AVATAR (filmelőzetes-ajánló)
2009.11.30. - 23:00 | Nemes Dániel
Decemberben debütál az Avatar mozifilm! Az Oscar-díjas James Cameron által rendezett alkotást, már e név hallatán is érdemes megnézni. Ugyanis amihez eddig a rendező hozzányúlt, az többségében kasszasiker lett.
James Cameron rendezői munkássága:
Az eddig 7 elkészült filmje közül csak első a Piranha 2: Repülő gyilkosok bukott meg, a rettenetesen alacsony költségvetés és a silány díszletek miatt. A filmvilág számára a Terminátor című műve jelentette az áttörést. A bolygó neve: Halál lett a második igazán nagy sikere. Cameron nevéhez fűződik még több filmtechnikai újítás is, melyek szebb, kidolgozottabb képet mutattak a közönségnek. Ilyen például a CGI technikával készült Vízlény, A mélység titkában vagy az alakváltó fémszerkezet, vagyis a T1000-es modell a Terminátor 2-ben. Pályafutásának eddigi csúcspontját a Titanic című filmjével érte el. A rendező egyedi szemszögből közelítette meg a Titanic elsüllyedését, hisz az eredeti katasztrófába beleszőtte a két különböző társadalmi osztályból való szerelmespár történetét. A hajó megmaradt roncsaihoz a stáb tizenkétszer merült le a tökéletesen élethű ábrázolás érdekében. Ezen felül a Titanicot építő hajógyár az eredeti tervrajzokat is megmutatta a rendezőnek. A hajó elsüllyedését egy 20 millió literes tartályban rekonstruálták. A film a megjelenése előtti töménytelen mennyiségű rossz kritika ellenére is, több rekordot állított fel, amelyek közül sokat máig nem döntöttek meg. A Titanic 11 Oscar-, 4 Golden Globe- és 1 Grammy-díjban részesült. Ezen felül a Titanic hozta az eddigi legmagasabb bevételi összeget: 1,8 milliárd dollárt.
Avatar:
Az Avatar a távoli jövőbe (2103) kalauzol minket. A Föld nyersanyagkészletei kimerültek. Az emberiség már képes eljutni a legközelebbi csillagrendszerbe: az Alpha Centauri-ra. A rendszer egyik holdján (a Pandorán) életet találnak. A különböző vérszomjas vadakon kívül egy humanoid életforma is él rajta a na'vi. A na'vik faluja egy ismeretlen nagyon drága nyersanyag felett terül el, ezért át kell őket költöztetni. A diplomáciai megoldás érdekében egy hibrid fajt hoznak létre, egy na'vi, testet melyet egy ember tudata irányít. Az előzetesből még az is kiderül, hogy nem sikerül kompromisszumot kötni így kirobban a háború.
Jelen alkotás 500 millió dolláros költségvetéssel készült, felhasználva rengetek technikai újítást és filmes trükköt. Az Avatar lesz az első olyan film, amely 100%-osan 3D technikával készült, de a közönség 2D, 3D és IMAX verzióban is megcsodálhatja, pontosan december 17-től. Természetesen a készítők nem akarják már a legelején lelőni a poént ezért a bevezető videókban csak a film első negyedéböl láthatunk jeleneteket. A kész alkotás pedig két és fél óránál is hosszabb lesz, tehát érdemes nagy kiszerelésű popcornt venni a mozizáshoz.
http://www.youtube.com/watch?v=MjAliYWvhGA
Nemes Dániel, 9/c
Szent-Györgyi Albert Középiskola
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás