Kezdjük a legelején, mi történik akkor, amikor eszedbe jut egy ötlet?

Van, amikor leírom, van, amikor lerajzolom. Már beszereztem egy tabletet, amin animálni is tudok, szóval, ha tehetem, azt használom, mert engem a mozgás inspirál, nem az állókép.

És hogyan alakul a felskiccelt ötlet filmmé?

A WireLess két párhuzamos ötletem ötvözete. Egyrészt szerte a városban figyeltem azokat a szobrokat, amik egy nagy falfelület előtt vannak, és csak oda vannak állítva egy kis piedesztálra. Semmi extra, ugyanúgy a város díszét képezik. Én viszont mindig azon gondolkodtam, hogy ha annak a szobornak a helyében lennék, csak egy talpalatnyi föld lenne alattam és két választásom lenne: vagy maradok a helyemen és biztonságban vagyok, vagy mozdulok, és akkor valószínűleg leesek és összetörök, akkor mit csinálnék. Aztán volt egy másik filmtervem, amiben marionettbábuk vannak összekötve egy végtelen csörlőn, amit az egyik csinál, az hatással van a másikra. Ez arra volt kísérlet, hogy mennyire befolyásoljuk egymás dolgait, ha nem is közvetlenül. Egyik ötletet sem tudtam végigvinni, valahogy nem láttam magam előtt. Aztán létrejött ez, a WireLess, ami mind a kettőt magában foglalja és egyiket sem. Így el tudtam engedni ezeket az ötleteket, mert máshogy, de mindkettő megvalósult.

A szobros ötleted akkor támadt, amikor éppen kiléptél a munkahelyedről és a Metropolitanre kezdtél el járni animáció szakra.

Igen, ijesztő, hogy az alkotásainkban mennyire benne vagyunk. Ez nem feltétlenül akkor jön ki, amikor csináljuk, hanem utólag visszanézve. Félelmetes, hogy az ösztöneink és a tudatalattink mennyivel előrébb van sokszor, mint mi magunk. Egyébként jellemző rám, hogy ha változtatok valamit, akkor minden borul. Amikor felvettek, akkor nem tudtam, hogy lesz-e másik munkahelyem vagy sem, de azt tudtam, hogy én most animációt fogok tanulni és kész.

A WireLess bábanimáció. Ez azt jelenti, hogy fizikailag is megépítettétek ezeket a figurákat?

Igen, Kubinyi Krisztivel és Márton Noémivel dolgoztam együtt, a bábokat leginkább nekik köszönhetem, mert sokkal precízebbek, mint én, és csodás szépérzékük van. A körkörös fej kialakítása is az ő ötletük, nekem csak alkalmazkodni kellett (nevet).

Hogyan működik a stop motion technika, amivel ez a film is készült?

Kell egy fix kamera, amit egy állványra rakunk, majd kell egy fix bábu is, amit tényleg le kell rögzíteni, hogy ott maradjon, mert nem csak egy pillanatig kell egy helyben állnia. Csinálunk egy képet, majd mozgatunk rajta egyet, azt is lefotózzuk, megint mozgatunk, megint fotózunk, és így tovább. Van egy szoftverünk, ami mutatja, hogy mennyit mozdult a báb az előző pozícióhoz képest, ez segít, hogy ne vakon animáljunk.

Sziszifuszi munkának tűnik, mennyi ideig tartott ezt a filmet ezzel a technikával megcsinálni?

Aprólékos munka, de nagyon kikapcsol. Maga a forgatás 45 napig tartott, de akkor folyamatosan ezt csináltuk. Szeretem a bábban, hogy kötöttebb az időbeosztás, nem lehet úgy megcsúszni, mint egy szoftveres animációnál, mert az eszközöket, a lámpákat és egyebeket úgy béreljük, ami minden nappal több pénzbe kerül.

A WireLesst ráadásul greenboxban forgattátok, ami egy olyan technika, ahol zöld háttér elé teszitek a figuráitokat és aztán annak a zöld háttérnek a helyére tudjátok bevágni a végleges hátteret, amit szeretnétek látni.

Igen, jó lett volna megépíteni az egész hátteret, de erre nem volt lehetőségünk. Sokáig kísérleteztem, hogy összehozzam, de vizuálisan így sokkal jobban néz ki az egész. Ami egyébként a leginkább sziszifuszi munka, az éppen a zöld háttér kivágása. De mivel ennek is látom az értelmét, ezért nem érzem annak ezt a fázist sem. Érdekesség, hogy vigyáznunk kellett a forgatáson, mert a fém, amiből a bábunk készült, visszatükrözheti a zöld hátteret, aminek az lenne az eredménye, hogy a háttér cseréjénél azokat a részeket is kivágja a szoftver, amelyeket nem kellene. Ennek elkerülése érdekében mattító spray-vel fújtuk be a bábukat.

Nagy munka volt megépíteni a bábokat, aztán a greenbox-technika segítségével képről képre felvenni a mozgásokat

Hány figurát építettetek milyen technikával?

A főszereplő figurának három verzióját is elkészítettük, ahogyan egyre nő. Itt érdekesség, hogy a figurák nem nagyobbak egymásnál, mindegyik 15-20 cm magas, csak egyre vékonyabb drótból építettük meg őket, ahogyan nőtt a karakterünk, ezért tűnik nagyobbnak. De építettünk fix és lebomlásra alkalmas figurákat is.

Maga a drót mint anyag hogyan jutott eszedbe?

Ebben a konzulenseink nagyon sokat segítettek, és azért jutott eszünkbe a drót, mert kifejezi azt a hidegséget, amit ebben a világban meg akartunk teremteni. A bábban az a jó, hogy az anyaga nagyon meghatározza azt, hogy mire asszociálunk belőle. Ugyanennek a sztorinak például fonalbábokkal elmesélve nem lett volna ekkora súlya. Szerethetőbb figura lett volna, de nem ez volt a célom.

Hogyan tettétek ehhez a látványhoz a hangot?

Tornyai Péternek köszönhetjük a teljes hangi világot. Annyi volt csak a fejemben, hogy legyen szürreális, mert valójában nincs semmi, ami zörejt indokolna a filmben, ezért kell egy sajátos világ, amit felépítünk. Figyelembe kellett venni a zene dramaturgiai jelentőségét. Például amikor először megpendül a drót, vagy amikor a fő karaktert először látjuk nagyban, ezekre szerettem volna valami konkrét hanghatást, ami visszahúzza a figyelmet. Hang nélkül a film szerintem nem is film. Péter pedig nagyon kreatív volt a hangok rögzítésénél: használt hegedűhúrt, csellóhúrt és még szárítókötelet is.

A képi világ mellett a hang is nagyon fontos elem: támogatni vagy ellenpontozni tudja a látottakat

Sokan látnak társadalomkritikát ebbe a szerzői kisfilmbe. Neked mit jelent pontosan?

Nagyon sokat gondolkodtam, miközben készült a film, de rájöttem, hogy ezt a részét el kell hagynom, mert nagyon sok mindent jelent, és ha ebbe belegabalyodok, akkor a film sosem készül el. És éppen azt szeretem benne, hogy mindenki mást lát bele. Van, aki a párkapcsolatokra asszociál, van, aki a politikára, van, aki a karrierre. És az is nagyon érdekes, hogy ki melyik karakterrel azonosul: ő az, akit húznak, vagy ő az, aki húz? Ha én a személyes viszonyomat akarom megfogalmazni, most utólag objektíven rálátva azt mondom, hogy abban az időben fedeztem fel magamnak az animációt, és mindig többet és többet akartam belőle, volt bennem egyfajta mohóság. Szerencsére én nem fulladtam bele, vagy még nem érzem (nevet).

A WireLess megjárt néhány fesztivált, és nyert is néhány díjat. Fontosak neked az elismerések?

A fesztiválok nagyon jót tesznek az ember egójának. Azt szerettem, amikor el is tudtam menni és megnézni, milyen a nézői fogadtatás. Nagy élmény, amikor beülsz arra a vetítésre, amin a te filmed megy - ez lehet, hogy egoizmus, de akkor is így van -, mert láthatod, hogy mit szól a közönség a filmedhez. Az egyik kedvencem Maribor volt, azóta szerelmes vagyok a városba. Még nászútra is oda megyünk majd.

És mit szólt a közönség? Mit éltél át, amikor beültél a saját filmedet megnézni a közönséggel együtt?

Nagyon fura volt. Mintha csupaszon állnék a kivetítő előtt, mert végül is a lelkem egy darabja van a vásznon. Furcsa, hogy ezt megvizslatják mások. Olyan, mint egy kitárulkozás. Közben meg azért kézzelfoghatóak a reakciók: mocorognak vagy visszafojtottan figyelnek. Egyébként konkrét visszajelzésből kevés van, mert az emberek nem jönnek oda, ha nem tetszett a filmed, nem mondják meg a szemedbe; maximum azt, ha nagyon tetszett nekik. Pedig engem tényleg nagyon érdekel a visszajelzés, mert ettől tudok jobb lenni. Ha csak a pozitív megerősítést kapod, akkor vagy elszállsz, vagy már cinikusan kezeled. Egyik sem jó.

 
A WireLess kapta a 2018-as Magyar Filmdíjat animáció kategóriában

in dolgozol most?

Attitűd a címe az új szerzői kisfilmemnek, ezt is támogatta a Médiatanács. Kemény Zsuzsa képzőművésszel együtt dolgozom rajta, aki a Magyar Képzőművészeti Egyetemen egy szúnyoghálós installációval diplomázott, amelyben 1:1 arányban megcsinált egy komplett szobát szúnyoghálóból. Ez egy letisztult, fényeiben, színeiben csodálatos alkotás. Ez adta az ötletet a filmhez, amelyben a főszereplő éli az életét egy lakásban, amelyben a tárgyak folyamatosan átváltoznak valami képlékeny anyaggá, vagyis használhatatlanná válnak. A főszereplő azonban csak akkor vesz tudomást erről a változásról, amikor már mindene kihálósodott, és ebben a világban próbálja megtalálni a számításait.

Vajon mihez kezdünk, ha képlékennyé válik körülöttünk a világ? Kemény Zsuzsa installációjának ihletésére készül az Attitűd című kisfilm

A WireLess és most az Attitűd is a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra Programjának támogatásával készülhet el. Mik a tapasztalataid a támogatási rendszeréről?

Azt vettem észre, hogy a szerzői filmek, főleg, amik olyan negatívabb hangvételűek, mint a WireLess, nehezebben mennek előre a rendszerben. A testület inkább a gyerekfilmek felé nyit az animációs pályázatokon, és ezek több nyilvánosságot is kapnak. A pályázati támogatással kapcsolatban fontosnak tartanám azt is, hogy az animációs filmeknél figyelembe vegyék a technikát a pályázati összegek szempontjából, mert egy bábfilm a fényelés, a helyszín és az anyag szempontjából költségesebb, így nem tartom elfogadottnak, hogy egy kalap alá van helyezve a digitális rajzanimaciós vagy egyéb kisebb költségvetést igénylő projektekkel. Persze nem azt mondom, hogy akkor csökkenteni kellene a digitális technikával dolgozók költségeit, csak a technikához viszonyítsák azt, hogy elfogadják-e a javasolt költségvetést vagy sem.

Vajon mihez kezdünk, ha képlékennyé válik körülöttünk a világ? Kemény Zsuzsa
installációjának ihletésére készül az Attitűd című kisfilm

Szerinted egyébként hol van a helye a szerzői animációknak? Nézik ezeket az emberek?

Szerintem azért nem nézik őket, mert nem tudnak róluk. Néha vannak vetítések, és akkor az emberek rá is csodálkoznak, hogy ők ezeket a filmeket miért nem látják, hol lehet őket elérni. A tévés bemutatás azért nem segít, mert általában hajnalban vagy éjszaka tűzik műsorra ezeket a filmeket és akkor nagyon keveseket érnek el. Pedig szerintem lenne igény egy olyan műsorra, ahol ezeket a filmeket levetítik és akár még a szerzőkkel is beszélgetnek róluk.

Amúgy néha a szakma sem segíti azt, hogy a szerzői filmeknek terük legyen. Nézzünk csak meg egy Oscar-díj átadót, ahol minden kategória díját valamelyik prominens személy adja át, az animációét pedig a mignonok. Én nagyon örülnék, ha az animációs szakma is megkapná azt a tiszteletet, hogy a képviselőit egy ilyen helyen megmutatják.

***

Az alkotóról dióhéjban

Pataki Szandra animációs filmrendező. 2016-ban készítette el vizsgafilmjét a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) animáció szakán. A WireLess két év alatt 24 fesztiválon szerepelt és számos díjat megkapott. A rendező a szerzői filmek mellett alkalmazott animációval is foglalkozik, és mindig az inspirálja, hogy egyre többet tudjon a szakmájáról. Éppen Attitűd című új filmjén dolgozik, amelyet Kemény Zsuzsa képzőművésszel együtt készít.