Ugródeszka, sekély víz - Az ELTE SEK Vizuális Művészeti Tanszékének diplomakiállítása a képtárban
Képgaléria megtekintése2019.05.24. - 01:00 | Németh Tamás - Fotók: Büki László 'Harlequin'
Az ELTE SEK Vizuális Művészeti Tanszéke május 23-án tartotta végzős évfolyamának diplomakiállítását a képtárban. A diplomázókat és a hozzátartozókat Czenki Zsuzsanna, a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum igazgatóhelyettese és dr. Németh István rektorhelyettes köszöntötte, a kiállítást pedig Készman József, a Ludwig Múzeum Budapest Gyűjteményi, Kiállítási és Tudományos Osztály vezetője nyitotta meg.
Régi hagyomány, hogy diplomamunkáikat a Vizuális Művészeti Tanszék végzős hallgatói a Szombathelyi Képtárban mutatják be, és ez idén sem volt másként. A diplomázókat először dr. Bordács Andrea, a tanszék vezetője köszöntötte. Beszédében elmondta, hogy egy ilyen diplomakiállítás mindig a hallgatóktól függ. Vannak, akik egy következetes utat folytatnak, mások kísérletezésbe kezdenek. Van, hogy ez nagyon jól sikerül, és van, hogy kevésbé, és vannak olyan hallgatók, akik szinte a három év alatt mintha erre a kiállításra gyűjtenék az energiáikat. A három év során alig csinálnak valamit, viszont a diplomakiállításra egy nagyon ütőset alkotnak.
Az tanszékvezetőt követően Czenki Zsuzsanna, a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum igazgatóhelyettese köszöntötte a végzősöket. Elárulta a jelenlévőknek, hogy minden évben kíváncsian várja a kiállítást, és ugyanez a kíváncsiság van benne, amikor a Művészeti Szakgimnázium érettségizői állítanak ki.
"Nem biztos, hogy pontos képet kapunk arról, hogy a három év során hová jutottak el a hallgatók, de a diplomakiállítás pont azért van, hogy tanár és látogató egyaránt megtudja, miről gondolkodnak a fiatalok, hogy fejezik ki ezeket a gondolatokat, milyen a mesterségbeli tudásuk" - fejezte ki gondolatait. Azt is megtudtuk, hogy a kiállítás a Múzeumok Éjszakáján is látható lesz majd, és az idei évben ennek az országos rendezvénynek Szombathely lesz a központi helyszíne, így ezt a kiállítást is nagyon sokan fogják valószínűleg látni a televízión keresztül is.
A címválasztás kapcsán kifejtette, "ha a tanárok választották, akkor ez egy nagyon kedves figyelmeztetés arra, hogy óvatosan, mert a lehetőségek mellett vannak bizonyos veszélyek is. Ha viszont a hallgatók választották ezt a címet, akkor valami fajta félelmet fejez ki a jövő kapcsán. Holott a félelem mellett tényleg látni kell a lehetőségeket is."
Dr. Németh István rektorhelyettes örömét fejezte ki, hogy ezt a kiállítás az egyetemen nem tudják megrendezni, hiszen ez azt jelenti, kicsi hozzá az hely. A művészeti képzés egyre populárisabb, egyre több hallgató jelentkezik rá.
"A mottó, amit a hallgatók választottak, elgondolkoztató. Sokszor hangoztatjuk az egyetemen, hogy a "fiatalokból élünk", a társadalmat szolgáljuk azért, hogy őket kiképezzük a jövőre. Legfontosabb küldetésünk az, hogy tanítsuk meg hallgatóinkat arra, hogyan kell tudást szerezni. A tudás az, ami a hallgatók kezéből kipörög, és abból műalkotás lesz. Ezt a tudást hogyan lehet megszerezni, rendszerezni, az egyetem dolga. Megtanulni gondolkodni és érezni. Érezni azt a világot, ami körülöttünk van, megfogalmazni az üzentet és valamilyen módon ezt közvetíteni."
A köszöntők után Készman József, a Ludwig Múzeum Budapest Gyűjteményi, Kiállítási és Tudományos Osztály vezetője nyitotta meg a kiállítást. "A művészeti oktatás jó befektetés, jövőbe mutató gondolkodás, egyben gondoskodás, életminőség annak, aki adja, és annak is, aki kapja" - emelte ki beszédében.
A megnyitót követően az Országos Tudományos Diákköri Konferencia Művészeti és művészettudományi szekciójában nyújtott teljesítményért és részvételért jelképes elismeréseket adott át Bordács Andrea és Készman József. Takács Szilvia 2. helyezett lett festészet kategóriában, míg a részvételért kapott elismerést Lukács Klaudia, Hajas Ádám, Katona Viktória, Nagy Dóra, Dóczé Szilvia, Márk Martina, Pospischil Mercédesz, Nyerges Kincső és Reiber Nikolett.
Kiállítók: Baján Tamás Bence, Balassa Klaudia, Böröndi Krisztina, Dóczé Szilvia, Epres Virág Hajnalka, Farkas Ervin, Garger Henrietta, Gőcze Bianka, Gulyás Máté, Katona Viktória, Kottrik Zoltán, Kovárczi Erika, Leszkovich Elíz Virág, Márk Martina, Nagy Diána Judit, Nagy Dóra, Németh Csilla, Soós Enikő, Spanyó Ramóna, Toplak Bianka, Vodenyák Alexa, Vörös Gizella
***
Az "Ugródeszka, sekély víz" az ELTE SEK Vizuális Művészeti Tanszék képi ábrázolás szakos hallgatóinak diplomakiállítása. A tárlat előkészítése a "Kiállításrendezés 2" kurzus keretében valósult meg a hallgatók bevonásával. Szakmai koordinátora Salamon Júlia kurátor, a VMT óraadója.
A diplomakiállítás egy kompromisszum-helyzet. Nehéz belőle jól kijönni. Olyan több irányba mutató, vegyes alkotói elképzeléseket kell egyszerre láthatóvá tenni, összekapcsolni, amelyek eredendően más-más motivációból, eltérő szakmai megoldásokkal és változatos médiumokban születtek meg. Olyan, mint amikor a strandon felmászol egy több emelet magas ugrótoronyba, ahonnan nem látod a medence alját.
A hallgatóknak a kiállítást követően döntést kell hozni: a pályán maradjanak; alkalmazott vagy autonóm irányba haladjanak; törekedjenek egy sikeres alkotói karrier kialakítására; itthon vagy külföldön; mennyire simuljanak bele a kortárs trendekbe, mennyire kapcsolódjanak más területekhez; vagy egyáltalán hogy gondolkodjanak magukról; milyen feladatot vállaljanak művészként a jövő társadalmában?
Ugrásra felkészülni! Vigyázz, kész...!
A tárlat június 23-ig látogatható!
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás