Végre péntek!? - Kistehén és Kis Erzsi koncert a moziban
Képgaléria megtekintése2009.12.13. - 08:00 | Vidaotone - Fotók: Büki László 'Harlequin'
Nem kellett nagy jóstehetség ahhoz, hogy előre lássuk, mi is fog várni ránk a két zenekar szombathelyi fellépésén. Erzsinek – mint minden egyedi zenét játszónak -, nincs jelentős tábora vidéken, a Kistehén tánczenekarnak volt, de már nincs, úgy látszik. Mindehhez hozzájön az akut pénztelenség, ha ezeket a hozzávalókat összeszorozzuk, ki is jön egyből az a maximum száz fő, aki vette a fáradtságot és besétált a városközponti filmes szentélybe.
Kilenc óra után pár perccel megérkezvén még ijesztően kevesen voltak, ennek okán a kezdés is csúszott valamelyest. A holtidőt a kávézóban ücsörögve töltöttük, ahol is az est felvezetéseként irgalmatlan minőségű gegparádénak lehettünk részesei, két a város emblematikus figurájának jóvoltából. Az üres aula látványa által keletkezett rossz érzéseink így gyorsan elmúltak, és közben a kávézó is megtelt szépen a későn érkezőkkel. Befutott a WSSZ szinte teljes stábja, Szabó Győzővel az élen, ezzel körülbelül megduplázódott az objektumban tartózkodók létszáma. A színészek épp hozzájuthattak aktuális poharukhoz, amikor belekezdett az első zenekar, a KIS ERZSI ZENE. Így csupa nagybetűvel.
Ismét csak maroknyian részesültünk egy olyan zenei élményben, amit ízlés és korhatár nélkül mindenkinek látnia kellene, pláne ilyen minőségben. Már az első szám felénél sikerült elvonatkoztatnunk teljes mértékben attól, hogy alig vagyunk a teremben. A zseniális megszólalás volt az első ami fülbe ötlött. A hangerő pontosan akkorára volt belőve, amit a helyzet megkívánt, minden hangszer, és a vokálok is tökéletesen betöltötték a teret. Ha az emberfia nagybőgőt lát a színpadon, minden esetben tartania kell attól, hogy azt nem fogják tudni megfelelően kihangosítani, és ez szinte sosem a keverősök hibája, hanem csak magáé a hangszeré, vagy az elektronikájáé. Nagyon jó minőségű - tehát nagyon drága - darabra van szüksége annak, aki azt szeretné, hogy rock zenekarban érvényesülni tudjanak basszusfutamai, illetve nagyon jól kell tudnia azt megpendítenie. Itt minden hozzávaló tökéletesen adva volt, ugyanis zseniálisan szólaltak meg a búgó mélyek. A zenekar minden tagja tíz pont feletti hangszeres, és az okosan összerakott zenében ezt folyamatosan meg is tudták mutatni. Az igazság az, hogy Erzsi saját dolgait már vagy jó tíz éve nem követtük, ezért szinte sokként ért bennünk, az a gyökereiben tisztán a nyolcvanas évek rendszerváltó zenekarainak örökségét magában hordozó, teljesen korszerű, crossover stílus kavalkád, amit kaptunk. Nem volt két egyforma szám, mégis úgy tűnt, mintha egy soha véget nem érő folyamatdarabot hallgatnánk.
Az Ocho Macho basszerosával, Marcival azon gegeltünk, hogy egyes daraboknál próbáltunk skatulyázni, érdekes meghatározások születtek. Ilyen volt például a klezmer-funk-reggae, az etno-easy-punk és még sok hasonló agymenés is. A koncert vége felé pedig már ott tartottunk, hogy becsukott szemünk előtt megelevenedett egy olyan füstös, kényelmes kanapékkal és fotelekkel megrakott, a való világunk és egy köztes dimenzió közti autóút melletti bár, ahol minden asztalnál ott ültek azok, akik ezt a zenét megihlethették, illetve biztos hogy magukénak éreznék. Az egyik asztalnál megbújva Jim Jarmusch fűzi Laurie Andersont, Sid a Sex Pistolsból Bob Marley-val vízipipázik, Andy Warhol Patti Smith-el koccint épp, Kurt Cobain Layne Stanley-vel bámulja átszellemülten a színpadot, épp most érkezik a Talking Heads legénysége Brian Eno-val, kikerülve az asztalt ahol a Kontroll Csoport tagsága terpeszkedik, odébb Coltrane és Miles Davis üldögél. A bár tömve van, és egy dologban biztosak lehetünk, mindenki csak ámul és bámul ezen a tökéletesen előadott muzsikán. Mint ahogy mi is tettük. Erzsi a mi fehér boszorkányunk, egy modern sámánasszony, óriási kisugárzással és lehengerlő stílussal bír, zenekara és zenéje pedig tanítani való. Ennyi és nem több.
Mindezek után, már nem is annyira voltunk rágerjedve - igaz előtte sem - a tehenes srácokra. A szünetben jobbára klezmer hatású alternatív zenéket adagolt egy arc, teljesen jókat, tesszük hozzá. Ha ő nem lett volna, valószínű ott is hagytuk volna a helyszínt, pláne mivel a szünet a zenekar nemtörődömsége okán legalább negyven percesre sikeredett. Teljesen elfogadható, ha egy dobos ragaszkodik a saját szereléséhez, de az semmiképp sem, hogy nem rakja össze a cuccát a színpad mögött előre. A legamatőrebb zenekar is megoldja a dobcserét mikrofonozással együtt tíz perc alatt, nekik ez nem sikerült. Minden hangszer tokból került elő, és az üres aulában csak vánszorogtak a percek, legalábbis mi így éreztük. Aztán elkezdődött a koncert. Még csak le se tudta ütni az első kört a dobos, a futva érkező publikum egyből bősz táncba kezdett, az előtte másodpercekkel még csont üres küzdőtéren. Nagyon jól szólt, és nagyon jó zenészekből áll a Kistehén is. Ebből a szempontból egy szavunk sem lehet. A zene viszont már más kérdés. A geg-csapatnak induló formáció, a szigetes nagy durranás után vélhetően belekóstolt a siker ízébe, és együtt maradt. Jó érzékkel nyúltak a fiúk egy olyan recepthez, ami kis hazánkban úgy látszik sokak vérében benn van. Ha ők egy roma srácokból álló banda lenne, jobban el tudnánk fogadni tőlük ezt a csiribiri umca-umca zenét. Amit hallottunk, az egy alternatív köntösbe csomagolt lakodalmas cucc, és mint ilyen, kiráz bennünk tőle a hideg is általában, javukra legyen szólva kifogástalanul zenéltek és látszott rajtuk, hogy szeretik amit csinálnak. A jó nép azonban nem osztotta véleményünket, bőszen ugrált és sikongatott a sodrós zenékre, láthatóan ismerve minden darabot. Természetesen a legnagyobb őrület a cyber-gyerekes és a kabátos darabokra csúcsosodott ki. Mi a magunk részéről nem vártuk ki a végét, mielőtt lesokkoltak volna a neonok, angolosan távoztunk a helyszínről.
Kijelenthető, hogy egy nagyon jó kis este lehetett ez azoknak, akik szeretik a két zenekar valamelyikét, a tökéletes megszólalást, és nem szeretik a tömeget. A szervező Agorának köszönjük, hogy hozott egy Kis Erzsi Zenét, a zenekarnak a koncertet, Pócza Zsoltéknak pedig a kitűnő megszólalást és a jó kis fényeket. A környékbeli közönségnek ismételten fekete pont jár, mindamellett, hogy tudjuk, nagyon sok a program és nagyon kevés a pénz. Arra azért figyelni kellene, hogy a város év végi bizonyítványába legalább egy hármas bekerüljön, mert ha nem, félő, hogy senki nem fog jönni szívesen tanítani!
A hírhez tartozó képgaléria
Programkereső
Galéria ajánló
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1913 szavazat
Új hozzászólás