Európa furcsa halála - Bevándorlás, iszlám, identitás
2018.03.01. - 07:45 | vaskarika.hu
Kínzó kérdések és kemény válaszok Douglas Murray könyvében arról, hova tart és mivé válhat kontinensünk a következő évtizedekben.
Világszerte nagy visszhangot kiváltott értékelésében a brit neokonzervatív író, újságíró és politikai kommentátor korunk egyik legégetőbb kérdését, a bevándorlást, és az európai társadalmak rá adott válaszait kutatja. Felvetése szerint Európa magatartása - miszerint mások identitására nyitott, sajátjával szemben ugyanakkor túlzottan leértékelő - hosszú távon súlyos károkat okoz. Összefüggéseiben vizsgálja, mit lehetett volna másképp csinálni, illetve sorra veszi a kialakult helyzet kezelésének módjait.
De Murray könyve nem csupán demográfiai és politikai tények elemzése. A szerző testközelből kutatta a témát, és megfordult azokon a helyeken, ahol a bevándorlók partot érnek, és ott is, ahová végül eljutnak; beszélt olyanokkal, akik örömmel fogadják őket, és olyanokkal is, akik elzárkóznak tőlük. Értékelése és víziója bár messzemenőkig szubjektív és a politikai korrektség sem feltétlenül jellemző rá, ugyanakkor elvitathatatlan érdeme, hogy olyan tapasztalatokat oszt meg olvasóival, melyeket csak kevesen ismernek a téma szakértői közül.
"Talán minden jól sül el. Talán azok, akik még emlékezhetnének, hogy milyen hely volt Svédország, Franciaország, Nagy-Britannia, és Európa többi része, egyszerűen kihalnak. Talán az összes probléma, nem utolsósorban a probléma felismerésének problémája, megszűnik. Talán így lesz. Vagy az is lehet, hogy problémák új serege születik épp."
A megjelenés időpontja: 2018. március 5.
A kötet elérhető az Alexandra Kiadó honlapján: https://alexandrakiado.hu/konyv/753333/europa-furcsa-halala/
A kötet hátlapszövege:
Az Európa furcsa halála különösen személyes hangvételű számvetés az öngyilkosságra készülő öreg kontinensről és kultúrájáról. A születések számának csökkenése, a tömeges bevándorlás, az általánosan jellemző önbizalomhiány és öngyűlölet együtt azt eredményezték, hogy az európai emberek képtelenek kiállni magukért, és meg sem kísérlik megakadályozni társadalmuk gyökeres átalakulását. Ez a könyv nemcsak a demográfiai és politikai tények elemzése, hanem egy szemtanú beszámolója az önmegtagadás felé haladó kontinensről. A szerző tudósításai lefedik a teljes földrészt: megfordul azokon a helyeken, ahol a bevándorlók partot érnek, és ott is, ahová végül eljutnak; beszél olyanokkal, akik örömmel fogadják őket, és olyanokkal is, akik elzárkóznak tőlük.
A teljesen első kézből szerzett információkat tartalmazó könyv, amely ugyanakkor figyelemre méltó kutatásra és tényanyagra támaszkodik, beszél a multikulturalizmus kiábrándító bukásáról, Angela Merkel teljes fordulatáról a bevándorlást illetően, a hazatelepítés szándékának és megvalósításának hiányáról és a nyugati országok állandósult bűntudatáról. Murray utazásai során bejárja Berlint, Párizst, Skandináviát, Lampedusa szigetét és Görögországot, hogy megvizsgálja az európai kultúra szívének nyugtalanító állapotát, és meghallgassa azokat, akik elképesztő távolságokból érkeztek a kontinensre. Minden fejezetben tesz egy lépést hátrébb is, hogy nagyobb távlatokból mutasson rá az okokra, amelyek Európa halálvágya mögött rejlenek. Így próbál választ találni arra a kérdésre, miért hagy bárki is magára egy teljes civilizációt, és mi visz rá valakit arra, hogy ilyet tegyen önmagával. Murray két Európa-látomással zárja könyvét - az egyik a reményteli, a másik a pesszimista változat -, amelyek bemutatják a kialakult helyzet lehetséges megoldásait, mindvégig szem előtt tartva azt a sokat hallott tételt, miszerint a bevándorlás folyamata visszafordíthatatlan.
Douglas Murray brit neokonzervatív író, újságíró, politikai kommentátor. Cikkei, amelyek többek között a Standpoint, a The Wall Street Journal és a The Spectator lapjain jelennek meg, gyakran szítanak vitát az iszlámmal és az európai menekültpolitikával szembeni kritikus hangvételük miatt.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás