A varázsfuvola, a fiatalon elhunyt salzburgi zseni egyik utolsó művének ősbemutatója 1791-ben volt Bécsben. Az opera utánozhatatlanul ötvözi a könnyedséget a mélységgel, a játékosságot a méltósággal, a gyerekességet a bölcsességgel.

A zeneszerző igazi népoperának szánta művét, amelynek egyes zenei motívumai idővel valóban klasszikus slágerekké váltak. Gondoljunk csak Papageno belépőjére - Az erdőt járva sípolok -, Tamino Kép-áriájára, vagy akár Pamina melankólikus - Az mink volt, jaj, végleg eltűnt kezdetű - áriájára a II. felvonásban. A közönség tetszését akkor és most is leginkább az Éj Királynőjének bámulatos koloratúráriái váltják ki. Ezek az áriák számos operarajongót emlékeztetnek az opera iránti legelső lelkesedésére.

Egy népszínműhöz illően minden egyes bemutatón Papageno áll a cselekmény középpontjában: az élvezetek embere, aki bármely pillanatban könnyedén dönt a bölcsesség helyett a bor mellett, s inkább élvezi a jelen minden egyes pillanatát, mint hogy az örökkévalóságra gondoljon. Papageno szerepét az ősbemutatón Mozart szövegírója, Emanuel Schikaneder játszotta. A hallgatósághoz közelálló, nem „énekes" színészi előadásmódjával azonnal belopta magát a közönség szívébe. Ezt a tradíciót követve döntött úgy Cornelius Obonya és Carolin Pienkos rendezőáros, hogy Szentmargitbányán sem operaénekes, hanem Max Simonischek, a német nyelvterületen jól ismert és igen közkedvelt színész játssza Papageno szerepét.

Simonischeket jelentős színházi alakításai mellett számos díjazott televíziós és mozifilmes produkcióból ismerhetjük. 2017-ben megkapta a Nestroy-díjat, a legtekintélyesebb osztrák színházi szakmai elismerést. A varázsfuvola kedvelt központi figuráját megtestesítve Simonischek lehetőséget kap, hogy zene iránti rajongását kiélje, s egy új, tényleg „hallatlan" Papageno-t alakítson a színpadon.

A Cornelius Obonya-Carolin Pienkos rendezőpáros első zenés színházi munkájukban, a milánói Scala-ban színpadra vitt Denevérben rögtön bizonyították különleges érzéküket a zenéhez és a különböző pszichológiai jelentésárnyalatok bemutatásához. Mostani rendezésükben teljes mértékben Mozart szellemiségét követik: keresik a nappal és az éjszaka, a nők és a férfiak, a hagyomány és a haladás közötti, mélyen húzódó konfliktusok okait. Rendezésüket az emberi konfliktusok és harcok leküzdésébe vetett hit vezeti. Mozart egy jobb világba vetett reménységével, ég és föld, ember és kozmosz harmonikus egyesülésével azonosulnak.

A színpompás, fantáziadús kosztümöket, a szakma által sokszorosan elismert olasz Gianluca Falaschi terveit az opera keletkezési ideje inspirálja. Raimund Bauer színpadképében az eddigieknél is erősebben lesz jelen maga a kőfejtő, így egyesítve a természet által teremtett valóságot az emberivel. A koreográfiáért Farkas Katalin koreográfus felel.

Karsten Januschke karmesterrel régi ismerős tér vissza a Szentmargitbányai Kőfejtőbe, aki ezúttal a Budapesti Filharmónia Társaság Zenekarát és a  Philharmonia Chor Wient vezényli.

A varázsfuvolában fiatal sztárénekeseket dirigál. Pamina szerepében két Mozart-specialista szopránt láthatunk a színpadon: Ana Maria Labint és Kateryna Kaspert. Tamino szerepében két, nemzetközileg keresett tenor énekel: Attilio Glaser és Martin Piskorski, akik a berlini illetve a milánói közönséget is elbűvölték már a fiatal herceg szerepében. Az Éj Királynőjének bámulatos koloratúráriái, a klasszikus énekművészet csúcspontjai Danae Kontora és Maria Kublashvili előadásában csendülnek majd fel. A fiatal pap és az első őrtálló szerepében hallhatjuk Tarjányi Tamás tenort (július 11.,13.,20., 28., valamint augusztus 02.,08.,10.,15.,16. és 17.), míg az első hölgy szerepében a 2017-es Virtuózok győztesét, Kristóf Rékát (július 11.,13.,20.,26.,28., valamint augusztus 2.,10. és 15.).