A Gargantua az Öröm a Zene döntőjében lép fel hétvégén

Képgaléria megtekintése2018.10.05. - 01:00 | Greffer Krisztián

A Gargantua az Öröm a Zene döntőjében lép fel hétvégén

A versenyre készülő zenekart a megmérettetés előtti utolsó próbájukon látogattuk meg, és kérdeztük arról, mit éreznek a verseny előtt, mit várnak tőle, milyen eredménnyel szeretnének hazatérni.

Az ÖRÖM A ZENE Tehetségkutató és Gondozó sorozat kilencedik évadának vasi elődöntőjén 2018.02.24-én a Gargantua zenekar jutott tovább a most hétvégén (2018.10.05-07) megrendezésre kerülő döntőbe, melyet a Budapest Music Expo keretei közt tartanak meg.

A versenyre készülő zenekart a megmérettetés előtti utolsó próbájukon látogattuk meg, és faggattuk arról, mit éreznek a verseny előtt, mit várnak tőle, milyen eredménnyel szeretnének hazatérni.

„A megyei versenyen sikerült erős mezőnyben megszereznünk az első helyezést. A verseny után és az elmúlt időszak koncertjei alapján kapott visszajelzéseket úgy érezzük, sikerült úgy felhasználnunk, hogy előnyünkre váljanak, akár pozitív, akár építő jellegű észrevételekről is van szó.

Felkészültnek érezzük magunkat, finomhangoltunk a produkció sok részletén, mind zeneileg, mind színpadi megjelenésben. A cél, hogy jól érezzük magunkat, és hogy a 3 dalból álló műsorunkat bemutassuk a közönségnek és a zsűrinek abban a minőségben, ahogy kidolgoztuk a csapattal.

A mezőny a szombathelyihez hasonlóan erősnek ígérkezik, izgalommal várjuk a döntőt. A mini koncertek után természetesen elvegyülünk mi is a Music Expo forgatagában néhány órára, nem kizárt, hogy leendő új Gargantua "családtagokra" is lelünk majd valamelyik stand kínálatában.

Szombaton gondoljatok ránk, szorítsatok nekünk, ismét legyetek velünk 12:55-től!" - kaptuk a válaszokat a srácoktól.

A próba után mi sok sikert kívántunk az együttesnek, akik megígérték, hogy a döntőt követően kapunk egy kis élménybeszámolót is!

Kapcsolódó írásunk:

Nagyon erős mezőnyben végül a Gargantua nyerte az ÖRÖM A ZENE szombathelyi elődöntőjét

2018.02.25. - 06:00 | NagyRobert - Fotók: Dart

Nagyon erős mezőnyben végül a Gargantua nyerte az ÖRÖM A ZENE szombathelyi elődöntőjét

A tudást tekintve rendkívül kiegyenlített volt a mezőny, így a zsűrinek nem volt könnyű dolga. 14 zenekar közül kellett azt az egyet kiválasztani, akikben megvan az az átütőerő és egyediség, ami sikerhez kell. Bár többször éreztük a dalok alatt, hogy valami katarzis kezd kialakulni, az országos döntőbe csak egy zenekar juthatott be.

 

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás