Még a doppingolásnak is megvan a maga történelme, mely közel száz évvel ezelőttre nyúlik vissza - akár egy népmese is indulhatna így, de sárkányok és délceg, fehér lovon vágtató platinaszőke királyfi helyett csak egy túlbuzgó edzőt, és egy alkohollal, valamint sztrichninnel tápolt maratoni futót láthatunk. Thomas Hicks ugyanis úgy ért be elsőnek az 1904-es St. Louis-i nyári olimpia maratoni számában, hogy bizonyos távonként az edzője brandyt és sztrichnint itatott vele. Előbbit akkoriban stimulánsnak tartották, holott valójában az alkohol teljesítménycsökkentő hatású, a sztrichnin pedig egyszerűen méreg. Valószínű, hogy Hicks inkább a szervezetének, mintsem az edzője túlzott gondoskodásának köszönheti az eredményt.

Noha ekkoriban még semmiképpen sem beszélhetünk dopping-trendről, a Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség 1928-ban betiltotta a stimulánsok használatát. Mivel azonban a szűrővizsgálatok technikailag még igencsak gyermekcipőben jártak, ez a lépés erélytelennek bizonyult.

Sajnos a dicsőség iránti vágy egyre inkább korrumpálta a sportolók egy részét, és egyre többen kezdtek kísérletezni amfetaminnal és anabolikus szteroidokkal (emlékeztető: anabolikus szteroidokat használtak a hírhedt keletnémet úszónők is; nem, Molnár Anikó nem tartozott közéjük), és ez nem egy esetben halálhoz vezetett. A doppingolás tehát kezdett etikai kérdésből veszélyes problémává válni. 1974-ben fejlesztették ki az első, igazán hatékony teszteket, melyek kiszűrték az anabolikus szteroidokat is, lehetővé téve a különböző sportesemények során a kötelező teszteket, vizsgálatokat, téve ezzel egy lépést a tiszta sport irányába.

Első fekete foltunk, az 1988-as Szöuli Olimpia volt, ahol két súlyemelőnk Csengeri Kálmán és Szanyi Andor betlizett, mindkettejüket doppingvétségen kapták. Az elvett második és negyedik hely akkor ugyan évekre visszavetette a sportág hazai fejlődését és erkölcsi nívóját, ám az olimpiai játékokon megszerzett tizenegy aranyérem elterelte a figyelmet a csalásról, nem úgy, mint tizenhat esztendővel később az ókori Olimpiák helyszínén, Athénban.

Roppant faramuci, hogy éppen a sporteszme szülőhelyén, éppen az az ország égett a legnagyobbat, amely kis lélekszáma ellenére mindig előkelő helyet foglalt el az éremtáblázaton. Valahol szomorú, mi több egyenesen szívfájdító, hogy egy olyan olimpián csináltunk bohócot - már bocsánat - magunkból, ahol egyébként minden egy magasabb rendű eszme égisze alá volt rendelve, mintegy visszautalva a kezdetekre. Akkor és ott öt magyar, köztük két vasi sportoló került doppingügyeivel a köztudatba. A 2004-es athéni olimpiai játékok során gyanúba keveredett Annus Adrián kalapácsvető, és Fazekas Róbert diszkoszvető. Mindketten elvileg aranyéremmel távoztak volna Görögországból, ám nem adtak vizeletmintát vagy csak keveset. Ez sajnos a magyar köztudatban egyenlő a bűnösség beismerésével, én azonban irreálisan minden jóindulatommal az amerikai alkotmány szerint próbálom megítélni az ügyet, azaz ártatlanoknak tartom őket egészen a bűnösségük bebizonyításáig. Pedig a két sportoló a város büszkesége lehetett volna aggastyánkorukig, így azonban elesnek az erkölcsi elismeréstől és valljuk be őszintén, kicsit üresen hangzik a Szombathely határába kipakolt a „Nemzet Sportvárosa" tábla.

Nyilván már többek fejében megfordult, hogy miért épp most írjuk ezt a cikket? Mi adja az aktualitását? A válasz mindössze egy név: Bárdosi Sándor, egykori olimpiai ezüstérmes birkózó, aki a júliusi tajvani Világjátékokon aranyérmet szerzett, - igaz, már szumóban -, amit egy pozitív eredményű doppingteszt miatt el fognak venni tőle, a versenyzői licencével együtt, valamint 3000 eurós büntetéssel is sújtják. Bárdosi állítja, hogy a kiutazása előtt darázscsípésre kapott injekció miatt bukhatott meg a teszten, és tagadja bárminemű teljesítménynövelő használatát. A korábban kötöttfogású birkózóként olimpiai ezüstérmes versenyző, rettentően sötét árnyékot húzott maga köré. Egy ilyen ügy minden érintett modernkori sportoló életében vízválasztó, és nem a büntetések miatt, hiszen itt jóval többről van szó: a becsületüktől és a hitelüktől fosztják meg őket. A közvélemény, köszönhetően a bulvárjellegű híreknek, azonnal heves csámcsogásba kezd, amint egy új doppingügy felröppen, mi viszont korainak tartjuk Sándor nimbuszának lerombolását. Gondoljunk csak az olasz világbajnok labdarúgó, Fabio Cannavaro ügyére. Úgy látszik, a darazsak a bulvársajtónak dolgoznak, ugyanis őt szintén egy darázscsípésre kapott injekció miatt hurcolták meg....

A kötöttfogású birkózóként 2000-ben olimpiai ezüstérmes, 32 esztendős Bárdosi a sportágtól eltávolodva más küzdősportokban próbált szerencsét az utóbbi években. Szumósként világ- és Európa-bajnok lett, az MMA elnevezésű vegyes harcművészetben is jeleskedett, emellett gyakori szereplője a televíziós show-műsoroknak.