Zorán, Demjén, Ossian, Szabó Balázs Bandája - Az AGORA októberi programjai (okt. 4-31.)
2018.10.03. - 00:15 | vaskarika.hu - Fotók: agorasavaria.hu
Helyszín: Szombathely, AGORA-MSH
Dátum: 2018.10.04 - 31.
Szüreti Operett Gála Oszvald Marikával, Esküvő kiállítás, Zorán és Demjén koncertek, a Gencsapáti néptáncmozgalom jubileumi ünnepsége, Ossian koncert, Bognár Szilvia gyermekkoncertje, Hadházi László önálló estje, Szabó Balázs Bandája koncert - ismertetjük az AGORA októberi programjait és novemberi előzetesét.
SZEPTEMBER 24.- OKTÓBER 19.
AGORA-MSH
MŰHELYEK ÉS MESTEREK
Kézműves foglalkozássorozat óvodásoknak és iskolásoknak
Régi kézműves mesterségek, műhelyek, alapanyagok megismerésére hívjuk az érdeklődő óvodás és általános iskolás diákokat ebben a tanévben is. Első foglalkozásunkon egy hagyományos, sokoldalú alapanyaggal, a cukorral és hozzá kapcsolódó régi mesterek - mézeskalácsos, cukorka és csokoládé készítő, pék, cukrász munkájával ismerkedhetnek meg a gyerekek. Az adott mesterséghez kapcsolódó eszközökön, tárgyakon és hasznos ismereteken túl bemutatjuk, hogy készül a mézesbáb, kakasnyalóka vagy éppen a csokoládés csemege.
A foglalkozások időpontja hétköznap délelőtt és délután - előzetes bejelentkezés alapján, időtartama 60-90 perc.
Részvételi díj: 400 Ft/fő.
OKTÓBER 4. (CSÜTÖRTÖK)
AGORA-MSH
17.00 - KIS ESTI BÜTYKÖLŐ
Felnőtteknek, kikapcsolódni vágyó anyukáknak kéthetente két órában. Várunk mindenkit, aki fel akar eleveníteni már tanult, hagyományos kézműves technikákat, vagy újjakkal szeretne ismerkedni.
Téma: Filcállatkák készítése
Részvételi díj: 1500 Ft/alkalom
OKTÓBER 4. (CSÜTÖRTÖK)
AGORA-MSH F011 terem
18.00-20.00 - TERMÉSZETGYÓGYÁSZATI ELŐADÁS
OKTÓBER 6. (SZOMBAT)
AGORA-MSH
8.00-12.00 - HACUKA - Közösségi vásár
OKTÓBER 6. (SZOMBAT)
AGORA-MSH
9.00-11.00 - Kézműves kuckó
Szombat délelőttönként 9.00-12.00 óráig újabb és újabb bütykölési lehetőséggel várjuk az ügyes kezű óvodásokat és iskolásokat, akik a hagyományos és az újabb keletű kézműves technikákkal változatos alapanyagokból készíthetik el saját alkotásaikat - legyen az akár játék, dísz- és ajándéktárgy vagy hasznos használati tárgy.
Téma: Dísztök papírból
Részvételi díj: 500 Ft/fő
OKTÓBER 6. (SZOMBAT)
VÁROSI MEGEMLÉKEZÉS AZ ARADI VÉRTANÚK MÁRTÍRHALÁLÁNAK 169. ÉVFORDULÓJÁN
Program:
16.15 - Emlékező szentmise a gimnázium kápolnájában
17.00 - Ünnepi műsor az aradi vértanúk emlékfalánál
- Ünnepi beszédet mond: Sátory Károly, a Klapka György Lovas Polgárőr és Hagyományőrző Egyesület elnöke
- Koszorúzás
(azt követően átvonulás a Batthyány térre)
18.00 - Ünnepi megemlékezés a gróf Batthyány Lajos emléktáblájánál
- Az emlékezés gyertyáinak elhelyezése
Közreműködnek:
- Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium diákjai
- Zrínyi Ilona Általános Iskola diákjai
- Klapka György Lovas Polgárőr és Hagyományőrző Egyesület
OKTÓBER 7. (VASÁRNAP)
AGORA-MSH
10.00-13.00 - HOL VOLT, HOL NEM VOLT... családi játszóház
Családi játék és szórakozás a népmese ünnepéhez kapcsolódóan.
Programjaink és foglalkoztatóink sok-sok lehetőséget kínálnak a szülők és gyerekek közös játékára. Együtt vehetnek részt kézműves foglalkozásokon, gyermekszínházi előadáson, fejlesztő és interaktív játékokban.
- Papírszínház
- Kreatív foglalkozások- mesebeli kellékek készítése
- Hamuban sült pogácsa készítése
- Diafilmes barangolás a népmesék birodalmában- mesél Németh Judit, a Weöres Sándor Színház színésznője
Részvételi díj: 700 Ft/fő.
OKTÓBER 11. (CSÜTÖRTÖK)
AGORA-MSH
19.00 - SZÜRETI OPERETT GÁLAKONCERT
A népszerű sztárok közül fellép a teljes szüreti hangulatba borult színpadon Fonyó Barbara primadonna, kinek partnereként hallható lesz Berkes János operaénekes, érdemes művész is valamint Teremi Trixi szubrett aki ez idáig legfiatalabbként díjazott Bársony Rózsi-gyűrűs színésznő. Láthatjuk majd Birinyi Mónikát, az Orfeum Vándorszínpad szubrettjét, aki bájával és csodás hangjával ellágyítja a közönség szívét. Színpadra lép Bálint Csaba is, aki magával ragadó tenorjával, vitathatatlan átéléssel kompenzál a női nemnek. Ö az, aki nemcsak aktív szereplője, hanem egyben az Orfeum Vándorszínpad megálmodója, 2008 óta alapítója a Magyarországon és külföldön is méltán elismert társulatnak.
Közreműködők:
Kalocsai Zsuzsa primadonna, Fonyó Barbara primadonna,Oszvald Marika Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas színésznő, operett énekes, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, Berkes János operaénekes, érdemes művész,Teremi Trixi szubrett, Birinyi Mónika szubrett, Domoszlai Sándor tenor, Bálint Csaba tenor, az Orfeum Vándorszínpad alaptója valamint az Orfeum Vándorszínpad zenekara és tánckara.
Jegyárak: 2.900, 3.900,4.900 Ft
Jegyek elővételben az AGORA - Jegyirodában (Március 15. tér 5., Tel.: 20/502-9351, nyitvatartás: H-P 9.00-17.00 és Szo 9.00-13.00) válthatók, valamint online a www.ticketportal.hu oldalon és a koncert előtt a helyszínen.
OKTÓBER 13. (SZOMBAT)
AGORA-MSH
9.00-12.00 - Kézműves kuckó
Szombat délelőttönként 9.00-12.00 óráig újabb és újabb bütykölési lehetőséggel várjuk az ügyes kezű óvodásokat és iskolásokat, akik a hagyományos és az újabb keletű kézműves technikákkal változatos alapanyagokból készíthetik el saját alkotásaikat - legyen az akár játék, dísz- és ajándéktárgy vagy hasznos használati tárgy.
Téma: Agyagozás
Részvételi díj: 500 Ft/fő
OKTÓBER 13. (SZOMBAT)
AGORA-MSH
17.00 - MAJOR EMIL: KERTVÁROSI ÉJSZAKÁK - KÖNYVBEMUTATÓ
A szerzőről
A szerző a rendszerváltás után született, élete eddigi éveit Szentgotthárdon töltötte. Végzettségét tekintve informatikus, de egyetemi évei alatt kellő mennyiségben hallgatott közgazdaságtant és matematikát egyaránt - utóbbit talán egyedüliként a csoportban szerette is. Szabadideje nagy részét videojátékokkal tölti, amit nem hangoztat mások előtt. Hébe-hóba fényképezni is szokott, erre viszont már annál büszkébb! Introvertált személyiség, szeret a háttérbe húzódni és inkább megfigyelni a dolgokat, semmint beleavatkozni az eseményekbe. Bizonyos szempontból régimódi: kortársaival ellentétben ezért sem tölti idejének jelentős hányadát közösségi oldalakon - egy tartalmas e-mailt, vagy egy hosszas beszélgetést jobb megoldásnak találja. Irodalom órákon a fogalmazásai sosem érték el a kívánt hatást, mégis az események egy szerencsés (?) sorozatának köszönhetően megszületett első regénye.
A könyvről
Valami van odakint a Sonora-sivatagban, már lassan fél évszázada. Többen látták már, de elpusztítani eddig senkinek sem sikerült. Éhes, pusztít, erőt gyűjt. Az új szomszédok fogadására rendezett kerti parti éjszakáján még beéri állatokkal, de pár nappal később, már emberek is áldozatul esnek. Valaki azért, hogy megállítsa; valaki azért, mert csupán rosszkor volt rossz helyen. Ebbe csöppen bele Olivia és Daniel. Elköltöznek a belvárosból egy nyugodt élet reményében. Ám ahhoz, hogy otthonuknak mondhassák a házat, a környéket, először meg kell dolgozniuk. Daniel, a fotóriporter, magára vállalta a feladatot, hogy utána jár az eseményeknek. Bár ezt nehezíti feleségének tett ígérete: nem kockáztatja többet az életét, ezért sem jár ki többet közel-keleti turnékra. Azonban most nincs egyedül. Egyrészt partnerre talál Olive-ban, akivel közösen birkóznak meg az elkövetkezendő napok érzelmi terheivel. Másrészt segít neki tapasztalt nyugdíjas rendőr szomszédja, aki mint kiderül, korábban már kapcsolatban volt mindezzel. Az út nem lesz egyszerű. Hiába figyeli meg Dan sajtós reflexekkel a brutálisan hátrahagyott, megcsonkított tetemeket, azok sokkal nagyobbak annál, mint amivel boldogulna. A katonaság minden erővel azon van, hogy megakadályozza a gyilkosságok napvilágra kerülését. Ehhez bármilyen eszközt bevetnek: cenzúra, karantén, csak sikerüljön eltussolni az ügyet. De nem csak a hadsereg dolgozik ellenük. Az ellenség maga is próbálja ellehetetleníteni munkájukat, ezért hadba küldi magát a természetet, mikor vihart kovácsol, barlangot nyit a sivatagban. Az a bizonyos barlang lesz az utolsó felvonás helyszíne. Ott fog eldőlni, hogy egy végső áldozattal sikerül-e megállítani a lidércet.
A történet nem csak a fájdalmat és a veszteséget dolgozza fel, amit a főhősök elszenvednek a vihar során. A pár kapcsolata a kulcs a történetben. Így képesek túllendülni a mindennapokon, nem meghátrálva az akadályok elől, megbirkózni a rájuk leselkedő veszedelemmel. Kettejük szerelme is épp annyira fontos szerepet játszik a történet során, mint magának a gonosznak a bemutatása. Ezt a kapcsolatot egészíti ki egy barátság, amit két fiatal nővel köttetnek. Ezzel fog a végén otthonná válni a ház, ahova beköltöztek 2017 forró nyarán.
A belépés díjtalan!
OKTÓBER 13-14.
AGORA-MSH
ESKÜVŐ KIÁLLÍTÁS
Több tucat kiállító, gyermekanimátor, csokiszökőkút, selfibox, kedvezmények, értékes tombola nyeremények.
Gyere el és legyél te a szerencsés, aki a Romantika szalon jóvoltából megnyeri álmai menyasszonyi ruháját!
Belépőjegy: 600 Ft
OKTÓBER 15. (HÉTFŐ)
AGORA-MSH
19.00 - ZORÁN koncert
Tizenegyszer lépett fel a Budapest Sportarénában, öt alkalommal dupla koncerten a Művészetek Palotájában, de játszott zenekarával a Vígszínházban, az Erkel Színházban és más nagyobb koncerthelyszíneken is. Ezek a nagykoncertek mindig ünnepi alkalmak, mind Zorán, mind a közönség számára. Találkozhatunk különleges vendégekkel, egyszeri, csak ott és akkor látható produkciókkal, és Zorán nagyszerű zenészei is megcsillogtathatják hangszeres képességeiket. Zorán mindig a bőség zavarával „küzd", amikor az új turné vagy nagykoncert programját kell megszerkesztenie. Hiszen csak a négy évtizedes szólópályafutása alatt mintegy 150 dal született, ezekből akár bő tízórányi koncertet is össze lehetne állítani. Alkalmanként valahogy mégis ki kell válogatni egy 2-3 órás műsorra való dalt, ez pedig nagyjából a következő szempontok szerint történik: mint minden, hosszabb ideje a pályán lévő előadónál, Zoránnál is kialakult a hozzá szorosan kötődő dalok sora, amelyeket mindenképpen el kell játszania, mert különben a közönség csalódottan távozna.
Aztán vannak azok a szintén jól ismert szerzemények, amelyek ugyan gyakran szerepelnek a koncerteken, de időről időre mégis helyet cserélnek más, hasonlóan népszerű dalokkal. Aztán sokszor ott vannak még az éppen aktuális lemez új szerzeményei, ezek közül is játszani kell jó párat, hogy élőben is megmutathassák magukat. Ezzel a válogatási módszerrel már össze is jött a teljes koncertidő, így legtöbbször nem marad hely azokra a dalokra, amelyek méltatlanul szorultak háttérbe, és bizony nagyobb figyelmet érdemelnének. Hiszen talán éppoly értékesek és izgalmasak, mint az emblematikussá vált Zorán-dalok, csak alig volt lehetőség arra, hogy jobban megismerhesse őket a közönség... Zorán ezúttal bátrabban válogat gazdag repertoárjából, így 2018. október 15-én ritkán hallható szerzemények és igazi zenei csemegék is megszólalnak, de a programból természetesen nem hiányozhatnak a „kihagyhatatlan", erejükből az évtizedek során mit sem vesztő dalok sem.
Jegyárak: 6 990Ft ;7 990Ft; 9 990Ft
Jegyek elővételben az AGORA - Jegyirodában (Március 15. tér 5., Tel.: 20/502-9351, nyitvatartás: H-P 9.00-17.00 és Szo 9.00-13.00) válthatók, valamint online a jegy.hu oldalon és a koncert előtt a helyszínen.
OKTÓBER 16. (KEDD)
AGORA-MSH
17.00 - VILÁGJÁRÓK: Előadássorozat a természettudomány, művészettörténet iránt érdeklődő felső tagozatos diákoknak, felnőtteknek
Májusig havonta rendszeresen jelentkező látványos, gazdag képanyaggal illusztrált előadásaink egzotikus országokkal, az ott élő emberek életmódjával, az országokban tapasztalható földrajzi, történelmi és biológiai érdekességekkel ismertetik meg az érdeklődőket.
Kiállítás megnyitóval egybekötött előadás: A fények útján - természetfotók a Dunántúltól Namíbiáig.
Előadó: Németh Bálint, 22 éves amatőr természetfotós, erdőmérnök hallgató.
Az előadáson való részvétel ingyenes.
OKTÓBER 16. - NOVEMBER 7.
AGORA-MSH
TERMÉSZETFOTÓ KIÁLLÍTÁS
OKTÓBER 16. (KEDD)
AGORA-MSH
17.30 - #HASTAG: Közösségi sütés-főzéssel egybekötött beszélgetések helyi gasztrobloggerekkel
Kitárja kapuit az AGORA-Művelődési és Sportház látványkonyhája. Vendégeink helyi gasztrobloggerek, akik amellett, hogy speciális receptjeiket mutatják meg, közös sütés-főzés bemutatóra is várják az érdeklődőket, így a résztvevők segíthetnek az ételek elkészítésében is.
Vendégünk: Steffel Csaba szakács, az Őrülten Jó Ételek blog szerzője (http://orultenjoetelek.blogspot.com/)
Amit készítünk: Ötletek csirkemellre, sonkára és borsóra hangolva, avagy mit tudunk kihozni ugyanabból az alapanyagból, egyszerűen.
A programokon való részvétel ingyenes, ám a korlátozott befogadóképesség miatt regisztrációhoz kötött.
Regisztráció: Horváth Zoltán rendezvényszervező,
A program szervezője az AGORA Szombathelyi Kulturális Központ. Együttműködő és támogató partnere a Hegypásztor Kör L.I.K.E. - Lehetőség, innováció, közösség, ember - EFOP-1.3.5-16-2016-00761 című pályázata
OKTÓBER 17. (SZERDA)
AGORA-MSH
SAVARIA SLAM POETRY
OKTÓBER 18. (CSÜTÖRTÖK)
AGORA-MSH
17.00 - kIs ESTI BÜTYKÖLŐ
Felnőtteknek, kikapcsolódni vágyó anyukáknak kéthetente két órában. Várunk mindenkit, aki fel akar eleveníteni már tanult, hagyományos kézműves technikákat, vagy újjakkal szeretne ismerkedni.
Téma: Őszi ajtódísz készítése
Részvételi díj: 1500 Ft/alkalom
OKTÓBER 19. (PÉNTEK)
AGORA-MSH
19.00 - DEMJÉN KONCERT
Rózsi, ahogy rajongói és barátai nevezik, számos együttesben zenélt: Számum, Dogs, Liversing, Meteor, Sakk-Matt, Tűzkerék. 1970-ben csatlakozott az országos ismertséget hozó Bergendy együtteshez, az ott eltöltött 7 esztendő alatt olyan dalok szerzője előadója volt, mint a Darabokra törted a szívem, Sajtból van a Hold, Jöjj vissza vándor, Iskolatáska. 1977-ben megalapította a V'Moto-Rock formációt, mely 12 éven át tagcserék nélkül aratta hatalmas sikereit. A V'Moto-Rockhoz többek között olyan klasszikusok köthetők, mint: Várj, míg felkel majd a Nap, Jégszív, Fekszem az ágyon, Gyertyák... A zenekar megszűnését követően szólókarriert kezdett, azóta is minden esztendőben járja az országot, közel 40 élő koncertet ad. 1996-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje díjban részesült. 2010-ben vehette át a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét, valamint ugyanebben az évben Budapest Főváros Díszpolgára lett. 2012-ben Kossuth-díjban részesült. Több mint 800 dalt jegyez. Az Artisjus szerint a Magyarországon legtöbbet játszott 10 dal közül négy, Demjén Ferenc nevéhez kötődik. Az eladott lemezeinek száma becslések szerint hárommillió példány körül lehet.
Kapunyitás: 18 óra
Koncert kezdete: 19.00
19.00 - Dj Dominique
20.00 - DEMJÉN FERENC ÉLŐ NAGYKONCERT
Jegyárak / jegytípusok:
álló: 3 990 Ft
ülő: 4 490 Ft
Jegyek elővételben az AGORA - Jegyirodában (Március 15. tér 5., Tel.: 20/502-9351, nyitvatartás: H-P 9.00-17.00 és Szo 9.00-13.00), valamint a koncert előtt a helyszínen válthatók.
OKTÓBER 20. (SZOMBAT)
AGORA-MSH
9.00-12.00 - Kézműves kuckó
Szombat délelőttönként 9.00-12.00 óráig újabb és újabb bütykölési lehetőséggel várjuk az ügyes kezű óvodásokat és iskolásokat, akik a hagyományos és az újabb keletű kézműves technikákkal változatos alapanyagokból készíthetik el saját alkotásaikat - legyen az akár játék, dísz- és ajándéktárgy vagy hasznos használati tárgy.
Téma: Levendula bagoly
Részvételi díj: 500 Ft/fő
OKTÓBER 20. (SZOMBAT)
MMIK
PORZIK, PORZIK A GENCSAPÁTI UTCA: A gencsapáti néptáncmozgalom 80 és az együttes újjáalakulásának 25 éves jubileumi műsora
„A hagyomány nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása"
Műsorunkkal tisztelgünk a Gencsapátiban valaha is táncoló- alkotó elődök előtt, egyben szívből ajánljuk az idén elhunyt Antal László emlékének...
18.30 - „Gencsapáti az értékek mentén" címmel kiállítás az együttes történetéből, Gencsapáti értékeiből - ÉLŐ-TÉR Galéria
A kiállítást megnyitja Gerlecz László néptáncpedagógus, koreográfus. Köszöntőt mond Héra Éva a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség elnöke.
19.00 - Színpadi műsor
Közreműködnek: Ispiláng, Kópic, Kiskópic, ELTE-SEK Szökős Néptáncegyüttesek,Boglya Népzenei Együttes,Bognár Szilvia, Tanai Erzsébet népdalénekesek, Brezovich Martin, Steiner Markó.Vasi Népdalstúdió Bakafánt
Művészeti vezetők: Györke Eszter és Molnár Péter
OKTÓBER 20. (SZOMBAT)
AGORA-MSH
19.00 - OSSIAN KONCERT
Vendég: Tales of Evening
18.30 - Kapunyitás
19.10 - Tales Of Evening
20.30 _ OSSIAN
Jegyár: elővételben 3499 Ft, a koncert napján: 3999 Ft.
Jegyek elővételben az AGORA - Jegyirodában (Március 15. tér 5., Tel.: 20/502-9351, nyitvatartás: H-P 9.00-17.00 és Szo 9.00-13.00) és a koncert előtt a helyszínen válthatók.
OKTÓBER 21. (VASÁRNAP)
AGORA-MSH
17.00 - ALMA KONCERT
Új felállásban, megújult zenei hangzással folytatja a zenélést az Alma együttes. A 22 éve sikeres gyerekzenekarba a frontember, alapító Buda Gábor mellé három régi-új zenész érkezik: Berkesi Alex (basszusgitár), Ránki András (billentyűs hangszerek), és Erkel Gyula (ütős hangszerek), akik rengeteg ötlettel inspirálják az Alma produkció zenei megújulását. A tagcserék teljesen új hangszerelést, a vokális hangzáshoz való visszatérést és a régi Alma slágerek ritmusosabb, feszesebb zenei megszólalását hozzák. A koncertek repertoárja is frissül, a nagy slágerek mellett a tavasszal megjelent Hortobágy c. lemez dalai is hallhatók lesznek az új színpadi produkcióban.
Jegyár: 2.700 Ft (Szent Márton-kártyával:2.295Ft; az első 100 jegy:2.100Ft)
Jegyek elővételben az AGORA - Jegyirodában (Március 15. tér 5., Tel.: 20/502-9351, nyitvatartás: H-P 9.00-17.00 és Szo 9.00-13.00) válthatók, valamint online a jegy.agorasavaria.hu oldalon és a koncert előtt a helyszínen.
A Szent Márton kártya kedvezmény és az első 100 jegy csak elővételben, személyesen a jegyirodában vásárolt jegyekre érvényesíthető!
OKTÓBER 23. (KEDD)
VÁROSI MEGEMLÉKEZÉS AZ 1956-OS FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC 62. ÉS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KIKIÁLTÁSÁNAK 29. ÉVFORDULÓJÁN
16.30 - Jáki úti temető
- Welther Károly síremlékének megkoszorúzása- Megemlékező szavakat mond: Dr. Torjay Valter, az 56-os Szövetség Vas Megyei Szervezetének örökös tiszteletbeli elnöke
17.15 - Március 15. tér
- Országzászló felvonása katonai tiszteletadással- Ünnepi műsor
- Ünnepi beszéd
18.00 - 56-osok tere
- Ünnepi megemlékezés az elesett szombathelyi nemzetőrök emlékére- Lechner Ferenc, az 56-os Szövetség Országos Elnökségének tagja
- Koszorúzás
19.30 - Városháza díszterme
- Ünnepi közgyűlés- Ünnepi műsor
- Ünnepi beszéd
Közreműködnek:
- Kanizsai Dorottya Gimnázium kamarakórusa- Nagy Lajos Gimnázium diákjai
- Antal D. Csaba, Arustei Andrea, Balogh János, Szabó Tibor
- Savaria Kvartett
- Szombathely Város Fúvószenekara
- MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred díszalegysége
- Szombathelyi Polgárőrség
OKTÓBER 25. (CSÜTÖRTÖK)
AGORA-MSH
10.00 - TITOKTOK - BOGNÁR SZILVIA GYERMEKKONCERTJE
NAPRAFORGÓ - Gyermek kamaraszínházi előadások 3-10 éves korig
Bognár Szilviát Vas megyében szinte mindenki ismeri, városunkból indult és vált országosan ismertté, népdalénekesként. Gyermekműsorában a saját szerzemények mellett népdalfeldolgozások, Weöres Sándor, Hajnal Anna és Kányádi Sándor költeményei csendülnek fel. A dalok mellett versekkel, mondókákkal, találós kérdésekkel karöltve szeretetteljes, játékos és zeneileg is színvonalas szórakozást ígér a gyermekeknek.
Részvételi díj: 950 Ft/előadás
OKTÓBER 25. (CSÜTÖRTÖK)
AGORA-MSH
19.00 - TÉVÉLACI: HADHÁZI LÁSZLÓ ÖNÁLLÓ ESTJE - DUMASZÍNHÁZ
Műsorvezető: Szupkay Viktor
Jegyár: 3300 Ft
Jegyek elővételben az AGORA - Jegyirodában (Március 15. tér 5., Tel.: 20/502-9351, nyitvatartás: H-P 9.00-17.00 és Szo 9.00-13.00)válthatók.
Online jegyvásárlás itt:
https://dumaszinhaz.jegy.hu/program/tevelaci-a-vilag-es-ami-helyette-van-hadhazi-laszlo-onallo-eloadasa-musorvezetoszupkay-viktor-96663/472962
OKTÓBER 27. (SZOMBAT)
AGORA-SAVARIA FILMSZÍNHÁZ aula
20.00 - SZABÓ BALÁZS BANDÁJA
Rajtad felejtett szavaim lemezbemutató koncert a szombathelyi AGORA-Savaria Filmszínház aulájában!
Vendég: Muzsik és Volkova
Early bird jegyek: 1900 Ft (limitált, csak online)
Jegyár elővételben: 2400 Ft
Jegyár a koncert napján: 2900 Ft
OKTÓBER 27. (SZOMBAT)
AGORA-MSH
9.00-12.00 - kézműves kuckó
Szombat délelőttönként 9.00-12.00 óráig újabb és újabb bütykölési lehetőséggel várjuk az ügyes kezű óvodásokat és iskolásokat, akik a hagyományos és az újabb keletű kézműves technikákkal változatos alapanyagokból készíthetik el saját alkotásaikat - legyen az akár játék, dísz- és ajándéktárgy vagy hasznos használati tárgy.
Téma: Őszi mécses tartó készítése
Részvételi díj: 500 Ft/fő
OKTÓBER 27. (SZOMBAT)
AGORA-MSH
ISIS DANCE OPEN
OKTÓBER 27. (SZOMBAT)
ELTE - SEK Zenei Intézeti Tanszék (Géfin Gyula u. 28.)
17.00 - TÁNCHÁZI SOROZAT: „ONNAN ALUL, A BAKONYBÓL" - Balaton-Felvidéki táncház
17.00 - Aprók tánca
18.00 - Gyermek táncház
19.00 - Bakonyi táncok tanítása
Táncoktató: Szabó Csaba és párja
Muzsikál: bese Botond, Dóra áron, Lipták Péter, valamintHorváth Attila és zenekara
Belépődíj: 700 Ft • Gyermek táncház: 400 Ft/gyermek, több gyermek esetén 300 Ft/gyermek
OKTÓBER 29-31.
AGORA - MSH
MASZATOLÓ- ŐSZI SZÜNIDEI JÁTSZÓNAPOK
Kreatív programok az őszi szünetben nagycsoportos óvodások, kisiskolások, családok részére!
október 29. 9.00 - 12.00 óra Textiljátékok készítése
október 29. 13.00 - 16.00 óra Textilfestés és üvegfestés
október 30. 9.00-12.00 óra Őszi fények: lámpások és gyertyák
október 30. 13.00-16.00 óra Őszi díszek készítése
október 31. 9.00-12.00 óra Nemezelés, fonások
október 31. 13.00-16.00 óra Készülődés Halloweenra
Belépő: 500 Ft/foglalkozás
OKTÓBER 29. (HÉTFŐ)
AGORA-MSH
18.00-21.00 - NŐI CSIKUNG ELŐADÁS
A női csikung előadás alkalmával egy belső utazásra invitállak, egy intenzív önfejlesztésre intim női körben. Az előadáson megismerkedünk többek között női taoista légzőgyakorlatokkal amelyek segítenek oldani az elraktározott belső sérüléseket. Ezek a gyakorlatok segítik a fogamzást, és enyhítik a menopauza tüneteit. Jól használható technikákat tanulunk belső életerőnk megtartására és növelésére. Speciális masszázstechnikával erősítjük a medence vérellátását és kiegyensúlyozzuk a hormonrendszert. A női csikung előadáson megtanuljuk a hüvelytorna gyakorlatot. Ez segíti megerősíteni a medence izmait. Megakadályozza az idősebb korban gyakran előforduló méh előreesést, helyreállítja a szülés után elgyengült izmokat. Szakrális méh meditáció során hozzáférést kapunk a női erőnkhöz és megtapasztalhatjuk, hogy minden válasz bennünk van. Öngyógyító gyakorlatot tanulunk zenével és mozgásos meditációval. A gyakorlat hatására a testben régen elraktározott érzelmi blokkok oldódnak.
A foglakozás időtartama: 3 óra
A foglalkozás díja: 5 000 Ft. A foglalkozáson részt venni csak előre utalás esetén lehetséges. A helyszíni fizetésre nincs lehetőség.
Tanfolyamvezető: Horváthné Anita, Xü Mingtang Nagymester személyes tanítványa.
Az esemény oldala: https://www.csikungvilaga.hu/event/noi-csikung-szombathely-1800-2100
OKTÓBER 31. (SZERDA)
MMIK
19.00 - DR. BUDA LÁSZLÓ előadása
Felismerés, elengedés, megújulás - Hogyan jussunk túl a múlton?" című előadás az országban elsőként Szombathelyen, a Nyitott Akadémia szervezésében.
Jegyár: 2.400 Ft
Jegyek elővételben az AGORA - Jegyirodában (Március 15. tér 5., Tel.: 20/502-9351, nyári nyitvatartás: HÉTFŐ-SZERDA 9.00-17.00) válthatók, valamint online a www.nyitottakademia.hu oldalon.
KRESZ PARK (Brenner Park)
Nyitva október közepéig
Nyitvatartási idő - csak esőmentes, jó időben: keddtől vasárnapig 14.30-19.00 óráig, hétfő szünnap.
A járművek használati díja:
- szombathelyi lakosoknak Szent Márton Kártyával: ingyenes
- nem szombathelyi látogatóknak: 350 Ft/30 perc
ELŐZETES
NOVEMBER 6. (KEDD)
AGORA-MSH
PLT ÁLLÁSBÖRZE
NOVEMBER 7. (SZERDA)
AGORA-MSH
NICSAK, KI LAKIK ITT?
Michael Cooney: Nicsak, ki lakik itt? (bohózat két felvonásban)
A bohózat főhőse Eric, aki egy házban lakik feleségével, Lindával és albérlőjükkel, Normannal. Eric már két éve van állás nélkül, de ezt nem merte otthon bevallani, inkább társadalombiztosítási csalásokból tartja el magát. Egyre újabb és újabb - nem létező - bérlőket jelent be, akik valamennyien halmozottan hátrányos helyzetűek, így számtalan jogcímen érkezik kisebb-nagyobb összegű támogatás a férfi bankszámlájára. Ez remekül megy mindaddig, amíg megérkezik a házba egy társadalombiztosítási ellenőr, és innentől kezdve elindul a hazugságok végeláthatatlan sorozata.
Ray Cooney neve bizonyára ismerősen cseng a könnyű vígjátékok kedvelőinek, hiszen ő a műfaj koronázatlan királya. Olyan művek kapcsolhatók a nevéhez, mint a Miniszter félrelép vagy a Páratlan páros. Ray Cooney fia, Michael Cooney - folytatva a családi hagyományokat - ugyancsak fergeteges komédiákat ír (például: Minden lében három kanál vagy mostani bemutatónk a Nem ér a nevem). A darabot a kétezres évek elején a Madách Színház is bemutatta Szirtes Tamás rendezésében, Szerednyey Béla, Esztergályos Cecília és Gálvölgyi János főszereplésével.
Szereplők:
Eric Swan: Beleznay Endre
Linda Swan: Kiss Ramóna / Vanya Tímea / Mezei Réka Léda
Norman Bassett: Gesztesi Károly
Mr. Jenkins: Harmath Imre
George bácsi: Pálfai Péter
Sally Chessington: Bugár Anna
Chapman doktor: Száraz Dénes / Straub Péter
Mr. Forbright: Imre István
Miss Cowper: Bánfalvy Ágnes
Brenda Dixon: Mezei Réka Léda / Gere Orsolya
NOVEMBER 9. (PÉNTEK)
Fő tér - Rendezvénytér
9.00-17.00 - MÁRTON NAPI JÁTSZÓPROGRAM - Kalandjáték Savariában c. játszóház
Múltidéző történelmi kalandozás Szent Márton korában
A játék keretében különös világ részesei lehetnek a résztvevők, látogatást tehetnek a római fórumon, bepillanthatnak a helytartói palotába, a fazekas és kereskedő munkájába, ellátogathatnak Szent Márton szülőházába és meghallgathatják életének történetét.
Iskolai csoportok esetén a részvétel előzetes regisztrációt igényel: (94) 312-666/13. mellék
NOVEMBER 9. (PÉNTEK)
AGORA-MSH
A SAVARIA SZIMFONIKUS ZENEKAR ÉS AZ AMADINDA ÜTŐEGYÜTTES közös hangversenye
Eötvös Péter, Toru Takemitsu, Gyöngyösi Levente és Bizet-Scsedrin művei
Vezényel: Madaras Gergely
Az Amadinda ütőegyüttes 1984-ben a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végzett hallgatókból alakult. Az együttes létrejöttének egyik célja a Magyarországon addig előadatlan, klasszikus ütőhangszeres kompozíciók bemutatása, másik törekvésük pedig az ütőhangszeres együttesek magyar irodalmának gazdagítása volt. Olyan szerzőkkel dolgoztak együtt, mint például Eötvös Péter, Ligeti György vagy Kurtág György.
Repertoárjukat meghatározza a nyitottság, a kreativitás, a különböző irányzatok szintetizálási lehetőségeinek kutatása. A kortárs zene mellett a tradicionális hangszerek megismerésére és a klasszikus zenébe való beépítésük lehetőségeire is nagy hangsúlyt fektet az együttes. Ez a sokirányú érdeklődés alapozta meg sajátos arculatukat, védjeggyé vált elő-adásmódjukat, mely méltán a világ ütőegyütteseinek élvonalába
emelte az Amadindát.
A Savaria Szimfonikus Zenekarral közös koncertjükön kortárs magyar zeneszerzők, Eötvös Péter és Gyöngyösi Levente művei mellett az életművében a keleti és nyugati filozófiát ötvöző japán komponista, Toru Takemitsu (1930-1996) különleges hangszínvilágú alkotásai szerepelnek. Az estét az orosz zeneszerző és zongoraművész, Rogyion Scsedrin népszerű átdolgozása, a Bizet Carmenjéből 1967-ben készített balettszvit zárja, spanyol kolorittal kerekítve le az egzotikus programot.
Jegyár: 3.000 Ft
NOVEMBER 9. (PÉNTEK)
MMIK
ÖRÖKÖLT SORS - ORVOS TÓTH NOÉMI előadása: Felmenőink hatása sorsunk alakulására
Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus előadása, a Nyitott Akadémia szervezésében.
Jegyár: 2 300Ft
Jegyek elővételben az AGORA - Jegyirodában (Március 15. tér 5., Tel.: 20/502-9351, nyári nyitvatartás: HÉTFŐ-SZERDA 9.00-17.00) válthatók, valamint online a www.nyitottakademia.hu oldalon.
NOVEMBER 10. (SZOMBAT)
AGORA-MSH
8.00-12.00 - HACUKA - Közösségi vásár
NOVEMBER 10. (SZOMBAT)
Fő tér - Rendezvénytér
9.00-13.00 - MÁRTON NAPI JÁTSZÓPROGRAM - Kalandjáték Savariában c. játszóház
Múltidéző történelmi kalandozás Szent Márton korában
A játék keretében különös világ részesei lehetnek a résztvevők, látogatást tehetnek a római fórumon, bepillanthatnak a helytartói palotába, a fazekas és kereskedő munkájába, ellátogathatnak Szent Márton szülőházába és meghallgathatják életének történetét.
Iskolai csoportok esetén a részvétel előzetes regisztrációt igényel: (94) 312-666/13. mellék
NOVEMBER 10. (SZOMBAT)
AGORA-MSH
SZENT MÁRTON GÁLA
NOVEMBER 10. (SZOMBAT)
AGORA-SAVARIA FILMSZÍNHÁZ aula
FISH!
NOVEMBER 13. (KEDD)
AGORA-MSH
HABANA SOCIAL CLUB with the Stars of the TROPICANA bemutatja: FIESTA CUBANA
Aki járt már Kubában átélhette azt a páratlan életérzést, amit egy-egy kubai zenekar élő fellépése nyújt: felejthetetlen, semmihez sem hasonlítható, különleges élmény. A rendkívül sok megpróbáltatáson átesett nép életösztöne - a rengeteg könny és fájdalom ellenére - töretlen, minden pillanatban az élet feltétlen szeretetét, a boldogság keresését hirdetik, és a kubaiaknak a zene és a tánc jelentik az utat a boldogsághoz. Minden daluk egy élet igaz története, olyan egyedülálló előadásmódban, amely minden nézőt magával ragad és elrepít a Karibi szigetre. A kubai mulatók forró, szivarfüstös éjszakáinak sztárja, a kubai nép elsőszámú kedvence, a HABANA SOCIAL CLUB zenekar a 2018-as világkörüli turnéjára kiegészült a világhírű Tropicana Club szólótáncosaival és így egy különleges műsorral várja mindazokat, akik egy igazi karibi élményre vágynak. A HABANA SOCIAL CLUB a kubai és a latin-amerikai sajtó szerint is, méltó utódja a Buena Vista Social Clubnak, legalább annyi fülbemászó slágerrel, mint elődje. A Buena Vista Social Club 2014-ben az Adios Tour keretében búcsúztatta el a közönségét, melyet követően még inkább megnőtt a Habana Social Club népszerűsége. A több mint fél évszázados múlttal rendelkező Habana Social Club alapító tagjai közül már páran eltávoztak az élők sorából, így a jelenleg 11 fős zenekar az évtizedek során többször megújult, fiatal virtuóz zenészek is csatlakoztak az idősebb tagok mellé. Clemente Hechevarria és Rubén Gonzalez alapítók szerint: „A kubai nép életéhez, sorsához, emlékeihez egy-egy dal kötődik, amelyek a világ minden emberéhez szólnak, kivétel nélkül mindenki magáénak érezheti a mi bánatunkat és boldogságunkat. Ez a zenei örökség óriási alázatot és felelősséget kíván tőlünk, előadóktól." A koncertturné alatt, a különleges show nézőiként megtapasztalhatjuk a kubai életérzést: a HABANA SOCIAL CLUB dalai mellett számos latin-amerikai világsláger akusztikus átdolgozást is meghallhatjuk. A zenei utazáson felcsendülnek a legnagyobb kubai slágerek: Flor palida, Chan - Chan, Bailando, Vivir Mi Vida, Che commandante, Guantanamera, Caballo viejo, Represent Cuba, vagy a Se que te amo, amit Ricky Martin is feldolgozott.
A koncert minden korosztály számára páratlan zenei csemege, az autentikus díszlet, a híres Tropicana Club táncművészei, a színes jelmezek, a havannai hétköznapok hangulatát felidéző vetítés is felejthetetlenné varázsolják az estét.
Jegyárak: 5900, 6900, 7900Ft.
Jegyek elővételben az AGORA - Jegyirodában (Március 15. tér 5., Tel.: 20/502-9351, nyitvatartás: H-P 9.00-17.00 és Szo 9.00-13.00), onlien a jegy.hu oldalon, valamint a koncert előtt a helyszínen válthatók.
NOVEMBER 17. (SZOMBAT)
AGORA- SAVARIA FILMSZÍNHÁZ aula
HIPERKARMA
NOVEMBER 20. (KEDD)
AGORA-MSH
17.30 - #HASTAG: Közösségi sütés-főzéssel egybekötött beszélgetések helyi gasztrobloggerekkel
Kitárja kapuit az AGORA-Művelődési és Sportház látványkonyhája. Vendégeink helyi gasztrobloggerek, akik amellett, hogy speciális receptjeiket mutatják meg, közös sütés-főzés bemutatóra is várják az érdeklődőket, így a résztvevők segíthetnek az ételek elkészítésében is.
Vendégünk: Papp-Felber Anita a Gazt-evő blog szerzője (http://www.gaztevo.hu/) és Kalmár Dóri szakács, a Konyhafőnök című műsor korábbi szereplője
Amit készítünk: Chilis kechup, Lassan sült báránycomb házi ciabattában feta sajttal, chilis ketchuppal és mentás joghurttal, rozmaringos édesburgonya hasábokkal.
A programokon való részvétel ingyenes, ám a korlátozott befogadóképesség miatt regisztrációhoz kötött.
Regisztráció: Horváth Zoltán rendezvényszervező,
A program szervezője az AGORA Szombathelyi Kulturális Központ. Együttműködő és támogató partnere a Hegypásztor Kör L.I.K.E. - Lehetőség, innováció, közösség, ember - EFOP-1.3.5-16-2016-00761 című pályázata
NOVEMBER 24. (SZOMBAT)
AGORA-MSH
EDDA-BIKINI koncert
NOVEMBER 24. (SZOMBAT)
AGORA- SAVARIA FILMSZÍNHÁZ aula
SUPERNEM
NOVEMBER 25. (VASÁRNAP)
AGORA-MSH
19.00 - TURANDOT - Magyar Állami Operaház
Az ország legnagyobb kulturális intézményének az opera üzenetét más színpadokon is közvetíteni missziós kötelessége. Ennek a gondolatnak a jegyében született meg az Operát az Operából! nevű, vadonatúj bérletprogram, amely keretében tíz megyeszékhelyen négyszer fordul meg az Opera társulata: balett- és operagála, szimfonikus est, valamint Puccini Tosca avagy Bohémélet című operájának koncertszerű változata jelenti az igényes kínálatot.
De nem csak ez a tíz város fontos az Operának. Azon megyeszékhelyekre és nagyvárosokba is ellátogatnak a művészek, ahol az operajátszásnak komoly hagyományai vannak. Itt a helyi viszonyokat nem megbolygatva egyetlen produkciót adnak elő, mégpedig a legnagyobb apparátusút, Puccini Turandot című remekét koncertszerű változatban, a Turandot Csillagtúra keretében.
Giacomo Puccini: Operát az Operából! - Turandot
Koncertszerű előadás három felvonásban, olasz nyelven, magyar felirattal
Három a rejtvény - egy a halál. „Jég, melytől lángra lobbansz, de lángodtól még hidegebb lesz. Fehér és sötét. Ha szabadon enged, rabjává válsz. Ha rabjává fogad, király leszel. Jöjj, idegen, ki sápadsz a rémülettől. Mi az a jég, mely lángra lobbant?" Turandot. Carlo Gozzi színműve a gyönyörű, rideg kínai hercegnőről sok művészt ihletett meg, többek közt Giacomo Puccinit is, akinek utolsó és talán legcsodálatosabb operája a Turandot, melynek befejezésében saját halála akadályozta meg. Az ősbemutatót vezénylő Arturo Toscanini Liù halála után leintette a zenekart és a közönség felé fordult: „Itt tette le a mester a tollat."
Jegyárak: 2 000Ft
Jegyek elővételben az AGORA - Jegyirodában (Március 15. tér 5., Tel.: 20/502-9351, nyitvatartás: H-P 9.00-17.00 és Szo 9.00-13.00) válthatók, valamint online a jegy.hu oldalon és a koncert előtt a helyszínen.
DECEMBER 1. (SZOMBAT)
AGORA -MSH
BERIOZKA - orosz állami együttes
DECEMBER 8. (SZOMBAT)
AGORA -MSH
HACUKA - közösségi vásár
DECEMBER 8. (SZOMBAT)
AGORA - SAVARIA FILMSZÍNHÁZ aula
BOHEMIAN BETYARS
DECEMBER 9. (VASÁRNAP)
AGORA-MSH
A 100 TAGÚ CIGÁNYZENEKAR jótékonysági ünnepi nagykoncertje
A világhírű 100 Tagú Cigányzenekar hosszú idő után újra Szombathelyen! A Hungarikum és Magyar Örökség-díjas zenekar 85 fővel egy nagyszabású, két felvonásos koncertet ad a szombathelyi Agora Művelődési és Sportház színháztermében, december 9-én, vasárnap. A kimagasló kulturális eseménynek számító rendezvény igazi garantált örök élményt nyújt a közönségnek. A 100 Tagú Magyar Cigányzenekar, klasszikus szimfonikus zenekarként működő együttes, a világon egyedülálló zenei formáció. Tagjai főleg cigány származású muzsikusok, a komolyzene (többek között Liszt, Bartók, Kodály, Hubay, Brahms, Sarasate, Strauss művei) mellett tradicionális magyar cigánymuzsikát, magyar nótát és népdalt is játszanak. A zenekar Lendvai Csócsi József, sokszorosan kitüntetett főprímás vezetésével érkezik a megyeszékhelyre. A jegyek már kaphatók de érdemes minél hamarabb megváltani a belépőjegyeket az előadásra aki részese akar lenni ennek a kiváló műsornak.
A rendezvény kezdeményezettje: Esőemberke Alapítvány a Vas megyei autistákért - Szombathely
A rendezvényre értékesített minden belépőjegyből 500 Ft-ot a szombathelyi Esőemberke Alapítványnak adományozzuk.
Jegyár:
I. kategória 7.900 Ft
II. kategória 6.900 Ft
III. kategória 5.900 Ft
Jegyek elővételben az AGORA - Jegyirodában (Március 15. tér 5., Tel.: 20/502-9351, nyitvatartás: H-P 9.00-17.00 és Szo 9.00-13.00) válthatók, valamint online a jegy.hu oldalon és a koncert előtt a helyszínen.
DECEMBER 11. (KEDD)
AGORA-MSH
17.30 - #HASTAG: Közösségi sütés-főzéssel egybekötött beszélgetések helyi gasztrobloggerekkel
Kitárja kapuit az AGORA-Művelődési és Sportház látványkonyhája. Vendégeink helyi gasztrobloggerek, akik amellett, hogy speciális receptjeiket mutatják meg, közös sütés-főzés bemutatóra is várják az érdeklődőket, így a résztvevők segíthetnek az ételek elkészítésében is.
Vendégünk: Zsampach Lilla, a La Marea Bistro (https://www.instagram.com/lamareabistro/) háziasszonya
Amit készítünk: Mindenmentes téli menü
A programokon való részvétel ingyenes, ám a korlátozott befogadóképesség miatt regisztrációhoz kötött.
Regisztráció: Horváth Zoltán rendezvényszervező,
A program szervezője az AGORA Szombathelyi Kulturális Központ. Együttműködő és támogató partnere a Hegypásztor Kör L.I.K.E. - Lehetőség, innováció, közösség, ember - EFOP-1.3.5-16-2016-00761 című pályázata
DECEMBER 15. (SZOMBAT)
AGORA - SAVARIA FILMSZÍNHÁZ aula
ELEFANT
DECEMBER 18. (KEDD)
AGORA-MSH
19.00 - OROSZ PATRIARCHÁTUS ORTODOX KÓRUSA
DECEMBER 19. (SZERDA)
AGORA-MSH
19.00 - CSÍK-KONCERT
DECEMBER 20. (CSÜTÖRTÖK)
AGORA-MSH
19.00 - KARÁCSONYI KONCERT: Savaria Szimfonikus Zenekar
DECEMBER 20. (CSÜTÖRTÖK)
AGORA-MSH
19.00 - WESTSIDE TSE GÁLA
DECEMBER 22. (SZOMBAT)
AGORA-MSH
19.00 - ENERGY TSE GÁLA
DECEMBER 26. (SZERDA)
AGORA - SAVARIA FILMSZÍNHÁZ aula
LADÁNYBENE 27
DECEMBER 28. (PÉNTEK)
AGORA-MSH
ÓÉVBÚCSÚZTATÓ ROCKBULI
DECEMBER 28. (PÉNTEK)
AGORA - SAVARIA FILMSZÍNHÁZ aula
ZAPOROZSEC/LÓCI JÁTSZIK
DECEMBER 29. (SZOMBAT)
AGORA - SAVARIA FILMSZÍNHÁZ aula
OCHO MACHO
DECEMBER 30. (VASÁRNAP)
AGORA-MSH
A MINISZTER FÉLRELÉP - A Bánfalvy Stúdió előadása
JANUÁR 17. (CSÜTÖRTÖK)
AGORA-MSH
KUTYAREFORM - Nyakas Gábor kutya tréner és coach előadása
Nyakas Gábor: kutya tréner és coach
Nemzetközi versenybíró és rendőrségi kutya kiképző. Egészen fiatal kora óta a kölcsönösen a kutyák bűvkörében él. Különleges képességei és a kutyákkal való kapcsolata már ekkor legendássá vált környezetében. Idővel ez a képesség a hivatásává és munkájává vált. A világ legjobb kutya trénereinek Bárth Bellon, Ivan Balabanov, Dr.Helmut Reiser, Fred Hassen előadásainak folyamatos vendége. Külföldön csak A MAGYAR KUTYA SUTTÓGÓ- ként emlegetik. Cesar Millan előadásinak magyar szakmai referense. A kutyák nevelésének területén elért módszerei egyszerre forradalmiak, egyedülállóak, de mindenek előtt : HATÁSOSAK. Interaktív, filmekkel dokumetált és a színpadon is - random módon kiválasztott idegen kutyákkal - bemutatott gyakorlatai és élő helyzetei a hétköznapi kutyanevelési problémákra nyújtanak megoldást. Megmutatjuk hogyan tud mindenki nagyon egyszerűen könnyen és gyorsan elérni azt amit szeretne a kutyájától.
A KUTYAREFORM C. előadás érintett témakörei:
- Hogyan gondolkodnak és működnek a kutyák. Hogyan gondolkodnak az emberek.
- Miért nem hallgatnak a kutyák bizonyos helyzetekben a gazdáiknak; azaz összes probléma forrása abból adódik, hogy nem értjük meg azokat a jelzéseket amelyeket a kutyák küldenek felénk!
- Nyakas Gábor bemutatja hogy csinálja Ő : kutyák a színpadon. Bemutatásra kerül a helyes kommunikáció, és motiváció.
- A módszerének lényege nagyon rövid és mindenki számára nagyon érthető elmagyarázása: az úgynevezett hármas szabály megértése.
- Az előadás alatt a következő problémás témakörökre kapunk választ és megoldást : felugrálás, ásás, rágás, a póráz húzása, folyamatosan elszökik a kutya, egyfolytában ugat a kutya, mindent összeszed a földről, ellopja a dolgokat, nem jön vissza a hívjuk, támadja a kutyákat és vagy az embereket ( agresszió )!
- Egyből működő, hatásos megoldások. A KUTYAREFORM módszerével nincsenek hosszú gyakorlási folyamatok az első pillanattól fogva működő praktikák.
Az előadás végén kérdezz-felelek a közönséggel.
A KUTYAREFORM előadás keretében az előadás végére mindenki érteni fogja nemcsak a saját kutyáját, hanem általában a kutyák viselkedését jelzéseit!
SZAKKÖRÖK, TANFOLYAMOK, KLUBOK (2018 . OKTÓBER - 2019. MÁJUS)
KERÁMIA SZAKKÖR
Kerámiakészítés diákoknak és felnőtteknek, alapműveletek és díszítési technikák elsajátításával, hétfői napokon. Népi kerámiaformák, ajándéktárgyak készítése felrakó kézi korongon.
Részvételi díj: 1500 Ft/alkalom
Első alkalom és megbeszélés: október 1. (hétfő) 16.00 óra
Megfelelő létszám esetén két csoport indul 14.30 és 16.00 órás kezdési időpontokkal.
KÉPZŐMŰVÉSZ SZAKKÖR
Rajzolás, festés, agyag- és papírplasztika, domborművek készítése, egyéb technikák megismerése óvodásoknak és kisiskolásoknak, keddi napokon. Kiállításokon, pályázatokon való részvétel.
Részvételi díj: 800 Ft/alkalom.
Első alkalom: október 2. (kedd) 16.00 óra
RAJZ ÉS FESTŐ ALKOTÓ MŰHELY
Tanfolyami keretekben különböző technikákat próbálhatsz ki: szén, pasztell, olajkréta, vízfesték, tempera, sokszorosító technikák. Jó hangulatban alkotunk, valamint rendszeresen készülünk rajpályázatokra is. A te felkészültségi szintedhez igazítjuk a feladatokat. A lényeg, hogy jól érezd magad és élvezd az alkotást!
Ha művészeti szakközépiskolában szeretnéd folytatni a tanulmányaidat, itt szakszerű felkészítést kapsz.
A 3 hónapos tanfolyam díja: 10 000 Ft/ 10 alkalom.
Első alkalom: október 3. (szerda) 16.30 óra
REPÜLŐMODELLEZŐ SZAKKÖR
Versenyképes, jól repülő vitorlázómodellek építése, repítése és versenyzés 8 éves kortól, szombat délelőttönként. Rádió távirányítású / RC repülőmodell bemutatók látogatása, gyakorlási lehetőség.
Részvételi díj: 700 Ft/alkalom.
Első alkalom: szeptember 29. (szombat) 9.00 óra
kIs ESTI BÜTYKÖLŐ
Felnőtteknek, kikapcsolódni vágyó anyukáknak kéthetente két órában. Várunk mindenkit, aki fel akar eleveníteni már tanult, hagyományos kézműves technikákat, vagy újjakkal szeretne ismerkedni.
Részvételi díj: 1500 Ft/alkalom
Első alkalom: október 4. (csütörtök) 17.00
TARTALMAS SZABADIDŐ DIÁKOKNAK
TANULÁSTECHNIKAI TANFOLYAM
A tanfolyam célja az egyéni tanulási problémák kiszűrése, tanulási motiváció fejlesztése, optimális fizikai körülmények kialakítása, a szövegértés, lényegkiemelés elsajátítása, figyelmi és emlékezeti stratégiák megtanítása 5-6. osztályosoknak - csütörtökönként.
A tanfolyam díja: 11 000 Ft/12 alkalom
A tanfolyam várható indulása: október 4. 16.30 óra
A részvétel előzetes személyes vagy telefonon bejelentkezést igényel.
Információ:
AGORA- Művelődési és Sportház (Szombathely, Március 15. tér 5.)
Tel: (94) 312-66/113-as mellék.
FELHÍVÁSOK SZENT MÁRTON GYERMEKEI
Helytörténeti felfedező játék 5 fős 5-6. osztályos csapatok számára
A játék időpontja: 2018. november 7. 9.00-12.30 óra
Szent Márton templom történetéhez és a „Varázslás és csillaghit a rómaiaknál" című kiállításhoz kötődő izgalmas felfedező játékra várjuk a szombathelyi általános iskolák csapatait. A két helyszínen kb. 40-40 perces feladatmegoldás vár a résztvevőkre, melyek kapcsolódnak az Iseum Savariense Régészeti Műhely és Tárház kiállítási anyagához, valamint a Szent Márton templom történetéhez, melyet előzetes felkészülés során Dr. Kiss Gábor régész vezetésével tekintünk meg. A feladatok a csapatok együttműködő készségére, kreativitására, a történelmi ismereteik alkalmazására épülnek.
A felkészüléshez ajánljuk a Szent Márton templom megtekintését - Dr. Kiss Gábor régész vezetésével és előadásával november 5-én (hétfőn) 15.00 órakor a Szent Márton templomban.
Jelentkezési határidő: október 12.
Kérjük közölni a csapat fantázianevét, iskoláját, osztályát, a kapcsolattartó tanár nevét.
Bővebb információ Katonáné Nagy Mária rendezvényszervezőtől kapható, e-mail: katonane.maria@agora-savaria.hu, telefon: 30/92 80 781.
Ismerjük meg együtt Szent Márton városát!
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás