknek szól, ergo tinizenekar. Ennek ellenére a közönség soraiban szinte minden korosztály képviseltette magát, és a táncoló és csápoló tömegben sem a második ikszen belül lévők vitték a prímet. Részünkről megnyugtatónak tartjuk azt a tényt, hogy a fiataloknak is bejön ez az okos, sokszínű, semmilyen szinten sem sematikus zene. Az együttes mind szellemiségében, mind szakmailag unikumnak számít ugyanis, mondhatjuk azt nyugodtan, hogy supergroup. A tagok játéka önmagában is élményszámba megy, ahogy pedig a fúzió együtt lélegzik a színpadon, az egyenesen ritka, mint a fehér holló.

A frontemberek mindhárman meghatározó alakjai a magyar „másképpzenélőknek". Busa Pista a földalatti hiphop egyik legrílebb megmondója és Sena, az aranytorkú jazz-pacsirta is rég letette már a névjegyét. Columbo MC, a nuskull-ragga egyik koronázatlan királya idehaza, a Dermot-Meggyes fúvósszekció zseniális, a kőszegi gitáros Szekér Ádám, Jumo Daddy a billentyűknél, Oláh Antal perkás és dj Future, a Seratoval kifogástalanok - mégis azt kell mondjuk, hogy az egész nem lenne ennyire átütő a ritmusszekció nélkül. Havas Miklós basszeros és Dési Tamás dobos összjátéka teremti meg ugyanis az alapokat, annyira ízlésesen és harmonikusan, amennyire két ember összedolgozása csak lehet. Ha fogalmazhatunk így, ez a zenekar olyan mixe az általunk is favorizált stílusoknak, amit talán nem is lehetne direkt összerakni. Hallhatóan mindenki más-más vonalról érkezett, magával hozva a saját világának jellegzetességeit, és mindezt a legnagyobb okossággal gyúrták egybe. Stílusukban jelen van a reggae-n és a dancehall-on kívül erősen a hiphop, ska, rock, funk és a jazz is, de szinte gondolkodás nélkül nyúlnak bármihez, amihez kedvük szottyan. Nincsenek tabuk, mint ahogy a szabad zenében nem is lehetnek. Erről a legtöbbet az általuk más projektekben való részvétel árulhat el. Mc Busa a Zuboly frontembere is, Columbonak ott a Brains, és együtt tolták Senával és Busával a Gimmieshot Crew-ban Mangóékkal. Dermot dj-zik és Sena rappel a Barabás Lőrinc Eklektrikben, működik az Irie Maffia Sound System is, illetve a ritmusszekció és Ádám projektje, az Irie Maffia Rock Trio is pörög. A tagok tehát univerzálisak, és egy olyan zenekarban játszani, ahol mindenki bármikor képes számokat hozni, vagy csak egy adott ötlethez odarakni megbízhatóan a sajátját, mindenképpen öröm és könnyűség lehet.

A koncert végig magas fordulatszámon pörgött, mind a színpadon szolgálók, mind a közönség részéről. A legnagyobb jump talán a B...d fel a kéket-re alakult ki, de mind a Geller EP, mind a Hands in the air album összes számára hullámzott a tömeg. A most készülő új albumról is hallhattunk két számot, az egyik egy jóféle reggae, a másik pedig egy eklektikus, tempósabb darab volt. A ráadásokkal együtt gyenge másfél órás repertoárból ez alkalommal kimaradt egyik személyes kedvencünk, az Utca dámája, de ezt sem bántuk, hisz mifelénk ritkaságszámba menően jó hangulatú este kerekedett ki.

A koncert után Szkvessék adagoltak kitűnő zenéket még, de jó szokás szerint a közönség szinte pánikszerűen hagyta el a helyszínt, ahogy a zenekar abbahagyta a játékot. Mindösszesen csak a kemény mag maradt lézengeni az előtérben, illetve hangos és vidám társalgásba bonyolódva a kávézóban. Olyan volt az is, mint amit a zenekar neve jelent, együtt a nagy mosolygós család, tehát Irie Maffia, Tisztelet!