Március 15: idén ők lettek a Vas Megyei Közgyűlés kitüntetettjei
Képgaléria megtekintése2019.03.14. - 18:15 | Büki László 'Harlequin'
Március 14-én a Vas Megyei Közgyűlés a Megyeháza Dísztermében ünnepi ülést és megemlékezést tartott az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 171. évfordulója alkalmából, amelyen ünnepi beszédet mondott Majthényi László, a Közgyűlés elnöke. A hagyományoknak megfelelően a megemlékezés után adták át az elismeréseket a megyéért kiemelkedő munkát végzők részére.
Az elismeréseket Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke, Kondora Bálint és Marton Ferenc közgyűlési alelnökök, és Balázsy Péter megyei jegyző adta át.
„Vas Megye Gazdaságáért Díj" kitüntetésben részesül:
Schaeffler Savaria Kft. Szombathely
A díjat átveszi Szigeti Tibor, a Schaeffler Savaria Kft. ügyvezető igazgatója.
A gazdasági társaság Szombathely életében már évtizedek óta meghatározó szerepet tölt be. Folyamatos fejlesztésekkel, új technológiák bevezetésével törekszik a piaci igények minél magasabb színvonalú kielégítésére. Jelentős szerepet vállal a munkaerő utánpótlás nevelésében. Az évek során már több, mint 200 tanuló gyakorlati képzésében közreműködött és magas színvonalú oktatói munkával segítette elő a tanulók sikeres szakmai vizsgájának letételét vagy szakmai versenyen való eredményes részvételét. Jelenleg Vas megye legnagyobb foglalkoztatója.
„Vas Megye Mezőgazdaságáért Díj" kitüntetésben részesül:
Avar Kálmán, a Vas Megyei Kormányhivatal Szombathelyi Járási Hivatal, Agrárügyi és Környezetvédelmi Főosztály Növény- és Talajvédelmi Osztály osztályvezetője
1987 óta dolgozik Tanakajdon, a 2016-ban történt átszervezéssel Kormányhivatali keretek között osztályvezetői beosztásban vezeti a szervezeti egységet. Feladatai közül a felelősségi körébe tartozik a talajvédelem, a növényvédő szerek és termésnövelő anyagok megyei forgalmazásának, felhasználásának felügyelete, a növénybetegségek, növényi kártevők megyei felderítése. Vezetőként feladatait a tőle megszokott magas színvonalon látja el. Személyes jelenléte, szakmai megfontoltsága, mind az ügyfelek, mind a munkatársak körében meghatározó.
"Vas megye Turizmusáért Díj-ban részesül:
Pálffy Tamás, a Bük, Bükfürdő Közhasznú Turisztikai Egyesület turisztikai és projektmenedzsere
Több, mint egy évtizede tevékeny, döntő szerepet vállal Vas megye turizmusának és turizmusszervezésének megújításában, sikerességében. 2008-ban szállodaigazgatóként alapító elnöke lett Vas megye és a Nyugat-Dunántúl első turisztikai desztinációs menedzsment szervezetének, a Bük, Bükfürdő Turisztikai Egyesületnek. Sikeres pályázatokkal és rengeteg munkával alapvetően járult hozzá Vas megye első számú fürdővárosa képének és turizmusának megváltoztatásához, modernizálásához. Országos szinten is meghatározó módon képviselte és képviseli Vas megye érdekeit.
"Vas Megye Fiatal Vállalkozója-Díj"-ban részesül:
Kvasznicza Ferenc, az Őriszentpéteri Pajta Bisztró tulajdonosa, a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége Vas Megyei Szervezetének alelnöke
Dunakesziről települt az Őrségbe, ahol nemcsak az Őrség, hanem talán az egész Dunántúl legjobb éttermét működteti. A Pajta Bisztrót egyszerre jellemzi az innováció és a hagyomány tisztelete, a tökéletesre való törekvés. Számos országos díjat, elismerést kaptak, ezzel turisták ezreit vonzzák évről évre az Őrségbe. Fontosnak tartja a tudásmegosztást, a közösségben való gondolkodást, ezért 2018 óta a Fiatal Vállalkozók Szövetsége Vas Megyei Szervezetének alelnöke.
"Kuntár Lajos Sajtó-Díj"-ban részesül:
Nemes Piroska, a Szombathelyi Médiaközpont Nonprofit Kft. szerkesztő-riportere, felelős szerkesztője
Aktív résztvevője, szervezője, hiteles alakja a helyi televíziózásnak. Hatalmas érdeklődéssel, tisztelettel és alázattal készíti a megye „hétköznapjairól és ünnepeiről" szóló beszámolókat. Pontos, megbízható, precíz munkavégzés jellemzi, aktivitása valamint a helyi médiában betöltött szerepe kiemelt jelentőséggel bír. Elhivatott munkájának köszönhetően a lakosság hiteles, széleskörű tájékoztatást kap a megye életét érintő eseményekről, történésekről.
"Pável Ágoston Emlékérem" kitüntetésben részesül:
Szalainé Bodor Edit, a Berzsenyi Dániel Megyei Hatókörű Városi Könyvtár könyvtárosa
2001 óta dolgozik a Berzsenyi Dániel Könyvtárban. A helytörténet, helyismeret iránti elkötelezettségét mutatja, hogy gyűjteményszervező, feltáró és publikációs tevékenységén túl arra is figyelmet fordít, hogy élményszerű előadásokat, kiállításokat szervezzen. Bekapcsolódott a Vas Megyei Honismereti Egyesület munkájába, jelenleg már elnökségi tagként. A fiatalok érdeklődésének felkeltésére a helytörténeti kiállításokhoz foglalkozásokat szervez. Nemcsak a könyvtárban végzett munkájával, de szabadidejében vállalt feladatokkal is támogatja Vas megye történetének megismerését, kutatását.
„Vitéz Both Béla Emlékdíj" kitüntetésben részesül:
Dr. Bedécs Gyula nyugalmazott középiskolai tanár
1989-ben diákjaival felkereste az Isonzó-völgyet, ahol szembesült az első világháborús katonatemetők és emlékhelyek elhagyott állapotával. Megalakította az Isonzó Baráti Kört, amely feladatul tűzte ki az első világháborús katonatemetők gondozását, rendben tartását és a hősök emlékének ápolását. Közreműködésükkel diák- és felnőtt csoportok látogathatták meg a Nagy Háború helyszíneit. Hazánkban műfajteremtő könyveket írt az első világégés helyszíneiről, katonatemetőiről, emlékhelyeiről, illetve kiadta „Az elesett hősök nyomában" című kiadványsorozatot.
"Gayer Gyula Emlékplakett" kitüntetésben részesül:
Dr. Puskás János főiskolai tanár, PhD. Habil, ELTE Savaria Egyetemi Központ Földrajz Tanszék
Dr. Puskás János az ELTE Savaria Egyetemi Központ Földrajzi Tanszékén csillagászati földrajzot, meteorológiát, éghajlattant és földrajztudomány történetet oktat. Kutatási területei: az éghajlatváltozás és az alkalmazott meteorológia. A Magyar Meteorológiai Társaság Szombathelyi Csoportjának 11 éven át volt az elnöke. E tisztségében és tanárként végzett munkájával népszerűsítette és széles körben ismertté tette a légkörrel, a klímaváltozással kapcsolatos ismereteket. Aktívan részt vett Vas megye klímastratégiájának elkészítésében.
Bersek József Általános Iskola Ökoiskolai Munkacsoportja
A díjat átveszi Kiss Lajos Csaba és Vilits Katalin
A kőszegi Bersek József Általános Iskola 2012 óta ökoiskolaként működik, mely címet már másodszor nyerte el. A környezettudatos magatartás, a fenntarthatóság szellemisége áthatja az iskola mindennapjait a munkacsoport aktív tevékenységének köszönhetően. Évente megszervezik a Madarak és fák napját, erdei iskolai témanapokat valamint projektnapokat az egészségnevelés, állatok világnapja, Föld napja, szelektív hulladékgyűjtés témakörében. Az iskolán túlmutató kiemelt rendezvényük a már 20. éve működő, megyei vonzású Bechtold István Természetismereti Verseny.
"Vas Megye Szolgálatáért Közigazgatási Tagozata" elismerésben részesül:
Antal Istvánné, a Rábapatyi Közös Önkormányzati Hivatal aljegyzője
36 éves közigazgatási múlttal rendelkezik, 2013 óta a Rábapatyi Közös Önkormányzati Hivatal dolgozója. Aljegyzőként magas színvonalon látja el a feladatokat Jákfa és Ölbő községekben is. Munkáját, a közigazgatást szolgálatnak tekinti, ahol a lakosság ügyes-bajos dolgainak segítő megoldását keresi.
Németh Zsuzsanna, a Vas Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Földhivatali Főosztály Földhivatali Osztály igazgatási ügyintézője
Négy évtizede áll Vas megye földügyi igazgatásának szolgálatában. Munkáját mindig magas színvonalon, elkötelezetten, a szakma elismerésével végezte. Mind a közvetlen kollégái, mind a földhivatallal munka- és egyéb kapcsolatban állók nagyra értékelik tevékenységét, tudását, munkához való hozzáállását.
Vörös László, a Vas Megyei Önkormányzati Hivatal informatikai munkatársa
Közel két évtizede kiemelkedő színvonalon felügyeli a megyei önkormányzat informatikai hálózatainak működését. A gyakran változó informatikai, technikai megoldásokhoz igazodva folyamatosan képezi, fejleszti magát. Munkájával, töretlen munkakedvével kivívta a hivatal vezetésének és kollégáinak elismerését, megbecsülését.
"Vas Megye Szolgálatáért Oktatási Tagozata" elismerésben részesül:
Anduska Jánosné Őriszentpéteri Körzeti Általános Iskola és Bajánsenye Tagintézménye tanítónője
1978 óta dolgozik az iskolában. Lelkiismeretes és elhivatott nevelőként végzi munkáját. Fontos szerepe volt abban, hogy az óvodás évek után az iskolába kerülő gyerekek zökkenőmentesen kapcsolódjanak be az iskolai nevelőmunkába. A település hagyományőrző rendezvényeinek aktív szervezője.
Hannos Attila Imre nyugalmazott pedagógus
A Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola nyugalmazott pedagógusa. Nyugdíjba vonulása óta, 17. éve kitartó szorgalommal, nagy szakmai tapasztalattal adja át az intézmény tanulóinak a korszerű közlekedési ismeretek elméleti és gyakorlati alapjait, fejleszti a balesetmentes közlekedéshez szükséges készségeiket.
Szabóné Kiss Ildikó, a Celldömölki Városi Általános Iskola Alsósági Tagiskola tagintézmény-vezetője
Magyartanárként 35 éve végzi magas színvonalon munkáját az iskolában. Fáradtságot nem ismerve oktatja, neveli a jövő nemzedékét. Szívesen foglalkozik a felzárkóztatásra szoruló tanulókkal ugyanúgy, mint a tehetséges gyermekekkel. Példát mutat szakmai felkészültségével, támaszt nyújtó nevelői magatartása modellértékű mindenki számára.
"Vas Megye Szolgálatáért Kulturális Tagozata" elismerésben részesül:
Kóta Pál, népzenész, hagyományőrző
Gyermekkorában a helyi zeneiskolában hegedű és klasszikus gitár szakon tanult. 1981-ben tagja lett a Béri Balogh Ádám Táncegyüttes kísérő zenekarának. Újjáélesztette a Fergettyű zenekart, akik történeti zenét, népzenét és énekelt verseket adnak elő. Tagja a sárvári Nádasdy Ferenc Bandériumnak, a Református Dalárdának és a Szent László Katolikus templom énekkarának.
Pesti Arnold, Soltis Lajos Színház társulatvezetője
17 esztendeje a Soltis Lajos Színház társulatának tagja. Színész, a színház társulatának vezetője valamint a színházat működtető Egyesület elnökhelyettese. Számos európai fesztiválon, szakmai képzésen vett részt többek között Spanyolországban, Norvégiában, Olaszországban. A magyarországi, nemzeti és nemzetközi fesztiválok több alkalommal is díjazott színésze.
POSZTUMUSZ elismerésben részesül Vida Ferenc zenész, a LORD Együttes alapítója
A kitüntetést átveszi özvegye, Vida Ferencné.
Vida Ferenc 1972-ben alapította meg a Lord együttest, amely neki köszönhetően az 1980-as években országos hírűvé és a megyében elismert kulturális tényezővé vált. Több nagylemezt is kiadtak. Nevéhez fűződik számos jótékonysági koncert, közösségi megmozdulás, fesztiválszervezés, sportesemény. Az évek során méltán vált a vasi és a honi rockzene egyik meghatározó személyiségévé, a fiatalabb korosztály példaképévé.
"Vas Megye Szolgálatáért Egészségügyi Tagozata" elismerésben részesül:
Dr. Garami Ágnes gyermekorvos
1995-ben vette át a sárvári 1. számú gyermekorvosi körzet ellátását. Mindig nagy-nagy türelemmel, szeretettel fogadja kis betegeit, akiket körültekintő, szeretetteljes gondoskodással és alapossággal lát el. Szakmai elhivatottsága, felkészültsége, és a betegek iránti empátiája követendő és példaértékű az orvosi hivatást választó fiatalok számára.
Kovács Éva, a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Sürgősségi ambulancia vezető ápolója
2001 óta a kórház dolgozója. Fáradhatatlanul, magas szakmai képzettséggel végzi feladatait, vezetői munkáján felül nagy hangsúlyt helyez az ellátási munka magas színvonalon történő megvalósítására. A betegekkel türelmes és empatikus, családtagjaikkal szolgálatkész és segítőkész.
Dr. Patai Árpád PhD, a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Gasztroenterológiai és Belgyógyászati Osztály megbízott osztályvezető főorvosa
1981-ben kezdett dolgozni a kórházban. Az elmúlt közel 40 évben nélkülözhetetlen szereplője az intézmény szakmai tevékenységének. Működése alatt megvalósította osztályán a magas színvonalú gyógyító és betegellátó munkát, melynek megtartását a sokszor nehéz körülmények dacára is szem előtt tartja.
"Vas Megye Szolgálatáért Szociális Tagozata" elismerésben részesül:
Monek Józsefné, a Szentgotthárdi Szakosított Otthon munkatársa
1990-ben kezdett dolgozni a Szentgotthárdi Szociális Otthonban kisegítő munkakörben. Az elmúlt évek során munkáját példamutató gondossággal, szorgalommal végezte. Munkatársaihoz és vezetőihez fűzött munkakapcsolata kifogástalan.
Rege Attila, a Vas Megyei Kormányhivatal Kőszegi Járási Hivatala foglalkoztatási szakügyintézője
A Kőszegi Járási Hivatal foglalkoztatási szakügyintézőjeként hosszú ideje meghatározó szerepet tölt be Kőszeg városa és a kőszegi járás foglalkoztatás-ügyének alakításában. Munkaerő-piaci tapasztalatát, rendszerszervező képességét nagyfokú empátiával és emberszeretettel párosítva elérte, hogy ügyfelei és kollégái tiszteljék, felettesei elismerjék.
"Vas Megye Szolgálatáért Gyermek- és Ifjúságvédelmi Tagozata" elismerésben részesül:
Mágócsy Jánosné, a Vas Megyei Gyermekvédelmi Központ Általános Iskola és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat gyógypedagógusa, intézményvezető-helyettese
2010-től a kőszegi Dr. Nagy László intézmény leány gyermekotthonában nevelő, majd intézményegység vezető. 2016-ban történt átszervezések után kapott megbízást a gyermekvédelmi központ intézményvezető-helyettesi feladatainak ellátására. Kiváló szakember, segítőkész, az intézmény vezetésének megbízható, lelkiismeretes tagja. A gyermekotthonokban, gyermekvédelmi szakellátásban élő gyermekek érdekeit a legmesszemenőbben képviseli.
Szabóné Kiss Piroska gyermekvédelmi asszisztens
2002 óta áll alkalmazásban a Vas Megyei Gyermekvédelmi Központ Általános Iskola és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatnál gyermekfelügyelő, majd asszisztens munkakörben. Tevékenységének középpontjában mindig a gyermek áll, akinek az érdekeit mindenek fölött képviseli. Szakmai munkája, szorgalma, gyermekszeretete minden munkatársa számára példaértékű.
Szabóné Kopácsi Judit a Szombathelyi Műszaki és Szakképzési Centrum Hefele Menyhért Építő- és Faipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája pedagógusa
Osztályfőnöki és történelem-angol szakos tanári tevékenysége mellett 2011 óta ifjúságvédelmi feladatokat is ellát az iskolában. Változatos programokat szervez a diákoknak bűnmegelőzési és drogprevenciós témakörben. Kiemelt figyelemmel fordul a hátrányos helyzetű gyermekek felé.
"Vas Megye Szolgálatáért Sport Tagozata" elismerésben részesül:
Király Kálmán György, a Körmendi Football Club felügyelő bizottságának tagja
A Körmendi Football Club elnöki teendőit 4 évig látta el, majd ügyvezető elnökként 8 évig tevékenykedett. Részt vett a Várkerti sportkomplexum kialakításában, felügyelete alatt új öltözőépület került kialakításra. A környékbeli falvak tehetséges játékosait felkarolta, magasabb osztályba irányította. Jelenleg a Vas Népe körmendi labdarúgó mérkőzéseinek is tudósítója.
Salamonné Csótár Adrienn, a Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium tanára
Nem csak oktatja a sportot, évtizedekig aktívan sportolt. A Celldömölki Városi és Vasutas Sportegyesület játékosaként és edzőjeként tevékenykedett és tevékenykedik napjainkban is. Emellett elismerésre méltó pedagógusi munkája is. A gimnázium fiú sportcsapataival foglalkozik, a kézilabdacsapatot a diákolimpia országos döntőjébe juttatta.
Vörös Zsolt, a Szarvaskendi Sportegyesület elnöke
Kézilabda kapusként kezdte sportolói pályafutását. Az 1980-as évek elején sportágat váltott és a Döbörhegy csapatában kezdte labdarúgói karrierjét. 1988-tól Szarvaskenden folytatta, majd 1991 tavaszán Körmendre igazolt. 1992-től a Szarvaskendi Sportegyesület elnöke.
„Vas Megye Szolgálatáért Közbiztonsági Tagozata" elismerésben részesül:
Lengyel Zsolt tűzoltó őrnagy
Több mint 10 éve teljesít szolgálatot a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatásos állományában. A 2012- től alakult megyei főügyeleti osztály állományába ügyeletvezetői beosztást tölt be. A szakmai ismereteit folyamatosan bővíti, fejleszti. Több alkalommal segítette a Szombathelyi Hívásfogadók munkáját. A 2018 évben először megrendezett I. Országos Katasztrófavédelmi Ügyeleti versenyen a harmadik helyezést érte el.
Varga András rendőr főhadnagy, szenior állományú bűnmegelőzési tanácsadó
1987-ben kezdte hivatásos rendőri szolgálatát. A Szombathelyi Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának iskolai bűnmegelőzési tanácsadójaként 2013 óta látja el szolgálati feladatait. A rendőri pályát egész szolgálata során élethivatásának tekintette és tekinti. Munkájával, szakmai tudásával, eredményeivel elérte, hogy nem csupán ifjabb kollégái, az oktatási intézmények tanulói, tanárai, de parancsnokai is elhivatott, hiteles rendőrnek tartják.
„Vas Megye Nemzetiségekért Tagozata" elismerésben részesül:
Nickl Pál, a Peresznyei Horvát Önkormányzat elnöke
Immáron harmadik ciklusban, mint elnök vezeti a peresznyei Horvát Nemzetiségi Önkormányzatot, amely idő alatt Peresznyén számos olyan rendezvény került lebonyolításra, melyek a hagyományőrzés, a horvát népi értékek ápolását, továbbörökítését tűzték ki célul. Elévülhetetlen érdemei vannak a horvátországi településekkel való partnerkapcsolat kiépítésében.
A megyei közgyűlés elnöke egyedi döntése alapján Vas Megye Közgyűlése Elnökének Emlékérme elismerésben részesül:
Több évtizedes elkötelezett, az országos szervezetek elismerését kis kiérdemlő magas szintű szakmai és emberséges, alkotó közösséget szervező vezetői munkájáért nyugállományba vonulása alkalmából Keszeiné Barki Katalin, az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár Savaria Könyvtár és Levéltár vezetője.
Sárvár város katolikus hitéletében teljesített lelkipásztori szolgálatáért, a sárvári családok, idősek és betegek pártfogójaként végzett odaadó tevékenységéért
Orbán István kanonok, nyugalmazott esperes-plébános.
Több évtizedes kiemelkedő színvonalú oktató-nevelő munkájáért, Narda község fejlődése érdekében végzett odaadó polgármesteri tevékenységéért 85. születésnapja alkalmából Varga Kálmán nyugalmazott tanító.
Több évtizedes felsőfokú oktatásban végzett kiemelkedő színvonalú munkájáért, a szakmai és tudományos közéletben végzett tevékenységéért
Dr. Gáspár Mihály nyug. főiskolai tanár.
Vas Megye Közgyűlése Elismerő Oklevele elismerésben részesült:
A Rába-vidéki szlovén dalkultúra megőrzése, ápolása és színvonalas bemutatása érdekében végzett hét évtizedes lelkes tevékenységéért a Magyarországi Szlovének Szövetsége Felsőszölnöki Pável Ágoston Vegyeskara.
A magyar népzenekultúra megőrzése, ápolása és színvonalas bemutatása érdekében végzett negyedszázados tevékenységéért
a Bendő Zenekar.
A díjat átveszi: Szabados Zsolt a zenekar vezetője és Bugár Zoltán a zenekar prímása.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás