Bringások és futók hódították meg a hegyet - 7. Irottkő Hillclimb
Képgaléria megtekintése2018.04.16. - 13:00 | Büki László 'Harlequin' - Fotók: Greffer Krisztián
Április 15-én a terepkerékpározás és terepfutás szerelmeseit várták egy szezonnyitó megmérettetésre. A Rattersdorfból induló er(d)ődemonstráció 12,1 km-es távját 741 m teljes szintemelkedés mellett kellett teljesíteni a 83 indulónak. Végcél az Írottkő-kilátó volt. A futóverseny része volt a 2018-as Perfect Change-Metex’05 Vasi Terepfutó sorozatnak.
A Canyon Sport kerékpárüzlet és a Kőszegi Kerékpáros Egyesület (KKE AlpokCycles) szervezésében került sor az 7. Írottkő HillClimbre. Ez volt az a verseny, ahol jól megfért futó és bringás egymás mellett ugyanazon a terepen, azaz nem megszokott módon kerékpárosok és futók együtt rajtoltak, hogy minél rövidebb idő alatt meghódítsák a Dunántúl legmagasabb hegycsúcsát, az Írottkőt (883 m).
A Rattersdorfból rajtoló versenyt az alpannónia turistaút sárga és piros jelzési mentén a Hét forrás - Zeiger nyereg - Szikla forrás - Stájer házak - Hörmann forrás - Írottkő-kilátó útvonalon jelölték ki a verseny szervezői. Főként a Hörmann-Írottkő közti szakasz hegymenete és talaja volt az, ami a leginkább próbára tette az indulókat.
A futók pályacsúcsa (Szabó Sándor, GYULA AC 53:40 ) nem forgott veszélyben, a kőszegi Fábrics Gábor 58:34-el abszolválta elsőként a távot. A legjobb női versenyző, a bringás Balogh Mária összesítésben 19.-ként ért célba. A bringások versenyét - új pályacsúccsal (40:31) - a verseny többszörös győztese, Hattyár Dániel nyerte.
Az eredményhirdetés hagyományosan „az ország legnagyobb dobogójaként" is használható Írottkő-kilátónál zajlott.
Eredmények (dobogósok):
Bringások:
RSZ NÉV Kategória (1983-2004) Idő Hely Születési év Egyesület/Város
102 Hattyár Dániel Férfi Felnőtt Bicaj 40:31:00 1. 1985 Focus Team Hungary
147 Lukas Mihalkovits Férfi Felnőtt Bicaj 44:46:00 2. 1995 Steinberg-Dörfl
108 Süle Róbert Férfi Felnőtt Bicaj 45:54:00 3. 1990 Focus Team Hungary
116 Roland Plank Férfi Master I. Bicaj 48:50:00 1. 1978 MTB CLUB Oberwart
122 Prájczer Péter Férfi Master I. Bicaj 49:52:00 2. 1978 KTM Team Sopron
119 Reiter Gerald Férfi Master I. Bicaj 49:59:00 3. 1977 MTB Club Lockenhaus
134 Horváth Balázs Férfi Master II. Bicaj 56:03:00 1. 1969 Kőszeg
138 Jerson Karl Férfi Master II. Bicaj 56:33:00 2. 1952 MTB-Club Lockenhaus
133 Hordós István Férfi Master II. Bicaj 1:03:20 3. 1964 Sopron
141 Homor Regina Női Felnőtt Bicaj 1:07:21 1. 1994 Ják
144 Szalay Judit Női Felnőtt Bicaj 1:08:52 2. 1982 Hegykő
143 Balogh Mária Női Master Bicaj 1:02:33 1. 1973 Győr
142 Karácsonyi Ildikó Női Master Bicaj 1:04:52 2. 1977 Merida Maraton Team - CST
Futók:
204 Fábrics Gábor Férfi Felnőtt Futás 58:34:00 1. 1987 Kőszegi Triaton és Úszóklub
206 Balhási Ákos Férfi Felnőtt Futás 1:00:53 2. 1982 Jánosháza
212 Szmetana Balázs Férfi Felnőtt Futás 1:04:59 3. 1989 Pilisszentkereszt
229 Gerlei Tamás Férfi Master I. Futás 58:52:00 1. 1969 Csömörsport
227 Devecseri Bálint Férfi Master I. Futás 1:05:52 2. 1978 Szombathely
218 Pap Sándor Férfi Master I. Futás 1:07:49 3. 1977 Focus Team Hungary
248 Kocsis Sándor Férfi Master II. Futás 1:23:11 1. 1961 Csömör Sport Kft.
234 Molnár Károly Férfi Master II. Futás 1:24:26 2. 1958 Kőszeg
235 Dr. Koltai Miklós Férfi Master II. Futás 1:31:03 3. 1956 SZOESE
240 Galambos Enikő Női Felnőtt Futás 1:26:26 1. 1999 Unicentral Bulls
237 Németh Beáta Női Felnőtt Futás 1:28:44 2. 1979 Szombathelyi Futóklub
238 Molnár Réka Női Felnőtt Futás 1:46:33 3. 1989 SRTG Szombathely
244 Pilisz Renáta Női Master I. Futás 1:21:43 1. 1974 Kőszeg
241 Kelemen Szilvia Női Master I. Futás 1:25:43 2. 1971 Hammerteich
247 Kleczl Beáta Női Master I. Futás 1:28:13 3. 1972 Szombathely
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás