Ákos szóra váltotta a gondolatot - Ákos 50 jubileumi koncert az Arena Savariában
Képgaléria megtekintése2018.04.22. - 19:25 | Leila - Fotók: Varga András
Ákos ismét bizonyította, hogy lehetséges 30 éven át csillagként ragyogni a popzene égboltján, amely a „pillanat művészetéről” szól. A koncert a hangszerelés és a fénytechnika tekintetében ismét felülmúlhatatlan volt.
HIRDETÉS
Ákos koncertje mindig egyfajta szertartás: tudjuk, hogy maximalista, tudjuk, hogy a hangzás, a fények és az élmény tekintetében a legjobbat kapjuk, és tudjuk, hogy a „szeánsz" végén minket „táncoltatnak". A produkcióról előzetesen a számok beszéltek: a 150 négyzetméteres színpad, a 45 fős kórus és a több mint kétórás, két, egymástól élesen elkülönülő zenei felvonás. Tudtuk, hogy a MŰPA és Debrecen után érkezik Szombathelyre a produkció, előbbi helyszín elsősorban azért fontos információ, mert a zenei hangzás tekintetében eltérőek az adottságai a sportarénákétól.
Az előadás két felvonása lényegesen különbözött egymástól, az elsőben mintha egy baráti összejövetelen vettünk volna részt, a második felvonás pedig tökéletes színházi produkció volt.
Grandiózus nyitány nélkül kezdődött az előadás, sokkal inkább a jelenlét dominált: a színpad közepén „egy szál gitárral a kézben" ült Ákos. A koncertindító dalok egyike nagyon stílusosan a „Tabula rasa" volt, amely tiszta és világos szövegével vezetett be bennünket zenei világába:
„Taszít téged, ha tiszta a kép, dühít téged minden, ami ép,
Talán mert soha nem lesz a tiéd, talán mert nincsen elrontva még."
Ezután egyesével szólította a színpadra a zenekar tagjait, természetesen meg- és felidézve egy-egy zenei időszakot és történetet velük kapcsolatban. Felidézte a szombathelyi emlékek között a Garasin laktanyát is, ahol katonai szolgálatát töltötte, így adta magát, hogy a katonaévei alatt íródott „Keresd meg a lányt" című dal is elhangzott a koncerten. Közben persze együtt zenéltek a baráti társaság tagjai, s mint egy jó kis házibulin, váltogatták a hangszereket. Így Madi (Madarász Gábor) a dobok mögé ült, Sanyi (Bánfalvi Sándor) gitározott és cajonon játszott.
A produkció első része markánsan a hangszerekről szólt, főként a húros instrumentumokra helyezte a hangsúlyt, és a dalok hangszerelését is ebbe az irányba változtatták meg. Ebben a blokkban az leginkább az Andante korszak elevenedett meg a hangszeres kidolgozottságnak köszönhetően.
A szünet alatt aztán jelentősen átalakult a színpadkép: felgördült a függöny, és mögötte több mint negyven fővel megjelent a teljes VoiSingers kórus. Ebből már egyértelmű volt, hogy a vokális hangzásra helyeződik a második részben a hangsúly, ami ezáltal valóban egy színházi produkcióvá vált. A kórus szereplése felerősítette a dalokban rejlő érzelmeket olyan mértékig, hogy a nézők az „Indiántánc"-ra már a színpad előtt tomboltak. A hangulat további fokozásához nagymértékben hozzájárultak egyrészt a szenzációs dalközi átkötések, másrészt a fénytechnika.
A dalok hangzásáról nagyon nehéz beszélni, de a látvány leírása még reménytelenebb vállalkozás. Az egyes vizuális motívumok, úgymint tűz, vízesés, Vasarely-minták jól kiegészítették a verbális tartalmakat.
Az előadás második felében felcsendültek a legismertebb Ákos-dalok, többek közt a „Hello", az „Ikon" és az „Ölelj meg újra". Ákos „szóra váltotta a gondolatot", Szombathelyen pedig több ezer embert érdekelt, ahogy összeálltak a mondatok.
Az Arena közönsége - nyugodtan mondhatjuk - világszínvonalú produkciót kapott, és olyan élményt, amit évekig emlegetni fog.
A hírhez tartozó képgaléria
Programkereső
Galéria ajánló
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás