Rászorulóknak segít új lemezével a Hooligans
2018.12.13. - 07:00 | vaskarika.hu
Két év után új lemezzel jelentkezik a Hooligans. A Jég hátán című korongot december 17-től szerezhetik be a rajongók, a megjelenés napján pedig akár személyesen is találkozhatnak a zenekar tagjaival, akik aznap délután Budapesten, a Kerepesi úti MOL töltőállomáson dedikálják az új CD-t. Az esemény helyszínén az Ökumenikus Segélyszervezettel együttműködésben gyűjtést is szerveznek a zenészek, egy-egy adag meleg étellel támogatva a rászorulókat.
December 17-én jelenik meg a Hooligans Jég hátán című albuma, melynek címadó dalát már jól ismeri a közönség. A klipes nóta szeptember végén debütált a banda YouTube csatornáján, azóta pedig több mint 400 ezres megtekintésnél jár, ami nem véletlen, hiszen a zenekar utoljára 2016-ban jelentkezett új dalokkal.
„Az elmúlt két évben a koncertezés mellett dupla DVD-vel és egy dupla válogatás albummal jelentkeztünk. Épp itt volt az ideje, hogy új dalok szülessenek" - mondja Tóth Tibi. „Az intróval együtt 10 dal jelenik meg a Jég hátán albumon. Nagyon friss hangzással jelentkezünk, hiszen a koncerteken is van állandó billentyűsünk, így ennek a hangszernek is teret adtunk ezúttal."
A vadonatúj CD-vel, amit a kijelölt MOL töltőállomásokon szerezhetnek be a rajongók, a zenekar segíteni is próbál. A megjelenés napján 17 órától Budapesten, a Kerepesi úti MOL kúton tartanak közönségtalálkozót a zenészek, ahol az új album dedikálása mellett az Ökumenikus Segélyszervezettel együttműködésben gyűjtenek a rászorulóknak: egy CD áráért egy adag meleg ételt biztosítanak a nélkülözők számára, az összegyűlt összeget pedig a Szent István téri Bazilikánál található adománypont közös perselyébe adják.
„Én sokszor adakozok év közben is, ha épp kérnek tőlem, de karácsony közeledtével szívesebben adnak az emberek. Mi erre szeretnénk lehetőséget adni, és egy olyan helyre eljuttatni az adományt, ami tényleg életmentő is lehet akár" - magyarázza Csipa. „Ne higgyük, hogy csak hajléktalan lehet rászoruló. Sokan az ételosztáskor jutnak meleg ételhez így télvíz idején."
A lemezmegjelenés után sem dőlnek hátra a zenészek: az új korong dalai közül a Félig ébren című számhoz még idén leforgatnak egy klipet, és már javában készülnek a március 16-i Aréna showra is, mely Magyarország eddigi leglátványosabb rock koncertjének ígérkezik.
„Majd három évvel ezelőtt nagyon magasra tettük magunknak a lécet az akkori Aréna koncertünkkel. Igyekszünk ezúttal is mindenkit elkápráztatni és egy olyan koncertet adni, ami egy újabb mérföldkő a zenekar életében" - mondja Endi.
„Egy ilyen Aréna koncertet több hónap próba és kreatív ötletelés előz meg. Az biztos, hogy az új lemez dalait is bele kell illeszteni a koncertműsorba, ami ilyenkor a legnehezebb feladat, hiszen nem tarthat örökké az a koncert sem" - teszi hozzá Késmárki Zsolt. „Egy biztos, hogy a legnagyobb slágerek nem maradhatnak ki ezúttal sem."
A december 17-ei dedikálás Facebook eseménye:
https://www.facebook.com/events/632660910490849/
Az Aréna show Facebook eseménye:
Új hozzászólás