Ostromnapok: látványos felvonulás és várostrom Kőszegen
Képgaléria megtekintése2018.08.05. - 11:30 | vaskarika.hu - Fotók: Varga András
Minden évben ugyanaz a történet, mégsem lehet megunni. Jön a török, fosztogatva végig a Dráván és Rábán keresztül, majd megütközik Kőszeg várának hős védőivel. Augusztus 4-én koraeste kezdődött a Várostrom a Diáksétányon a Várfalnál, melyet az ostrom résztvevőinek jelmezes felvonulása vezetett fel a Fő téren. Ekkor hangzott el a várvédők esküje is, majd elkezdődött a hatalmas füsttel, hangzavarral, csatajelenetekkel kísért ostrom. Idén sem volt egyszerű megvívni a csatát, hisz a telihold mellett most a teli nappal is küzdeni kellett…
Az 1532-es török ostromra emlékezett szombaton Kőszeg. Az ostromhétvégén ellepték a várost a jelmezes törökök és a várvédő kőszegiek. Kőszeg falai alatt a Kőszegi Darabontok mellett szépszámú vendégcsapat is tábort vert, így részt vett az Ostromhétvégén a csobánci Gyulaffy László Bandérium, a sárvári Nádasdy Ferenc Bandérium, a körmendi Batthyány Lovasbandérium, a szigetvári Zrínyi Miklós Hagyományőrző Egyesület, a Kapuvári Hajdúk és Gartai Muskétások csapata, a tatai Pálffy Bandérium, és a Bornemissza János Hagyományőrség. A horvátországi Szentgyörgyvárból (Gyurgyevac) Jurisics nyelvét beszélő katonák is csatlakoznak a várvédőkhöz. A felvonulás és a rendezvény csúcspontját jelentő várostrom megvalósulásához idén is nagy segítséget nyújtottak a kőszegi horvátok, iparosok és tűzoltók, valamint a Fitt-Boksz Ökölvívó Egyesület tagjai és vendégeik.
A várvédelem jelentősen erősödött a Soproni Rendészeti Sportegyesület íjászainak csatlakozásával. A várárkok adottságait kihasználva a várat körbevették a részt vevő hagyományőr csapatok táborai, a vendégek felkereshették Szulejmán szultán pompás sátrát, és állatsimogató is várta őket.
Szombaton reggel a várvédők fegyvereinek ropogása ébresztette a kőszegieket, majd hamarosan a müezzin hangja jelezte, hogy megérkezett az oszmán sereg. Látványos programelem volt Szulejmán szultán belvárosi sétája, mikor is a „világhódító" kegyességével próbálta behódolásra bírni a kőszegieket. A Fő téren rövid ideig farkasszemet néztek egymással a seregek, majd a Vásárütésen már megszólaltak a fegyverek is.
Délután hagyományosan a támadó és a védő seregek is felvonultak Kőszeg Fő terére, ahol a védők esküt tettek a város védelmére. A Várostrom a Diáksétányon kezdődött, a Várfalnál.
A szombati ostromot követő békekötést Kőszeg Város Koncert Fúvószenekarának térzenéjével és a Bordó Sárkány Régizene Rend koncertjével ünnepelte meg a város.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás