Lenne kedved eljönni Csík koncertre? - kérdezte nemrég Laci. Persze, boldogan - vágom rá, szinte azonnal. Ami zene, az jöhet, minden mennyiségben. Tegnap aztán még emlékeztet: ugye, nem felejtetted el? És aztán elkezdek morfondírozni. Biztosan kell ez nekem? A népzene igazán nem az én műfajom, bár nekem is megvoltak a Regös - Kalákás éveim. De hol van már a tavalyi hó? Pláne, ha az a tavalyi jó negyven éves! A számaikat se nagyon ismerem, talán csak a boldog-boldogtalan által feldolgozott Quimby nótát. Na, de nyitottnak kell lenni, főként, ha kultúráról van szó, nálam meg amúgy sem sok mindenen van lakat!

Már a helyszín is fantasztikus: a fertőrákosi Barlangszínház. Csodaszép környezet, igényes megvalósulása egy remek ötletnek, a személyzet elegáns és rendkívül kedves. Igazán európai, és ugyanakkor nagyon is különleges.

Aztán a koncert kicsit rosszul indul: nem lehet videózni, de fotózni sem. Kik ezek az emberek! - kapom fel rögtön a vizet. Az első egy kalotaszegi, de végig duzzogom, nem tapsolok. A zenekar, mintha csak tudna az én "haragomról", és ki akarna engesztelni, rákezd egy Quimby feldolgozásra, a Fekete lamourra. Szeretem ezt a dalt, és a feldolgozás pazar: innentől meg vagyok véve! A második nótával is, ami az Anima  Sound Systemtől van. A színpadon heten állnak, és kábé ennyiféle hangszeren játszanak - fejenként.

Az 1988-ban alakult együttes tagjai: Majorosi Marianna, Barcza Zsolt, Bartók József, a névadó Csík János, Kunos Tamás, Makó Péter, Szabó Attila. Itt most következhetne egy hosszú méltatás Kossuth-díjról, életműről, de akit érdekel, nézzen utána! Az egészen fantasztikus hangszeres tudáson kívül megfog a könnyedség, amivel átsiklanak egyik műfajból a másikba. Jól összefér az estében a mezőségi szerelmes Hobó Közép-európai bluesával, ahogy Cseh Tamás nővérével való levelezésébe is bepillanthattunk. Táncház muzsika animás betéttel, hangszeres „párbaj", tilinkó és elektromos gitár összhangzata cimbalommal és tangóharmonikával, Mariann csodás éneke tamburakísérettel, hogy ezen a ponton bekapcsolódhasson a közönség is. Laci hol énekel, hol fütyül, ahogy a jó nép java része is.

Nincs sok manír: a zenészek jókedvűen játszanak, egyik hangszerről a másikra váltva, Csík János mond néha kevés szöveget a dalok között. Amikor a koncert végén meghajolnak, mindenki tudja, hogy még nem lehet vége. Négy ráadás dal jön még: Mariann énekel egy szép szerelmeset, némi pattogós táncházi után az egész este várt, elmaradhatatlan Most múlik pontosan, és aztán még egy csemege: az  LGT kultikus nótája, az Ugye, mi jó barátok vagyunk?

Azok hát! Ahogy felkászálódunk a fűtött székekről, és megpróbálunk elvergődni a kijáratig, át a teltházat jelentő embertömegen, ragyogó arccal nézünk egymásra Lacival. Ő úgyis tudta, hogy szeretni fogom, és elégedett képéről csak a közben leszakadó eső törölte le a vigyort.

Csík zenekar! Figyelni-hallgatni foglak Titeket.