Turnéval és kiadványokkal ünnepel a P.Mobil
2019.06.14. - 15:00 | vaskarika.hu / kultura.hu
Aranylakodalom című turnéval ünnepli jubileumi évét a P. Mobil. A zenekar elődjét, a Gesarolt ötven évvel ezelőtt alapította Schuster Lóránt, aki a közelmúltban töltötte be 70. életévét. A hard rock csapat és vezetője 2019-ben vinyllemezt, CD-t, könyvet is megjelentet.
A P. Mobil technikailag korszerűsített formában kijött vinyllemeze, az Ez az élet, Babolcsai néni! a csapat harmadik bakelitalbuma az elmúlt három évben, a Honfoglalás-szvit szimfonikus változata és Az első nagylemez után (valamennyi a GrundRecords gondozásában jelent meg). A Tunyogi Péter énekessel felvett Ez az élet, Babolcsai néni! 25 évvel ezelőtt az együttes visszatérő anyaga volt, miután 1985-ben leálltak és csaknem tíz évre felfüggesztették működésüket.
Schuster Lóránt
„A tizenkét dalt tartalmazó korong jellegzetes P. Mobil-anyag, sikerült jó nótákat írni. Az alap lényegében már 1985-ben megvolt, csakhogy a P. Mobil közben leállt. A számokat nyolc és fél évvel később átírtuk, átszerkesztettük, ám 1994-re megszűnt Magyarországon a bakelitlemez-gyártás, így akkor csak CD-n és audiokazettán jelent meg, vinylen most először érhető el" - fejtette ki a zenekarvezető.
A borítófotón a tavaly elhunyt kiváló képzőművész, Viszt György alkotása látható, a belső tasak egyik oldalán a dalszövegek olvashatóak, a másikon pedig egy fotó, amelyen Schuster a zenekar tagjait ássa bele a földbe, hogy csak a fejük látszik ki. A fénykép elkészültekor, 1985-ben még Donászy Tibor volt a dobos, 1994-ben viszont már Mareczky István, így az ő fejét illesztették elődje helyére.
„Augusztus 10-én lesz a május óta tartó Aranylakodalom-turné kiemelt állomása, nagykoncert a fővárosi Barba Negra Trackben. Erre a napra időzítve jelenik meg a P. Mobil első feldolgozásanyaga És? címmel. Ezen a korábbi évtizedekben készült vicces paródiáink, az omegás Ha én ló lehetnék, az illéses Prézli dal vagy a Radics Béla emlékére írt A zöld, a bíbor és a fekete mellett frissen készült dolgok lesznek. Például az Echo együttes Gondolsz-e majd rám?, a Zalatnay Sarolta és a Skorpió által egyaránt játszott Miért kell elfelednem című dala általunk újragondolt változata vagy a Metro Mi fáj című számának thrash metál verziója" - mondta Schuster Lóránt.
Az említett budapesti koncerten már kapható lesz Schuster Lórántnak Rozsonits Tamás újságíró közreműködésével megvalósuló könyvtrilógiája második darabja, a Csiríz című szakmai kézikönyv (az első, a szókimondó Kaptafa 2015-ben jött ki). Az év végén lesz az 1994-es, anno VHS-en megjelent, a Fradi-pályán rögzített élő felvétel, A legrosszabb koncert DVD megjelenése, egyórányi extra anyaggal.
Végül, karácsonyra időzítve a P. Mobil-rajongók egy teljesen új stúdióanyagot is kapnak Aranylakodalom címmel, első körben CD-n.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás