Lehet az kiállítás, zenei rendezvény, vagy bármely réteget megcélzó közösségi esemény, ha belépőt kell fizetni, fennáll az alullátogatottság veszélye. Persze vannak tuti befutók, de a bizonytalanság mindig ott lapul. Ennek több oka is van, ezek együttes hatása pedig egy olyan állapotot eredményez, amely egyfelől lehetetlenné teszi rengeteg alkotó munkáját, és ezzel megöli a kultúrát, másfelől elértékteleníti a befektetett munkát és tehetséget. Lassan ott tartunk, hogy a fővárosi szórakozóhelyeken már nemzetközi szinten jegyzett előadók műsoroznak a „nincs belépőjegy" égisze alatt. Manapság, - amikor már az a fogalom nem is létezik, hogy underground, és nincs különbség amatőr és „profi" közt -, érvényesültek a piacgazdasági elvek a szórakoztatásban is. A skandináv black-metál is piaci tényező lett, mint ahogy minden más, amiért pénzt lehet kérni.

A piac elégedetten hátradőlt, miután megette a földalattiakat...

Csakhogy, míg a hozzánk hasonló berendezkedésű, követendőnek kijelölt „nyugati" társadalmakban, ez még válság idején is tud működni, addig nálunk a megalapozottság hiánya okán ez sem. Az utóbbi két hónapban szép számban jártunk olyan rendezvényen, amik sokkal nagyobb érdeklődésre tarthattak volna jogosan igényt, mint amiben valójában részesültek, ugyanis magas minőséget képviseltek. A legfontosabb kiemelni azt, hogy nem baj az, hogy „a kereslet szabályozza a kínálatot" elve érvényesül. A gond az, hogy míg évtizedekig nem volt kínálat, addig volt megfelelő kereslet, sőt, erős túlkereslet volt érvényben. Most van kínálat - igaz a net elterjedésével nagyon erős túlkínálat -, de mindenhez hozzá lehet férni, csak tudni kell a létezéséről. Nálunk a kereslettel van a baj, és nem kis baj.

A piac elégedetten hátradőlt, miután megette a földalattiakat, böffentett egy jót, és kitalálta, hogy mit is kínál alattvalóinak, és azt milyen módon teszi. A piac pedig olyan, mint Isten, ott van mindenhol, mindent nyomonkövet és szabályoz. Mivel a „szegény ember vízzel főz"-ország határain belül élünk, a lehető legolcsóbbat fogyasszuk mindenből, sajnos. A kereslet szegény és nem nagyon gondolkodik reálisan, mivel nincs is rászorulva. Pedig, ha csak belegondolna abba, hogy egy szombat este, annyi pénzért, amennyit egy négytagú társaság tagjaként egy körön megspórol a klub árfekvése okán, kap két garantáltan minőségi műsorszámot, rájöhetne, hogy ez neki igazából megéri, anyagilag is. Kis kitérőnket azért tettük, mivel utólagos információgyűjtésünkkor megtudtuk, hogy a gyengén háromnegyed háznyi közönség úgy jött össze, hogy az ajtóban tízből nyolcan inkább elmentek, mintsem áldozzanak az aznapi fellépőknek. Ez pedig döbbenetes arány. Mint ahogy rémisztő volt az is, amiről pár bekezdéssel lentebb emlékezünk meg...

„Jól van akkor, gyertek, zúzzunk!"

Mindez nem volt befolyással arra, hogy egy ízig-vérig mai, és lehengerlő koncertet vágjon hozzánk Varga Zsuzsa és zenekara. A Martin Audio hangcucc ismét ki lett használva, és mindezt egy olyan partnerrel tette, aki mind megszólalásában, mind felfogásában nem az általunk eddig ismertet, vagy ismerni véltet hozta. A koncert után azon morfondíroztunk, hogy mikor is láthattuk, hallhattuk utoljára a zenekart, és rá kellett jönnünk, bizony már évek óta csak a rádióban, vagy néha tv elé kerülésünkkor csíptük el őket. (vagy a tavalyi Soundclash-en - a Szerk.) A számunkra szinte teljesen ismeretlen repertoáron végigszaladt az idő, a kicsivel több, mint egy órát a felének sem éreztük. Amit láttunk és hallottunk, az egyenes folytatása annak, amit eddig csináltak, csak ugrottak egy nagyot előre. Egy kitűnő, elektro-punk felfogású, néhol kő-rock előadású zúzdát kaptunk, egy teljesen felszabadult zenekartól. A torzított gitár előtérbe kerülésével láthatólag nagyobb szabadságot kapott az énekesnő, mint eddig bármelyik zenekarában. Ezzel pedig tudott is élni. Peti és a telecaster hozta a tőle megszokott flegmás, csuklóból kirázott, karcos riffeket, a dobos sem simogatósra vette, a szkreccsek és basszusok is ültek mind. A zenekar szemmel láthatóan nagyon élvezte a koncertet, mint ahogy a közönség is, ugyanis minden szám után fülsüketítő ovációval jutalmaztak.

Létrejött a fúzió, csakúgy, mint az előtte napi FM zerO szülinapon. Annál pedig nincs jobb érzés egy előadónak - hisz ez az igazi visszaigazolás -, mint amikor ugyanakkora energiát visszakap, vagy még sokkal többet is, mint amit ő belead. Az energia-összeadódás létrejött, és a magas hőfokon száguldó koncert végéig fokozódott. A hangok annyira betöltötték a teret, hogy nem is lehetett másra figyelni, mint a színpadra. Mi a saját részünkről nem is tettünk mást, mint hogy tátott szájjal és füllel fogadtuk be a zenét, néha képzeletbeli tarajunkkal a mennyezetet súroltuk, vagy földig érő sörényünkkel headbangeltünk nyakfájásig. A ráadás-számnál Zsuzsa szájából, egy mosoly kíséretében elhangzott felszólítás pedig annyira magába foglalta az est attitűdjét, amennyire csak lehet: „jól van akkor, gyertek, zúzzunk!"

„Valami baj van itt a városban, vagy miért mentek el?"

A koncert végére futott be az est hátralévő részében műsorozó Dj Cadik - Mc Zeek páros. A szép számú seregletté alakuló közönség azonban maximum egy jó félórát volt hajlandó a szombat éjszakájából áldozni mind a zseniális párosnak, mind a dubstep műfajnak. Szépen sorban leléptek. Bejöttek a terembe, bőszen bólogatva, az egetrengető basszusok, okos törések, és univerzum átölelő hangok Mekkájába, előkeresték kabátjukat, és olaj. Valószínűsíthetően a könnyen megjegyezhető refrének földjét keresték, és reméljük meg is találták. Ahogy azt is, hogy ettől jól is érezték magukat. Egyszerűen tanácstalannak éreztük magunkat, amikor hallgattuk a zseniális trackeket pakoló Cadikot és Zeek mc-t. Ez az a szituáció, amikor nincs válasz a kérdésre, amit Zeek tett fel, miszerint - „valami baj van itt a városban, vagy miért mentek el?" Nem tudni.

Cadik az egyik legnagyobb és leghitelesebb lemezelő a magyar szcénában, mind a budapesti parti-élet, mind a nagy fesztiválok fontos résztvevője, ráadásul tekinthetjük szombathelyinek is, hisz elég sok ideig élt itt. Nem találkoztunk még olyan fellépésével, ami nem a lehető legjobbat mutatta volna, megbízhatóan hozza a jobbnál jobb dolgokat, mind hiphop-ban, mind a jungle, drum & bass és dubstep tekintetében is. Zeek mostanában a zseniális Realistic Crew, és a szintén nemmindennapi, színészekből álló Shadant dumaembere. A kétórás lemezelés minden hangja itt él a zsigereinkben még most is, mint ahogy teszi ezt a maréknyi, mellettük kitartónál is vélhetően. Minden rosszérzésünk ellenére azt kell, mondjuk, hogy egy zseniális felállású estén, két pazar zenei élménnyel gazdagodtunk. Az előadók sem voltak elégedetlenek, Zsuzsa többször hangoztatta, hogy nagyon jó ez a hely, és hogy sűrűbben kellene ide jönniük. Cadik sajnálkozásunkra pedig csak annyit mondott a végén - miközben Roben bökte le az estét -, hogy semmi gáz, van ilyen, de ahogy ez a cucc szól?!

A végső konklúzió az, hogy lassan rá kell ébrednünk, mifelénk nem érdemes sem ismeretlennel, sem minőségivel kínálgatni az embereket, ha az ember nem multiáruház tulajdonos - tőlük ugyanis minden sz.rt megveszünk -, vagy nem a gyártási ár töredékéért tukmáljuk rájuk. Mindenesetre hülyén is hangzana az XY-gazdaságos dj-est vagy koncert. Persze biztos megvennék belehallgatás nélkül sokan. Váljék majd egészségükre!