Idén a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ adott helyet a Quimby Teátrum turnéjának soproni állomásán. A kezdeti nehézséget - melyet Tibi néma megafonja okozott - könnyen áthidalva ismét valami olyan csodát kaptunk a csapattól, mely egy darabig még biztosan megmarad emlékezetünkben.

Az első dal, A próféta, rögtön megadta az est alaphangját és belénk csempészte a színházi környezethez jól illő hangulatot. A dallista kapcsán egyáltalán nem mondhatjuk, hogy szokványosat kapott a közönség, szinte minden albumról hallhattunk pár számot, a legtöbbet egészben, azonban akadtak kivételek is, például Az egyik ember csak kisebb megszakításokkal szólhatott végig, ugyanis Líviusz előszeretettel mesélte vicceit, Tibibe fojtva a dalt minden pár sor után.

Külön említésre méltó a Halleluja teátrumos átdolgozása, a jól ismert dallam helyett egy egészen jazzes hangzást kapunk, gitár nélküli verzióban.

Számomra a legkellemesebb élmény a Rablóhal felcsendülése volt a régebbi, 1997-es Diligramm albumról.

A sok lágyabb dal mellett, mint a Tébolyda, Cukrot Öntök vagy a Kicsi Ország, helyet kaptak a fesztiválszezonban is gyakran játszott számok, például a Fekete Lamoure, Autó egy szerpentinen és a Ventilátor Blues.

A színpadi közjátékok teljesen a helyükön voltak, akadtak elgondolkodtatóbb gondolatmenetek is, de ugyanúgy tudtunk önfeledten nevetni a jelenetek többi részén. Külön pirospont a honfoglalás történetének humoros rímbe szedése, zenei aláfestéssel.  Kis túlzással mondhatnánk azt is, hogy a zenekar összes tagja jól megállná helyét a színészi pályán is.

Bátran állítható, hogy Sopron a nyári Volt Fesztivál után "új arcáról" ismerhette meg a Quimbyt, amely ugyanannyira szuper és élvezhető, mint a pörgős, tombolós koncertek hangulata. Ezt mutatta az előadás végén állva tapsoló közönség is, a kétszer visszakövetelt ráadás, majd a hazainduló emberek örömteli arca, mely láthatóvá tette, hogy lelkileg és zeneileg is felfrissítő és pozitív élményt kaptunk az estétől.

A fotók a tatabányai koncerten készültek! (C) sinco