A Dal 2019 - Both Miklós: valósághűbben a magyar könnyűzenéről

2019.01.17. - 09:00 | vaskarika.hu / MTI - Fotók: mediaklikk.hu

A Dal 2019 - Both Miklós: valósághűbben a magyar könnyűzenéről

A Dal az elmúlt években sokat mozdult abba az irányba, hogy szélesebb látképpel, ezáltal valósághűbben mutassa be a magyar könnyűzenét - mondta Both Miklós, a zsűri tagja az MTI-nek. Az idei, immár nyolcadik dalválasztó show szombaton kezdődik az első válogatóval.

HIRDETÉS

A zenész, szerző, népzenekutató negyedik éve vesz részt A Dal zsűrijében. Mint kiemelte, a szélesebb kép önmagában nem jelent sikert, de elősegíti a versenyt és a tágabb merítést, amely nagyobb biztosíték a műsor jövője szempontjából.

"A műsor elsősorban egy hazai könnyűzenei körképet akar bemutatni. Ennek kapcsán kértek engem is fel zsűritagnak és erre a célra mondtam igent" - fejtette ki Both Miklós.

Problémának nevezte, hogy az emberek tömegéhez csak az iparszerűen termelt szórakoztató zene jut el, miközben a háttérben sok olyan alkotó közösség van, amelyekre érdemes figyelni. Hozzátette: kulturálisan fontos befektetés velük foglalkozni. Mint fogalmazott, míg A Dal a 2011-es induláskor inkább fűszerként használta a fősodortól eltérő produkciókat, az idei versenyben már sokkal hangsúlyosabb teret kaptak a nem klasszikus rádióbarát dalok.


"A Dal az egyetlen olyan, nagy felületen zajló könnyűzenei műsor, amelyben a résztvevők saját kompozícióikat mutathatják be és nem más dalát kell jól elénekelni. Ez a stílusokon átívelő mezőny azonban a zsűrire lényegesen nagyobb terhet ró, mert látszólag távol eső elemekből kell aztán rangsort állítani" - mondta Both Miklós.

A Dal szerinte mindenkinek jó lehetőség, online felületei igen nézettek és jó közeget jelentenek nemcsak a népszerű előadóknak, hanem azoknak is, akik nincsenek előtérben.

Both Miklós sajnálja, hogy A Dal 2019 30-as mezőnyébe nem került népzenei, világzenei műfajból érkezett produkció (a korábbi években több ilyet is láthattak a nézők), a színtér ismert képviselője ugyanakkor hangsúlyozta: a beküldött pályaművek között idén kevés ilyet találtak és az előzsűrizésen azok sem jutottak tovább. Azonban - tette hozzá - több versenydalban megjelenik a népzenei ihletettség.
A világzenében alkotó gitáros, énekes, dalszerző beszámolt arról, hogy tavaly már a tizenegyedik nemzetközi ukrajnai gyűjtőexpedíciót vezette, öt hónapot volt terepen. Az elmúlt négy évben mintegy százharminc ottani faluban csaknem négyezer dallamot gyűjtöttek össze az MTA Zenetudományi Intézete és az Ukrán Néprajzi Múzeum munkatársainak közreműködésével. "A projekt idén folytatódik, egy német csapattal fogok közösen dolgozni".


A Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett, Fonogram- és Budai-díjas zeneszerző, népzenegyűjtő az elmúlt időszakban Európa több országában adott koncertet, szerepelt különböző fórumokon a már feltárt dalok kapcsán. Az összegyűjtött zenefolklór jelentős része a polyphonyproject.com weboldalon érhető el.

A Dal 2019 első válogatója szombaton 19 óra 30 perctől lesz látható a Duna Televízióban és a Duna World képernyőjén. Színpadra lép Antal Tímea feat. Demko Gergő (daluk címe: Kedves Világ!), Berkes Olivér (Világítótorony), DENIZ (Ide várnak vissza), Hamar Barni (Wasted), a Konyha (Százszor visszajátszott), a Nomad (A remény hídjai), Oláh Gergő (Hozzád bújnék), Pátkai Rozina (Frida), Szekér Gergő (Madár, repülj!) és Váray László (Someone Who Lives Like This).

A dalválasztó show zsűrijében Both Miklós mellett Vincze Lilla előadó, dalszerző, zenepedagógus, a Napoleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője; Mező Misi, a Magna Cum Laude énekes-gitárosa és Nagy Feró, énekes, szövegíró, a Beatrice frontembere szerepel.

A Dal 2019 két műsorvezetője Dallos Bogi és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie.

Új hozzászólás