Szeretek a szombathelyi Pistons Pubba menni. Mi sem lehet kellemesebb, mint egy strandos nap után a hűvösödő tavaszi estében elsétálni ide, hogy a Padlás süppedő foteljeiben elnyújtózva átadjuk magunkat a ZENÉNEK, így, csupa nagybetűvel.

Bevallom, eddig még nem hallottam rólatok, leginkább baráti invitálásra, és az ígéretesen hangzó zenei stílusra jöttem el ma este. Ha már abban a szerencsében van részem, hogy beszélgethetünk egy kicsit kezdés előtt, arra kérnélek, hogy mesélj nekem magatokról.

Varga Péternek hívnak, becenevem Cserga. Gyerekkorom óta érdekel a zene, 1986-ban alakítottunk egy Szombathelyen „legendásnak" mondható zenekart (nevet), Cserga és Barátai Blues-Rock Band néven. Ez a majd' 30 éves működés többszöri átalakulás után, különböző okok miatt két éve feloszlott. Következett egy kis szünet, de nem szerettem volna abbahagyni a zenélést, így újra sikerült összehozni egy csapatot. A régi zenekarból jött a basszusgitáros, Farkas „Tenor" Tibor, aki esetenként vokált is énekel. Sikerült megnyerni dobosnak Polgár Gábort, Molnár Balázs pedig a másik gitáros mellettem. Végül, de nem utolsósorban, állandó vendégünk Horváth „Tibusz" Tibor, aki szájharmonikával, gitárral, mandolinnal, csörgővel és egyebekkel színesíti a hangzást.

Mindig bluest játszottatok?

Sokan blues zenészként tartanak számon, pedig engem jobban érdekel a progresszív rock és a blues rock, olyan kitűnő képviselőkkel, mint pl. a Cream, a Colosseum, vagy a nagy british blues klasszikus John Mayall, akitől játszunk is. Alapvetően a gitárcentrikus, improvizatív british blues, blues-rock, amit játszunk, ami a Chicago-bluesból fejlődött ki. Ezt játszották a hatvanas években induló zenekarok is, mint pl. a Rolling Stones, Yardbirds, Fleetwood Mac. Én ezen nőttem fel, ezt szeretem.

Magyar zenekarok számait is játsszátok?

Nem. Ők is a külföldi nagyoktól „lopták" a zenéjüket (nevet). Ez a műfaj onnan jön. És csak tiszta forrásból!

Írtok saját nótákat is?

Nálam a léc elég magasan van. Sokat játszottunk Doorst, volt egy kétórás előadásunk is tőlük. Nagyon szeretem Rory Gallaghert. Őt hallgatva - a hetvenes években szalagos magnóról -  kb. kilencévesen határoztam el, hogy megpróbálkozok a zenéléssel. Neki köszönhetjük, hogy egyszer felléphettünk egy hollandiai fesztiválon is. Az általános zenei ízlés/kultúra Magyarországon nagyon alacsony színvonalon van, a blues zene meg mindig is egy underground műfaj volt itthon, még Hobónak sem sikerült „megélnie" ebből.

Ezzel egyáltalán nem értek egyet, Hobó pedig nagy tömegekhez juttatta el zenéjét, gondolj arra, hogy a nyolcvanas években megtöltötte a Tabánt is a műfaj rajongóival. Tehát népszerűvé tett egy szerintem klubműfajt.

Én a sok jó muzsikus közül Ferenczi Györgyöt tartom különösen kiemelkedőnek az itthoni blues szakmából. A magyar népzenéből is bluest csinál és fordítva. Ő igazi művész.

Visszakanyarodnék az eredeti kérdésemhez, saját számaitok vannak?

Azért nincsenek, mert az ember Doors vagy egy Pink Floyd után ne akarjon saját számokat írni. (Vagy olyat, vagy jobbat!) Nagyon sok önkifejező zenekar van, de ezek az alternatív nóták jól szólnak ugyan, de sokszor rohadt üresek.

Vitatkoznék megint. Említhetném a Sziámit példaként, vagy jó pár alternatív bandát, amik biztosan nem üresek.

Jó! De ez hány százalék ? Én úgy vagyok az alternatív zenékkel, hogy az egy korszellem, és nagyon szűk korosztály/társadalmi keresztmetszet hatására születtek. Mennek mondjuk öt évig, azután se az előtte, se az utána következő generációnak nem mondanak semmit. Az igazi művészi teljesítmények időtállóak, mindenkor, mindenkihez szólnak.

Az általam említett Sziámi jó harminc éves zenekar, szóval... Ott az Európa Kiadó, Pál Utcai Fiúk, A Kutya Vacsorája, stb.

Számokat nem írok, bár megpróbálkoztam vele, de rájöttem, hogy szar, nem jó. Előadónak sokkal inkább tartom magam, mint zenésznek. Tudom, hogy nekem mit mondanak a dalok, melyeket játszok, és így át tudom adni  a gondolatokat, érzéseket. Nekem ennyi éppen elég. Pl. elég jól tudok Doorst énekelni, főleg, ha vannak hozzá olyan partnerek, akikkel évtizedek óta együtt játszhatok. Akkor az sem érdekel, ha hat néző van a nézőtéren.

Nemrég történt, hogy a helyi egyetem klubjába volt meghívva Ripoff, a nagyszerű blues gitáros. Eljött, hozta magával billentyűsét, és egy néző előtt játszott... Itt mutatkozik meg az igazi nagyság, mert ennek az egynek is hiba nélkül leadta a teljes műsorát.

Klubzenekar vagytok, vagy szívesen léptek fel nagyobb helyeken is?

Csak zenélni akarok, mindegy, hogy hol, bár 55 év fölött az embernek már nincsenek ambíciói (nevet), és eszerint válogattam a társakat is. Aki ebből akar megélni, vagy híres akar lenni, az keressen mást. Ismerem a hiányosságaimat, és azt is, hogy mit tudok. Én szeretem a nagy színpadokat is, a társaim annyira nem. Énekhangban eljutottam odáig, hogy amit akarok, azt el is tudom énekelni, kéne tanulnom még"kicsit" gitározni. Öreg vagyok, de mindig azt csinálhattam, amit szerettem. Az olvasás és a biciklizés mellett a zenélés adja a legnagyobb örömet.

Mi vagyunk Magyarországon az egyetlen olyan, harminc éve működő zenekar, akinek nincs lemeze. Ha majd meghalok, erre nagyon büszke fogok lenni! ( nevet, vidáman grimaszolva ) Amit én akartam, az legfeljebb egy jó koncertlemez. A koncertek pénzes részét is utáltam mindig, a pénzosztást, mert ugye nem mindig van, pedig, ha belegondolsz, eléggé kellene, hiszen a technika igényes játék, hangszerek, egyebek. Még akkor is, ha nem akarunk és nem is tudunk úgy megszólalni, mint a Pink Floyd.

Van-e menedzseretek, vagy saját magatok szervezitek le a koncerteket?

Nincs, mert az csak a lehúzásról szól, néhány barátunk szokott segíteni. Szeretek mindent a saját ellenőrzésem alatt tartani, ha lehet, ami nem mindig könnyű, mert nem lehetek egyszerre a színpadon és lenn is. A technikusok nagyon fontosak a jó megszólaláshoz. Egyébként sem bízom a menedzserekben. Azt vallom, hogy az embernek először igazán emberré kell válnia, utána lehet minden más. A társaim, akikkel zenélek, azok, és csak azokkal tudok együtt dolgozni, akikben maximálisan megbízok.

Az egész életnek arról kellene szólni, és ez nagyon fontos, szerintem, hogy az ember azt csinálja, amihez ért, és amit szeret! Egy olyan világot kellene építeni, ami működik, és amiben jó élni !

Legyen ez a végszó ! Köszönöm a beszélgetést.

Ezek után talán nem meglepő, hogy professzionális előadást hallhattunk, ismert és kevésbé ismert nótákat, „Csergásítva" persze. Bár a nézőszám most nem volt nagy, főként barátok, ismerősök és állandó rajongók jöttek el, a „lakáskoncert" hangulat magával ragadó volt. Cserga, mint egy igazi hippi a legendás hatvanas évekből, betáncolta színpadot, játszott a gitárral, a hangjával és velünk, zenésztársai pedig cinkosául szegődtek.

Reméljük, hogy még sok ilyenben lehet részünk, és egyszer csakugyan összejön az a koncertlemez is!