Így ünnepel egy haramia – A Tizenhét születésnapi bulija
Képgaléria megtekintése2009.12.20. - 14:40 | mirzatripsa - Fotók: Dart
Majd tíz éve határozza meg a szombathelyi ska, reggae miliőt a Tizenhét zenekar. Kilenc év telt el azóta, hogy az Árkádiánál a Halorral osztották meg a színpadot. Igazi new wave volt ez, és a semmiből csak úgy ránk tört. Elszomorító, hogy az a tűz, ami akkor belénk költözött és megfertőzte mindennapjainkat és eszmerendszerünket, az a tűz most az öt évvel ezelőtti reciprokán ég.
Minden alkalommal, minden koncerten szembesülnünk kell azzal, hogy valami olyan folyamat megy végbe ebben a városban, ami most már bibliai méretű hanyatláshoz, pusztuláshoz hasonlítható. Nevetséges, hogy annak idején nem volt olyan koncert az akkori OMK-ban, ami ne hozott volna be minimum kétszáz embert, és akkor itt még csak a leglehetetlenebb kezdeményezésekről beszélünk, ahol olyan zenei szubkultúrák képviseltették magukat, amik a társadalom legkisebb hányadát teszik ki. Minden hétvégét türelmetlenül vártunk, az Esélykiegyenlítőket és ugyebár a Tizenhét koncerteket. Egy idő után már nem is néztük, kik lesznek a fellépők, mert a siker és a szórakozás mindig garantált volt. A sikereket persze nem a SIC szempontjából könyvelhetjük el, akkor is voltak ugyanúgy veszteséges bulik, mint ahogy most is, és lesznek mindig is. De azt azért kikérjük magunknak, hogy egy Tizenhét koncert lutrinak számítson, hogy a megszervezésével tizenkilencre kelljen lapot húzni. Hozzátennénk, ha a továbbiakban is ugyanilyen mentalitásra számíthatunk, a zenekarok nem azért nem fognak eljönni a városba fellépni, mert a szervezők nem tudják őket kifizetni, hanem mert nem akarnak majd fellépni egy buta, mérsékelten életképes, igénytelen közönség előtt. Nos, ilyen és ehhez hasonló ismérvei vannak ama ténynek, ami azt sugallja: valami itt száguld a szakadék széle felé, vagy inkább már el is kezdte a zuhanást.
Ha a punk-rock kifejezést halljátok, csak kiabáljatok! Abból baj nem lehet
Ezek voltak az első benyomások érkezésünkkor, ugyanis a kiírt hét órai kezdést valahogy senki sem tudta elég komolyan venni, és nyolckor még csak a SIC törzsgárdája, és a zenekarok voltak a tett színhelyén. A szervezőség mindenesetre velünk ellentétben, fel volt készülve az érdektelenségre, csak talán a mértékével nem voltak teljesen tisztában, de az biztos, költséghatékony megoldással a színházteremben rendezkedtek be. Kilencig legalább mindenki feltankolhatott az elegendőnek tartott sör mennyiséggel és csak így kezdődhetett a móka. Minket is egy ilyen, tőlünk teljesen idegen helyzetben ért a felismerés, kezdődik a Dallas. Vagyis a The Stout, akik a Dallas filmzenéjét választották intrójuknak. Fellépésük iskolapéldája volt az intellektuális punk zenének, lábakat leállíthatatlanul felpörgető ska-nak és szórakoztatásnak.
Ilyeténképpen a ska-punk műfajnak. Megjelenésükkel pontosan azt a hangulatot idézték, mint amikor a Vissza a jövőbe ominózus jelenetében, McFly a színpadra lép, és lenyomja Chuck Berry Johnny B. Goodie-ját. A zenekar Graz-ból érkezett, és a nyelvi gap-eket átugorva angolul osztották a közönséget, de ebbe a szakadékba sokan beleestek. Félelmetes, mennyire nem tud a magyar ember nyelveket beszélni. Feszengtünk, amikor a legkisebb iskolázottsággal is elég egyszerűen kideríthető kérdésekre -„Jól érzitek magatokat?"- vagy a „Szeretitek a punk-rock-ot?" hatalmas csend volt a válasz. És a kekecek kedvéért megjegyezzük, nem azért, mert annyira élvezhetetlen zenét játszottak, vagy azért, mert mindenki annyira szemérmes volt, hogy nem tudott egy „Yeah!" kurjantással túllenni ezen a kínos helyzeten, hanem mert egyszerűen látszott a tanácstalanság az arcokon. És a dolgok helyretétele érdekében javasoljuk, ha legközelebb egy punk koncerten valaki kiejti a száján a punk-rock kifejezést, csak kiabáljatok! Abból baj nem lehet. A zenekar minden trükköt bevetett, énekeltette a közönséget, felhívta őket a színpadra. Ami a legviccesebb volt, utolsó elkeseredésében Jürgen lejött a deszkákról, és beállt a bólogatók mellé gitározni. Igazi minőségi koncertet csináltak, amerikai középiskolás, bálozós hangulattal. Talán majd egyszer a szombathelyi közönség is felnő a feladathoz, és tud élni egy ilyen műsor adta lehetőséggel.
A Terit csak az igazán bennfentesek ismerhetik
Amikor úgy kétperces zenélgetés után elhangzott Szasza szájából a „Szerintem akkor beálltunk" mondat, akkor az előbb említett, nemlétező közönség hirtelen valóságos formát öltött, és létezőbe fordult át. Futva támadták meg a rajongók eddig bujkáló és éppen érkező elemei a színháztermet, mert Tizenhét születésnap csak egyszer van egy évben.
Ezek után már nem voltak kérdések, már nem lehetett kifogásolni semmit, egyik számról a másikra lett jobb a koncert. Fontos minőségellenőrzési ismérv is lehet, hogy Szasza hányadik szerzemény után veszi le a pólóját. Ezek szerint egy erős hármast megérdemelt a koncert, mert úgy a felénél kerülhetett sor habtestének kivillantására. KáPé és Ede végig egymásra vigyorogtak - mondjuk együtt: Ede de bedezodoroztad magad - a túlvégen persze meg Páleszék hülyítették egymást. Nem maradt ki egyetlen hőseposz sem, volt Teri, amit úgy konferáltak fel, hogy csak az igazán bennfentesek ismerhetik, ehhez képest jószerivel énekeltük velük együtt. Meg a Két hangyát is lenyomták, ami már csak azért sem semmi, mert nagyjából, amikor az a szám íródott, akkor javában élte a hallgatóság jelentős hányada a pubertáskorát, és így kinővén a csapongó életmódból, mosolyogva gondolhattunk vissza az akkori nagyhorderejű szerelmi katasztrófákra. A Moonstompin-t ugyancsak egyemberként énekeltük, és itt akár fel is lehetne sorolni az összes dalt, mert mindegyikhez van külön történet, mindegyik a múltunknak egy színes, édes cukorkája. Egy kicsit csaltunk is, mert jubileumi ünneplésre mentünk, de ugye csak előre ittunk a medve bőrére, igazi jubileum majd jövőre. Szóval megint volt egy olyan koncert, ahol az ember szája körbeéri a fejét, mert mindenkije ott van, akit szerethet, meg torkaszakadtából kiabálhatja, hogy „Lemegyünk a haverokkal, bebaszunk az este...", régi arcok kerülnek elő, de az biztos, nagyon sokan hiányoztak. Lehet, egy jobb helyre költöztek, és jobb koncertekre járnak, vagy akart, illetve nem akart gyerekeiket nevelik, vagy kinőttek már ebből a zenéből. A nevetésből sose lehet kinőni, legalábbis nem szabad. Ne hagyjátok magára a várost, és a fellépőket, menjetek nevetni!
A hírhez tartozó képgaléria
Programkereső
Galéria ajánló
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1913 szavazat
Új hozzászólás
Korábbi hozzászólások
A képeket nézve nagyon csodálkoztam én is ezen az érdektelenségen... hát ezek vagyunk mi szombathelyiek :)
Szép Balázs... mégegyszer sajnálom, hogy nem lehettem ott...
Majd a következőn :)
Puszik
Mostanság ez szombathely. Így csupa kisbetűvel...