Erőnléti edzés fülnek és toroknak - Borok melletti akusztikus koncertet adott a Braindogs magja Bükön
Képgaléria megtekintése2019.03.09. - 16:00 | Gróf István - Fotók: Büki László 'Harlequin'
Ha a véletlen úgy hozza, és jó zenészek úgy találkoznak, hogy ízlésükben, zenei elképzeléseikben egyeznek, ezáltal jókedvűen és lelkesen muzsikálnak, abból csoda születik. Ennek voltunk szem- és fültanúi pénteken este Bükön.
HIRDETÉS
Érdekes formáció a Briandogs. Megalakulásának apropója Tom Waits amerikai blues-sanzon énekes- zongorista életművének megismertetése a hazai közönséggel. De egyre inkább úgy tűnik, ezen jóval túltett ez a Magyarországon alkalmilag koncertező formáció. Bluesra hangolt repertoárjukat nem az itthoni viszonylatban is népes gárdát felvonultató (Little G. Weevil, Grunting Pigs, The Mojo) delta-blues irányából közelítik meg, hanem a folk, a country, néha a soul felől, és ez a városi rétegzene - mint az utóbbi évek tapasztalatai is mutatják -, soha nem látott népszerűséget hozott nekik. Ha stúdióba vonulnának, pár nap alatt nem is dupla, de tripla nagylemeznyi anyagot is tudnának rögzíteni, de az eddig publikált hanghordozóval nem rendelkező, változó összetételű banda ezt ellensúlyozandó, inkább koncerteken bizonyít, melyek különösen itthon ritka zenei csemegének számítanak. Így volt ez tavaly nyáron, a büki Gyógy-Bornapokon is, amikor aznapi utolsó fellépőként több mint háromórás örömzenével örvendeztették meg a publikumot.
Március 8-án este, azaz nőnapon Tóth Tamás, a helyi művház igazgatója a csapat magját, a Magyarországra szinte hazajáró Ian Siegal gitáros-énekest, Ripoff Raskolnikov osztrák származású, de itthon, ráadásul Vas megyében letelepedett, egyre népszerűbb blues gitáros- énekes-zeneszerzőt, és a nemrég a formáció tagjaként debütáló, Amszterdamból érkezett Mischa Den Haring gitárost ültette a színpadra. Mindezt úgy, hogy - jó marketingfogással - egy kalap alatt egy felfutóban levő, a csepregi borokat reprezentáló borászat - Vinora - kitűnő borsorát is végigkóstolhatta a közönség.
A zongora, bassszus, dob és ütőhangszerek nélkül felálló 'fél Briandogs' - a valamikori Crosby, Stills & Nash, hazai viszonylatban az Ütött-kopott angyal nyomán -, alig hangosított gitárokkal a színpadon adta elő műsorát. Középen a dalok zömét éneklő showman, a meglepően fiatalos, jóképű angol, balra a színpadon a hátratolt kerek kalapjában az inkább egy mezőségi folk-banda kontrásának, mint blues zenésznek kinéző holland, míg a közönségnek jobboldalon, egyénre szabott brand szerint sötét öltönyben, széles karimájú kalapban, fekete ingben, mellén hatalmas vörös rózsát kitűzve az osztrák ült.
Az este nyolcra meghirdetett előadásra megtelt a nézőtér, a gyertyafényes asztalokon borospoharak, körülötte izgatott és zeneértő közönség várta a koncertkezdést. Ripoff kezdett egy Tom Waits darabbal, a 'Raindogs' lemezről a Blind love c. balladával, megadva az est további zenei hangulatát, majd a mikrofont átadta Siegal-nek, aki egy lábdobogtatós John Lee Hooker- blueszal, a Crawlin' Kingsnake-kel folytatta. Ripoff itt elektromos gitárján - amit nem is cserélt másra a koncert folyamán -, rögtönzött jókat, míg Mischa, aki gitáron kívül kiválóan játszik az ide el nem hozott mandolinon is, örökmozgó gitárjátékával díszített, cicomázta fel az éneket akusztikus hangszerével. A harmadik dal már az övé volt: a lépegetős shuffle ritmusra nem oly egyedi hangtónusban, mint zenésztársai, de tisztán énekelte a bluest. A következő dal - úgy látszik, szépen, demokratikusan beosztották a szólóéneklések sorrendjét- előadója ismét Raskolnikov volt, akinek balladája ismét Tom Waits hangulatvilágát idézte fel, és melyben az est talán legszebb gitárszólóját - ismét Mischa jóvoltából - hallhattuk: a szférákig tornázta fel rögtönzésében a csilingelő hangokat.
A trió számtalan stíluselemet beépítő programjának következő darabjában Ian folk-ihletésű nótája, a Bruce Sprinsteen által is feldolgozott Mary, Don't You Weep következett. A népdal-egyszerűséggel előadott dalban nem Siegal, hanem a közönség kezdeményezte először a ritmusos tapsolást. A bejáratott koreográfia szerint ezután Mischa igazította maga elé a mikrofont, mikor is egy egészen más, ezúttal kocsmadalt, a The Band repertoárjából származó Old Shoes című fülbemászót énekelte el nekünk. Az egyetlen Rolling Stones dupla album, az eklektikus, mégis csodás dalokkal telirakott Exile On Main Street albumról szintén egy könnyen dalolható country-rock dal, a Sweet Virginia következett. Itt már jó volt hallani a szólót éneklő brit mögött a határozott, erős terceket Ripoff és Mischa jóvoltából.
Bob Dylan, illetve még inkább a korai Donovan folk-beat hangzásvilága jött át Siegal következő dalában, amiben - Ripoffnak lévén egyedül elektromos lapgitárja -, az osztrák vette át a basszus-futamok brummogtatásának szerepét. Két vérbeli blues hallgattatta el az előtérben a borászat nedűi melletti párbeszédeket: az első, az akusztikusra hangszereltben Mischa tekert le három kört dobozgitárján úgy, hogy még a hátunk is beleborsózott a gyönyörűségbe. Nem hiába került nemrégen egy színpadra muzsikálni a legendás Taj Mahal blues-híróval.
Az ezt követőben Dosztojevkszij hőse (Ripoff) tekerte meg istenesen a gitárját. Alig tudott a székében ülve maradni, lábai mozgatásával segítve kipréselni egy-egy magasan vinnyogó rögtönzést. És hogy a londoni se maradjon ki a sorból, ő vasgyűszűt húzva balja gyűrűsujjára bebizonyította, hogy a slide- gitározás is megy neki ugyanúgy, mint az éneklés. Egy alabamai rock gitáros politikával átitatott számával, a Cigarettes and Wine-nal folytatódott a műsor, persze Ian főszereplésével, aki kitűnő hangján tolmácsolta az amerikai Dél country-s hangzásvilágát. Besegített ebbe Mischa is, aki akusztikus gitárját elektromosra cserélve steel-gitárhangzással tette teljesen autentikussá a dalt.
A stílusparádé jegyében a diszkódalnak csúfolt, de inkább kőkemény funky számban, majd az ezt követő, magas hangtartományba feltornászott soulban mutatta meg másik arcát Siegal, ezeket is tökéletesen tolmácsolva. Két, könnyebben emészthető dallal, egy Ripoff által rekedtesen-rezignáltan énekelt blues-zal, és egy Mischa által énekelt, és Chuck Berry-s gitárriffekkel teletűzdelt rock-kal búcsúztak el a fiuk a majd kétórásra sikerült koncerten.
Persze a percekig tartó vastaps ismét kiszólította őket a színpadra: előbb Tom Waits 6/8-ban gördülő, lehengerlő opuszát, a House Where Nobody Lives-et Ian átérző énekével és Ripi átütő gitárjátékával, majd az Easy Rider kultuszfilm betétdalának, a The Weight-nek hangulatos, jó kis vokálokkal vidámmá varázsolt tolmácsolásával adták elő. A második visszatapsra pedig Ripoff egyik méltán legnépszerűbb csavargó-himnuszát, a Temporary-t jó hatperces extázisban nyomták le a fiúk.
Ha a véletlen úgy hozza, és jó zenészek úgy találkoznak, hogy ízlésükben, zenei elképzeléseikben egyeznek, ezáltal jókedvűen és lelkesen muzsikálnak, abból csoda születik. Ennek voltunk szem- és fültanúi pénteken este Bükön. A mi szerencsénkre!
A hírhez tartozó képgaléria
Programkereső
Galéria ajánló
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás