Ópium (filmajánló)
2009.11.30. - 23:00 | Gőcze Yvette
Az Ópium című film ismét ellátogatott Szombathelyre. A Nagy Lajos Gimnázium által szervezett csütörtöki filmvetítésen és beszélgetésen sok érdekességet megtudhattunk keletkezéséről és magáról Csáth Gézáról is.
Csáth Géza nevére sokáig nem figyelt kellőképpen az irodalom, aztán hirtelen jött egy fiatal fiú Szombathelyről, jött Szász János a filmötletével és Elek Szilvia színházi darabjával, a Varázsló kertjével. Az elmúlt évek során egy maréknyi ember jelentős támogatások nélkül kiharcolta azt a helyet hazánk egyik legfigyelemreméltóbb polihisztorának, amit mindig is megérdemelt volna. 2005 óta újabb és újabb darabok kerülnek napvilágra Brenner József viharos életéből. A közönség 2007-ben, a 38. Magyar Filmszemlén találkozhatott először az alkotással. Már akkor is hatalmas visszhangja volt, hideget - meleget egyaránt kapott, ahogyan maga az író is saját korában és mind a mai napig. Persze a film nem Csáth Gézáról szól és ezt sokan nem tudják. Szász János érdeklődését leginkább a pszichiáter (Brenner József, írói álnevén Csáth Géza) és a páciens (Klein Gizella) között kialakult különös kapcsolat keltette fel.
1913 - ban járunk, Magyarországon, egy elmegyógyintézetben. Az újonnan érkező orvos Freud-i pszichoanalízissel próbál segíteni a középkori - néhol kínzásnak tűnő - módszerek helyett betegein. Munkáját bonyolítja morfium függősége és ébredező vágya első számú betege iránt. Mégis, mire felkapcsolják a teremben a villanyokat nehéz eldönteni ki volt egyáltalán normálisnak mondhatóa karakterek közül. Néhányak szerint maga Brenner sem volt normális és negatív alakként jelenik meg. Mások - és szerencsére ők a többség - még a stáblista lepergése után is a székükbe kapaszkodva, leesett állal próbálják meg feldolgozni a sokk-hatást. Nehezen dönthető el, hogy a rendező kit szánt célközönségnek, hiszen korosztályokon kívül is és belül is megosztja a publikumot. Szerintem teljesen egyénfüggő, hogy ki mennyire végletesen vélekedik a látottakról. A kritikusok szerint az elnyújtott szexuális jelenetek és profán naturalizmus sokszor elvett a film értékéből; e nélkül is meg lehetett volna oldani. De Szász így sokkol, erős, kontrasztos képekkel, mindent feltárva, a test és lélek egyetlen pontját sem takargatva.
A film utáni beszélgetésből megtudtuk, hogy sok helyen nem a valóságot tükrözik a körülmények - nem használtak középkori módszereket a gyógyításban -, de az érzelmi hatás eléréséhez talán mégis szükséges. Voltak, akiknek az nem tetszett, hogy nem magyar színészek játszották a főszerepeket, de mint mindenre, erre is van magyarázat - hivatalos és nem hivatalos is. A norvég származású színésznő, Kirsti Stubo mégsem volt melléfogás. Ritka ennyire hiteles és merész színészi játékot látni, amit ő véghez vitt a filmben, annak ellenére, hogy még csak másodszor állt kamerák előtt. Bárki aki látja ezt a fiatal hölgyet játszani akarva-akaratlanul a hatása alá kerül. Für Anikó hangja ezzel az arccal párosítva meghozta a kellő hatást és szakmai sikereket. Az Ópium 4 szemle díjat és számos külföldi elismerést is besöpörhetett.
A vetítés utáni beszélgetés Kéner Balázzsal, a film irodalmi szakértőjével már csak hab volt a tortán.
Balázs 2004- ben végzett a Nagy Lajos Gimnáziumban és már egész fiatalon kiharcolta magának a hírnevet. 2005-ben elérte, hogy méltó emléket állítsanak Csáthnak a SOTE Pszichiátriai és Pszichoterápiás klinikán, ahol maga az író- orvos is dolgozott. Az ünnepségen Esterházy Péter is köszönetet mondott a nem kis munkáért. Balázs kapcsolatba lépett Brenner Olgával, ellátogatott Szabadkára, valamint próbálta minél inkább hitelessé tenni az orvos karakterét a filmben. Egy szó, mind száz, ennek az embernek egy teljesen újszerű Csáth-kultuszt köszönhet a magyar irodalom, Szász Jánosnak pedig egy lenyűgöző szerelmi - lélektani drámát.
Gőcze Yvette
Nagy Lajos Gimnázium
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás
Korábbi hozzászólások