1969-ben már internet nélkül is volt annyira fejlett a kommunikáció, hogy naprakészen tudtunk a rockzene máig legnagyobb összejöveteléről: a New York állambeli Bethelben egy 240 hektáros farmon augusztus 15-18 között, a szabad ég alatt 32 előadóval megrendezett rockfesztiválról. Tudtunk róla, és irigykedtünk is rendesen. Ennek kereken 50 éves jubileumát ünnepeljük. Sülyi Péter, az őrségi Hétrétország közivál itt letelepedett főszervezője, az Omega együttes Adamis Anna távozása után belépő szövegírója úgy gondolta, hogy e nemzedéki ünnep, a szeretet, a béke, a zene ünnepe itthon is méltóképpen legyen megünnepelve. Augusztus 16-án, pénteken az őriszentpéteri Malom udvarban ehhez illő környezet várta a kíváncsi vendégeket. Erdő közepén, évszázados malomépület tövében, a pajtaszínház szomszédságában, zöld gyepen állították fel a színpadot, mely a meghívott három zenekar koncertjének színhelye lett.

Elsőként, még a késődélutáni forró nyári órán, a helyi indíttatású, éppen Woodstock sugallatára összeállt formáció, a Neil Young Sétány lépett fel. Előtte a házigazda, Sülyi Péter felvezetőjében megemlékezett Woodstockról, a NYS megalakulásáról, és a szeretet hirdetése nevében elindította az estet. Ki ne emlékezne a neves fesztiválról visszahallgatható Judy Blues Eyes c. jó nyolcperces szvitre, vagy a Sea of Madness balladára, amelyet egy bizonyos Crosby, Stills, Nash and Young nevű csoport adott elő ott, hogy ezáltal meginduljanak a világhírnév felé. Pedig nem mondhatnám, hogy könnyen emészthető, slágerzenét játszottak. Zömében akusztikus gitáron kísérték magukat, legalább három, ha nem négy szólamban énekeltek, összetett, az amerikai folk-rockot és a kemény rockot ötvözték a pszichedéliával, és ráadásul dalszövegeik is vers kategóriába tartózó, komoly mondanivalót közlőek voltak. Nos, ennek a zenének hazai meghonosítói a kanadai énekes-gitáros nevét felvevő Neil Young Sétány tagjai, akiket már volt szerencsém egy körmendi koncerten megismerni.

A balról jobbra beálló Huzella Péter gitár-ének, ex- Kalárka tag, Rátóti Zoltán- gitár- ének- szájharmonika, népszerű színész és Tóth István- elektromos-, és basszusgitár, egykori lovasíjász alkotta a triót kiegészítette Clemente Gábor dob-, és ritmushangszereken. Rögtön egy Neil Young-opuszt, az Ohio c, az Eper és vér c. kultuszfilmben is játszott dalt énekelt el Tóth Isti, természetesen Sülyi Péter magyar fordításában. „Budapest romjain épül a Tienanmen tér..." - hangzott az áthallásokat sem nélkülöző dal refrénje, majd ha Kifogy a kék címmel az Out of The Blue átdolgozott Young- dalt énekelte Rátóti, miközben pofagyaluját is megszólaltatta. Huzella szólóénekével hallhattuk a Nézz rám, öregember c. Young-nótát a neves fricskával: „Nézz rám, öregember, huszonöt, vagy most már több". A Mother Earth c. Crosby & Stills c. dal átiratában mindhárman zenekíséret nélkül, a capella tolmácsolták a vietnami háborúban meghalt fiatal katona történetének drámaiságát. A From Hank To Hendrix c. jellegzetes hangszerelésű Neil-balladát Huzella adta elő éles, metsző énekkel, majd Crosbyék stílusában tolmácsolta Rátóti az Újból egy c. szomorkás dalt. A háromnegyedórás akusztikus előadás utolsó három dala már közismert volt. A legendás amerikaiak Joni Mitchell által megírt Woodstock c. dalnak Sülyi- féle verssel előadott változata lett a fesztivál jelmondata is: Nekem Őrség - Nektek Woodstock. Tóth István merész basszusjátéka sokat emelt a dal hangzásán. A Teach Your Children c., mind hármójuk kristálytiszta kórusával tolmácsolt dal után a Heart of Gold c., Huzella Péter által énekelt Neil- Sülyi klasszikussal zárták koncertjüket. Sülyi szövegeit hallva beugrott Cseh Tamás, és halálának 10. évfordulója, az erre rendezett kővágóörsi ünnepség, és persze Bereményi veseire írt dalai. Hát igen, azok a diktatórikus '70-es évek, melyben az értelmiség azért mindig megtalálta a túlélésre kiötlött ellenszerét, dalszövegek formájában.

Szerva itt, csere ott. Angol nyelvű dalok magyar fordításban történt tolmácsolása után most hazai dalok angol nyelven hangzottak el. Korunk divatos zenekarai közül nekem - amióta az Illés '50 koncerten meghallhattam mai előadók széles társaságában Szörényi, Illés Lajos, Bródy dalait saját értelmezésükben - a legszimpatikusabb az Ivan & The Parazol. Nemcsak azért, mert a '60-as, '70-es évek stílusában játszanak, hanem azért, mert csakazértis azt játsszák! A rekordidő alatti átszerelés után már zengett a Városszeri domboldal, az alatta levő „dühöngő- mezőt" egyre inkább betöltötték a hallgatók.

A Vitáris Iván- ének, csörgődob, Balla Máté- gitár, Simon Bálint- dob, Beke István- billentyűk és Springer Márton- basszus, vokál összetételű kvintet egy kemény, Black Sabbath-os hangszerelésű dallal döngölte földbe bemutatkozásképpen a közönséget, hogy a következőben, a Together cíművel finomítson a bánásmódon. A közvetlen módon Woodstockhoz köthető újbóli keménykedés után Baksa Soós János 50 évvel későbbi hasonmása, az extravagáns kinézetű, lakatot a szájára rendre elfelejtő énekes most saját dalát immár magyarul énekelte. A szív, ha nyitva áll c. dalban Balla spanyolgitárra cserélte elektromosát, Beke régies kinézetű, fadobozos orgonája pedig olyan szépen kísért, mint amilyet anno Ray Manzarek csiholt ki billentyűiből a Doors-ban. Az 1965 c. generációs szám valahol illeszkedett a The Who My Generation c. számához. A frizurára, öltözködésre, sőt mozgására is Pete Townshand-re hasonlító gitáros uralta ezt a számot kemény, hard-rockos gitárrögtönzéseivel. Szintén Máté vitte el a hátán a Santana-ihlette következő, latin ritmusokkal felturbózott dalt is, melyben szólót a szintén kitűnő hangú basszeros, Marci énekelt. A generációk, és a hangulatok, ha találkoznak, akkor ez sül ki belőle - említette a frontember a következő rock, a Lonely Sunday lejátszása előtt a nem kevés idősebb korosztályba tartozó hallgatóságot látva. Smirglisre hangszerelt rock-dalaik mégsem voltak egy kaptafára húzva: megvariált akkordmenetek, ritmusváltások, ott kitalált ötletek tették gazdagabbá a poéta-énekes előadásával kiemelten a koncertet. Egy sima Chuck Berry ritmusú darálósba például belecsempészték az ezután következő Omega Nem tilthatom meg neked c. dalának két sorát. A sohasem túltolt, a koncerten is inkább zömében 3-4 percesre komponált számaikkal élvezhetővé tették műsorukat, úgy, hogy a vad dalokat balladákkal ötvözve szerkesztették be. A Serial Killer magától értetődő pszichedelikus lelkületű segélykiáltása után a Baby Blue-val szelídítettek. Egy saját, magyarul énekelt dallal, majd slágerükkel, a Take My Head-del zárták közel egyórás koncertjüket.

Legalább tucatnyi road munkálkodott az elsötétített színpadon, hogy percek alatt átszereljenek. Itt nem volt mikrofonba könyörgött zenész-kiáltás, a hangerő állítására vonatkozó le- és fölmutogatás, hangszínbeállítás: mindent csendben állítottak át percek alatt. A szünetben Omega-számokat nyomtak folyamatosan, de hogy csak Ivánék után fél óra múlva kezdődhessen a koncert, az véleményem szerint inkább a hangulat felturbózása érdekében tett hatásvadászat volt. A bandát felkonferáló szpíker két mondatában három "meredek poént", vagy inkább blődséget mondott: hogy-hogy város Őriszentpéter, amit ezután hívjanak majd Sülyiszentpéternek, végül Péter legnagyobb érdeme, hogy összehozta az Omega-koncertet ide...

20.40-kor aztán megszólaltak a fanfárok, a színpadot villogó színes fények borították, megindult a füstfüggöny, a hangerő a maximumra lett tekerve. Megadták a módját rendesen! A playbackről bejátszott Nyitány után képbe került szépen-lassan a magyar rocktörténelem egyik legnagyobb ikonja, az 57 éves Omega együttes. Elől szőke hajzuhatagával, feketébe öltözve Kóbor János Mecky, az énekes. Mellette balra tekert szalmakalapjában a nemigen öregedő gitáros, Molnár György Elefánt, mögötte pedig az éneket tömörítő kéttagú vokál, Bárkányi Mónika és Csordás Levente. A fiatal énekesek mögött, a színpad bal hátulján a másik nagy alapító atya, Benkő László ült kétsoros Korgja mögött. Mecky-től jobbra a szólógitáros, Szekeres Tamás helyezkedett el, tőle jobbra az Omega egyik telitalálata, a Mihály Tamás helyére bejelentkezett csaj, Szölőssy Kata emelgette a basszusgitár nyakát egyre magasabbra, míg Földi Albert, a másik billentyűs mögötte kapott helyet tengernyi billentyűje mögött. Hátul, középen az eredeti, „nagy" Omega negyedik tagja, az örökifjú Debreczeni Ferenc Ciki ült a dobok mögött. Hogy ki volt a tizedik ember, arra gyorsan fény derült: bizony a hangmérnök ült be a csoport tagjai mellé a színpadra, hogy onnan tartsa kordába a nem is könnyű feladatot.

A Tűzvihar nevet kapott idei turnén az elhangzott számok zöme nem a legsikeresebb, a korai évek, vagy az azt követő hard- rock korszak dalaiból állt össze, hanem inkább a space-rock korszakukból. A teljesség igénye nélkül az alábbi Omega dalok hangzottak el Őriszentpéteren: a Babylon (1987), a Varázslatos fehér kő (1998), a Tűzvihar (1969), a Csillagok Útján (1977), Napot hoztam, csillagot (1976),  A fegyverkovács balladája (1970) , az Ezüst eső (1979), A bűvész(1994), a Gammapolis (1979), a Fekete pillangó (1986), Addig élj! (1983), A keresztút vége (1995), és a ráadások: Léna (1978), a Gyöngyhajú lány (1969), és a Petróleumlámpa (1969).                                                                             

Összességében elmondhatjuk, hogy a koncert profi módon megszervezett és kivitelezett volt. A Kóbor által énekelt jellegzetes balladák a magyar rocktörténelem legjobban sikerült opusai, amiket itt is sikerült tökéletesen áthoznia. A gyorsabb rocknótákban kissé önismétlőnek tűntek a felső e húrt nyaggató gitárnyüstölések, és jobban lejöttek az előre megkomponált gitárszólamok. Az elektronikát igénylő dalok technikai kivitelezése szintén tökéletes volt, és a szólóének is hozta - sok-sok visszhanggal - az elvártakat. Mecky teljesítményén igazán nem látszott a kora. Az ős-tagok közül Ciki is tökéleteset nyújtott. Mind a gitáros, Elefánt, mind a billentyűs, Benkő Laci mellett ott voltak a fiatal társak a csapatban. Ami miatt kissé sterilnek, művinek tűnt a koncert, az az volt, hogy a zenészek nem álltak kapcsolatban a közönséggel! Bizony, még arra is felfigyeltünk, hogy Benkő Laci szovjet tábornoki sapkát öltött a Léna alá. Persze - hangozhat az ellenérv-, nem kell mindig - Sziasztok! Jól érzitek magatokat? Kezeket fel! -szlogenekkel mesterségesen felkorbácsolni a hangulatot, de az is furcsa, ha egy zenekar tagjai egyetlen szót, köszöntést, számokat bekonferáló mondatokat, elköszönés előtti csapatbemutatást nem kommunikálnak a közönséggel. És ez vissza is jött azok reakcióiból.

A három ráadás szám szerintem eleve kódolva volt a programba, de se több, se kevesebb! Mindenesetre az Omega Európa egyik legnagyobb rockzenei alakulata volt, most is az, és hatása az utókor számára megkerülhetetlen! Mecky balladaéneklése, Kati basszusjátéka, Elefánt gitárnyüvései, a szintetizátorok varázsa, a hang- és fényorgia hazai színpadokon megismételhetetlen játéka egyedivé teszi az Omega produkcióját! Még sokszor hallhassuk-láthassuk!