1100 szív együtt dobbant - Koprive jubileumi koncert a Sportházban
Képgaléria megtekintése2019.03.10. - 18:15 | Büki László 'Harlequin'
Szentpéterfai tamburások tolták a hétvége legnagyobb buliját - Fergeteges jubileumi nagykoncertet adott március 9-én a 20 éves Koprive zenekar, akik a horvát népzenekincset varázsolták a "csillárokon is lógó" közönség elé. Két sztárvendége is volt a több mint kétórás koncertnek: Danics Dóra és Csorba Lóci (Lóci játszik) is kivette részét az örömzenélésből. Mi mást mondhatnánk egy szóval a koncertről, mint amivel a zenekar is búcsúzott? Nazdravlje, azaz egészségedre!
Belépés után elsőként a csalánzöld, 20-as feliratú lufik tűntek fel, amik közül egy már a Sportház mennyezetét "karcolta". A lufikon kívül más külsőség nem utalt arra, hogy jubileumi koncert van készülőben, hacsak az nem, hogy amerre mentünk a tömegben, horvát szó ütötte meg fülünket. Rengetegen jöttek a megyéből a zseniális Koprive zenekarral közösen ünnepelni, de a határon túlról is, ami akkor lett egyértelmű, miután egyoldalúan elegyedtünk beszédbe olyannal, aki semmit nem értett abból, amit mondtunk, mi pedig abból, amit ő válaszolt. Így maradt a kölcsönös mosoly és a közös nyelv: a zenéé.
A zenéé, amivel nem fukarkodott a szentpéterfai "hetesfogat" - 27 dal csendült fel a több mint kétórás koncerten. A Koprive tagjai gyerekkoruk óta szoros kapcsolatot ápolnak a népzenével, szinte az anyatejjel szívták magukba őseik örökségét. Időközben többféle zenei hatás érte őket, így szívesen ötvözik az újonnan befogadott stílusokat a népi dallamokkal. Így volt ez a jubileumi eseményen is, ahol a repertoárban a saját szerzemények és a szentpéterfai dalok mellett a nyugat-magyarországi és az ország más tájegységein élő horvátság zenéje, továbbá Horvátország gazdag dallamvilága egyaránt megjelent. Sőt, még a popzene is!
A műsor első harmadában lépett színre az első vendégelőadó, Jive Maasz, aki a szlovákiai Čunovóból érkezett, és dudán szólaltatott meg szláv dallamokat. Ebben a blokkban csendült fel a 'Jedan stari kontrabas' Handler András 'bőgőbűvölése' mellett, a Monti csárdás Filipovits Rajmund virtuóz játékával, valamint előkerült az ukulele is (Ti si mi u krvi, Tímár Dusán és Kovács András szólaltatta meg a hangszert). Különleges színfoltja volt a koncertnek a 'Ljubav je nepobjediva' a cappella verziója, amiben mind a hét zenekari tag énekelt Kohuth Miki gitárkísérete mellett. Az ezt követő bunyevác dallamokra hat péterfai táncos és két harmonikás - Skrapits Ambrus és Timár Tibor - társult a zenekarhoz, majd előkerült a darbuka, amit Harangozó Róbert szólaltatott meg.
Tudta a T. Olvasó, hogy a zenekar A Dalba is nevezett szerzeményt? A 2017-es szériába nevezték a szép dallamú és mondanivalóval bíró 'Nem adhatom fel' című számot, ám az nem került a legjobb 30 dal közé. Szerencsére a zenekar nem hagyta "veszni az MTVA székházban" a nótát, és elhozta ide is Balogh Szabina és Wágner-Kapitár Szabina tolmácsolásában. Az eredeti felvétel Grisnik Petrával készült. A zenekar első magyar nyelvű dala az 'Érezd át' volt, ami harmadik nagylemezén, a Nazdravlje-n jelent meg, Korponay Zsófi énekével. Szombaton este Danics Dóra adta elő, aki még egy dal erejéig maradt a színpadon ('Djurdjevdan', aka Ederlezi).
Aki csak felszínesen ismeri a Koprivét, biztosan rávágná, hogy az 'Amerika, Amerika' a leginkább rádióbarát dala, s nem is biztos, hogy tévedne! Sorok írója is, míg ezeket a gondolatokat gépeli, folyamatosan "pörgeti" magában a refrénjét.... Közben a műsor harmadától a ritmusszekció is feszesebb lett, köszönhetően Németh Szabolcsnak, akit egy nóta (Andro verdan - Ramo ramo) erejéig Jánny Dominik, az idei 'Jam Music - Öröm a zene' tehetségkutató zenész különdíjának birtokosa váltott. A temperamentumos darab után jött egy szintén temperamentumos fickó, ezúttal a Vajdaságból, és arra volt kíváncsi, hogy jobban táncolunk-e, mint ő. Igen, Csorba Lóci, a Lóci játszik zenekar frontja volt az est másik sztárvendége, aki egy csodás dallal ('Bolje biti pijan nego star') intett búcsút - átmenetileg - a közönségnek.
A műsort a tavalyi fesztiválsláger-aspiráns 'Viszlát srácok' zárta, de mindenki tudta, hogy az igazi "őrület" még csak ezután következik! Lóci és Dóra újra a színpadra lépett, a tamburák pedig "kikövezték" a pokolba vezető utat. Igen, az AC/DC is befigyelt a 'Highway to Hell'-el! Végül felcsendült a 'Nazdravlje', amit már a publikum sem bírt ki ülve és kisebb csoportokban a színpad előtt éltette-tapsolta a jubiláló zenekart.
Mi mást mondhatnánk egy szóval a gazdag dallamvilágot és a horvát népzene temperamentumát felvonultató koncertről, mint amivel a zenekar is búcsúzott? Nazdravlje, azaz egészségedre! Bővebben pedig álljon itt egy olvasói vélemény H. Vörös Mártitól, a Körmendi Kulturális Központ igazgatójától, ami tűpontos esszenciája annak, miért is szerethető mindaz, ami a zenekartól jön: "Mindig is irigyeltem azt a nagyon erős hitet, ami mozgat titeket. Ma megint azt láttam, éreztem, hogy nem csak nekem jelent követendő példát, amit csináltok, ahogy éltek, ahogy őriztek és újítotok, amilyen módon emberek vagytok érzésekkel, lazasággal, virtussal, hanem nagyon-nagyon sokaknak. Ezt tanúsítja a teltház, a közös éneklések, a nyílt színi tapsviharok, és az együtt átélt mai élmény is. Köszönöm a megindító, inspiráló estét, a meglepetéseket!"
Új hozzászólás