Sárkány lájt (megfontoltan, szavanként - értsd: fellépő együttesenként - mutogatja el)

A Savaria Ifjúsági Centrum koncertjeinek népszerűségi indexéhez képest bizony meglepő volt, hogy szinte csak lézengtek az érdeklődők a hétvégi Esélykiegynlítő Fesztiválon. A négy fellépő zenekar viszont becsülettel és mindezek ellenére kitartóan nyomta a színpadon, hiszen a deszkák előtt ugráló, csápoló fiatalok 80%-a "verbuvált" rajongó - osztálytárs, barátnő, ismerős - volt, akikkel szemben ilyenkor sokkal nagyobb a bizonyítási hajlam, mint a maradék 20% előtt.

Közel egyórás csúszás után kezdett a szombathelyi (és környéki) illetőségű Ultraderm, akik saját bevallásuk szerint kb. öt éve „tolják a biciklit", de mégis színpad-idegen módon mozogtak. Hamar kiderült, hogy kedvenc kifejezésük a „hányás", de kedvelik az „alkohol", a „sör" és a „Sopron" szavakat is, melyek változatosságát sejteni lehet. A színtiszta rockzenét némi trombitával lazítani próbáló Ultraderm helyenként úgy tűnt, igyekszik társadalomkritikát is megfogalmazni, a civilizációból kiábrándult fiatalok szócsövévé válni - kevés sikerrel. Azt azonban mindenesetre megállapíthatjuk, hogy voltak olyanok (talán a saját ismerősökön kívül is), akiknek bejött a sok káromkodás, és „fikázás", főleg amikor az Alvin és a mókusok egy örökbecsű darabjával próbálkoztak. Stílszerűen: azt a kutyaszaros mindenit!!

Az olajos vasak és égben edzett kövek higiéniai asszisztense - Ultraderm

Másodikként a kemenesmihályfai Dead, but Happy, egy roppant fiatal, de annál lendületesebb formáció lépett fel. Ha nem csal a szimatunk, ránézésre is punkkoncert következik, lelki füleinkkel pedig már hallunk is egy Green Day-tribute-ot. Utóbbi elmarad, a dobos azonban nem okoz csalódást - jó „punkrockerhez" illően, félmeztelenül veri az ütemet, megvillantva számos tetoválását a fiatal lányok nagy örömére. Kicsit mosolygunk, amikor elhangzik az egyik dal felkonfja - „ezt a számot pedig küldeném az osztálytársaimnak", de ennek a koncerteknek egyébként is családias a hangulata, nem nagyon kell tartani idegen fültől, akit nem illetne a kiszólás. Maga a fellépés viszont nyúlik, mint a rétestészta, a közönség pedig irigylésre méltó módon lelkes - így aztán a rendezőknek kell leinteni az ifjú csapatot - több ráadás nem mehet.

A hallottakról jót, vagy semmit - Dead, but Happy

Ezt követően a mosonmagyaróvári Anonym Project viszont kihozta magából a maximumot - számaik mindegyike szépen kidolgozott és jól összerakott volt. (Nem mellesleg jó volt látni, hogy az egykor gitározásban és énekben is gyenge basszusgitáros az elmúlt évek alatt sokat fejlődött, sőt, leírhatatlan színpadi mozgásával szinte megbűvölte a közönséget). (ez lehet, viszont babra meló volt nyomorult automatikának élességet állítani rá...- a Szerk., aki egyben fot.) Az egyetlen szépséghiba, hogy az éneket nem hallottuk, csak egyetlen kivehető sor ütötte meg a fülünket: „senki nem szeret, én sem szeretek senkit". Kár, hogy ezt több befutott csapat is megfogalmazta már, így a korszakos mondanivalót ismét elfeledhettük. Az viszont mindenképpen siker, hogy a Szombathelyen eddig aránylag ismeretlen formáció néhány rajongót bizton elkönyvelhet magának.

„senki nem szeret, én sem szeretek senkit" - Anonym Project

A „legjobbat a végére"-elv alapján utolsóként a Zaporozsec lépett színpadra, akiknek neve már nem ismeretlen a szombathelyi közönség számára. Kétségtelen, hogy ők hozták ki a legtöbbet magukból és a technikából egyaránt. Annak ellenére, hogy dalaik erősen hajaznak a Quimbyre - nem elsősorban azért, mert a beállás alatt és a koncerten is játszottak egy számot tőlük (Legyen vörös). Ez nem is baj, hiszen a Zaporozsec egyben van, mind a dalszövegek, mind a zenélés tekintetében. Kár, hogy a közben hazacsordogáló közönség nem várta meg az éjfél utáni kezdést, így szinte üres színpad előtt voltak kénytelenek játszani a srácok.

Záporozséc jönni Szentgotthárd, árátni nágy hánggál, cséndés sikér - Zaporozsec

Nem szabad azonban elfelejteni, hogy az Esélykiegyenlítő Fesztivál célja pontosan az, hogy az amatőr zenekarok - akik máshol nem nagyon játszhatnának - lehetőséget kapjanak kiállni a színpadra, a koncertlátogató közönség pedig lehetőséget arra, hogy megismerje őket. Ma Szombathelyen nem igazán akad olyan koncerthelyszín, klub, vagy éppen kocsma, ahol erre lehetőségük nyílna, így a koncert-tapasztalat megszerzéséhez is jóval göröngyösebb út vezet. A SIC egy kicsit ezen próbál segíteni, sajnálatos tendencia azonban, hogy a fiatalok többsége nem megy el olyan rendezvényre, ahol nem ismeri a fellépőt, még akár a buli kedvéért sem. Az meg már a tyúk és a tojás esete, hogy azért van kevés ilyen jellegű rendezvény, mert kevés a vendég, vagy azért kevés a vendég, mert hiányoznak a rendezvények. Mégis érdemes kilátogatni az esélykiegyenlítőkre, hiszen az alapötlet jó, és nemes - minél szélesebb körben megismertetni a fiatal, szárnypróbálgató zenekarokat, hátha csiszolatlan gyémántra bukkanunk, vagy éppenséggel lehetőségünk lesz évek múltán azt mondani gyermekünknek: „én már akkor láttam őket, amikor még játszani sem tudtak".

Sárkány hevi (egy szusszra, egybe' mutogatja el)

Zaj volt, zúzás volt, bohóckodás a színpadon és fülsértő „ének". Meg némi közönség. Azért némi, mert ha voltak vagy ötvenen, akkor sokat mondunk. Ezzel is nincs is semmi baj, megszoktuk már, hogy kevésbé ismert zenekarok koncertjére barátokon, ismerősökön és hívott vendégeken kívül nagyon kevesen kíváncsiak - ez nem is a fellépők hibája. A - helyenként - zenének titulált „előadás" viszont annál inkább.

Tulajdonképpen sikernek is elkönyvelhetjük a hétvégi Esélykiegyenlítőt. A fellépőknek ugyanis sikerült überelniük egymást - negatív értelemben.

Elsőként az Ultraderm kente falhoz a jóízlést, gyorsan eloszlatva a reményeket a „minden nő kurva" refrénű dallal. Később hasonló érzetet sikerült elérni a harmadik előadónak, az Anonym Projectnek, akik a „Tűnj a picsába" köznyelvi szófordulattal ismételten bebizonyították, hogy a korai magyar punkból nem maradt meg más a fejekben, mint a trágárság, mindez megspékelve a színpadon való „gyilkos" ugrálással. Mindezzel persze nem is lett volna semmi baj. Csakhogy az esélykiegyenlítő nyilván arról szól, hogy amatőr tehetségek, de legalábbis előadók lehetőséget kapjanak a bemutatkozásra, amit nem ártana alázatosan kezelni. Ugyan - érthető módon - minden kezdet nehéz, és a sikerhez vezető út bizony nagyon rögös, az ismeretlenségből előlépve nem kellene alapból "csinálni a fesztivált" a színpadon, például azzal, hogy a koncert kezdése a megszokott csúszás mellett még késik vagy húsz percet, mert az énekes nem hallja, ami kint szól. A közönség, és a hangosítók viszont hallották - ez viszont nem volt meggyőző érv. Így aztán kötelezően túlvezérelt, érthetetlen, ámde enyhén kispálos hanggal aláfestett punk-rockot hallottunk. És bátrak voltunk. No nem azért mert nem tettünk eleget a már fent említett felszólításnak, hanem mert kibírtuk.

Kaptunk azért jót is a Savaria Ifjúsági Centrum programján, hiszen az est folyamán másodikként a Dead, But Happy adott koncertet. Tény és való, hogy ezek a fiatal srácok részt vettek már tehetségkutató versenyen, és elég jól szerepeltek, de legalább átjött, hogy - még ha apróbb hibákkal is - szívből játszanak színpadon és jó karakterek. Nem szabad elfeledkeznünk a Zaporozsecről sem, akik az esélykiegyenlítő utolsó zenekaraként léptek fel, de pár számnál többet nem is játszottak. Gyaníthatóan nem a szűk repertoár miatt. A nagyérdemű bizonyára - az előző csapatok hatására - nem szavazott bizalmat nekik, pedig - kicsit a Quimbyre hajazó - zenéjük igazán fülbemászó és hangulatos volt. Csak rövid. Így aztán nem sikerült egyenlíteni.

Sárkány médium (nagyon tömör, arany középút, bőrön érezve a feminim kénkő égető erejét, fotók )

Összefoglalva: "ami látható, az látvány, ami hallható, az hal(l)vány..."
Kivéve: Zaporozsec, Dead but Happy, de ebben szinte mindannyian egyetértettünk.

Az Anonym Project sem lett volna mellényúlás, de a szövegek érthetetlensége rendesen nyomta a mínuszokat az amúgy sem acélos, zenei klisékpatronok sorát ellövő produkcióra. A kispálos elhajlás meg ennek fényében a mérleg másik serpenyőjébe került, mert a kissé egysíkú témák miatt lehetett volna nagyobbat is meríteni a rockzene fortyogó kondérjából. A Kispál és a Scissor Sisters kihalásztatott (utóbbi énekhangban) és ez nem is baj. Az Ultraderm világfájdalma, permanens és számomra öncélú lázadása (mi ellen is??) teljesen testidegen volt, ugyanakkor a trombita valóban meglepően jól ellensúlyozta ezt az érzést.

Kreatív javaslat: Kedves Szervezők! Lánybandákat az esélykiegyenlítőre!!