Szent Márton lampionos felvonulás Sárváron
Képgaléria megtekintése2018.11.13. - 00:15 | vaskarika.hu - Fotók: Szabó Rebuu
A Szombathelyi Egyházmegye védőszentjének napját megünnepelve november 12-én este, 21. alkalommal Szent Márton lampionos felvonulás indult a sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola főbejáratától a Szent László plébánia templomba. Az iskola közösségéhez közel száz óvodáskorú gyermek csatlakozott, akiknek ajándék lampiont készítettek a pedagógusok.
A felvonulást a korhű ruhába öltözött Szent Márton vezette, akit fúvószenekari kísérettel az iskola énekkarának hangja és a többi diák lámpásának fénye követett. Így vonult Sárvár utcáin a közel nyolcszáz ember, a nagymamától a kis unokáig. Új, hosszabb útvonalon haladt a menet, kihasználva Sárvár gyönyörű Posta terének fényeit, közel fél órás sétát tettek a belvárosban. A rendezvény az óvodások számára azzal fejeződött be, hogy Szent Márton aranytallért osztott a kisgyerekeknek.
A katolikus iskola közösségének egy rövid előadással folytatódott a program, Nagy Miklós történész mondott beszéd Szent Márton életéről és munkásságáról.
Ezt követően ünnepi misével folytatódott a program, melyet Wimmer Roland plébános, az iskola lelki vezetője celebrálta, aki nagy szeretettel köszöntötte a katolikus iskola teljes közösségét. Szentbeszédében hangsúlyozta, hogy a tudás átadása mellett a sárvári katolikus iskola legfontosabb célja szeretni megtanítani a gyerekeket. Azt kívánta a gyerekeknek és a felnőtteknek egyaránt, hogy érezzék meg azt a boldogító érzést, amikor úgy fejezzük ki szeretetünket mások iránt, hogy a megajándékozott ne érezze, hogy cserébe valamit vissza kell adnia. Ennek egyetlen kulcsa van: az önzetlen szeretet. Hangsúlyozta azt is, hogy csak az tud helyesen szeretni, aki szereti Istent. Erre adott példát Szent Márton, és ezért tartja az intézmény fontosnak az európai hírű szent emlékét ápolni.
A sárvári katolikus iskolában a lampionos felvonulást hagyományosan összekötik az első osztályosok befogadásával. Ördög Tibor igazgató, a tanító nénik és Szent Márton kézfogásukkal köszöntötték a kis elsősöket. A kisdiákoknak a nevüket hallva ki kellett állniuk az iskola és a hívek szép számú közössége elé, hogy a tanító nénik odaajándékozzák nekik az intézményi egyenruhát kiegészítő Szent László-nyakkendőt. Az igazgató úr átnyújtott nekik egy névre szóló oklevelet is, amely irat tanúsága szerint az iskola befogadta őket diákközösségébe, a tanárok és diáktársaik így kívántak nekik "Isten áldotta tálentumos, tartalmas, derűs diákéveket". A jelmezes Szent Márton pedig jelképesen tálentumot adott, amellyel tehetséget kaptak az életre, a tanulásra, amivel jól kell bánniuk.
Záró gondolatként az iskola lelki vezetője reményét fejezte ki aziránt, hogy a szép megemlékezés és az ünnepi szentmise által megerősödött a katolikus iskola közössége és vele az egész egyház. Végezetül megköszönte a szülőknek, hogy a katolikus iskolára bízták gyermekük nevelését.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás