Cannes-i sztárfilmekkel nyit a 9. Mozinet Filmnapok

2019.09.18. - 00:30 | vaskarika.hu

Cannes-i sztárfilmekkel nyit a 9. Mozinet Filmnapok

A 9. Mozinet Filmnapok programjában idén kilenc film tekinthető meg, akár hónapokkal a hazai mozibemutató előtt. A filmek között szerepel Bong Joon-ho legújabb rendezése, az Élősködők (Parasite), amely idén a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál legrangosabb elismerését, az Arany Pálma-díjat nyerte el, valamint egy magyar premier, a Valan – Az angyalok völgye is. Több alkotó – köztük Vlad Ivanov - elkíséri filmjét a budapesti vetítésre. A Mozinet Filmnapokat idén 2019. október 17-20-ig Budapesten és számos vidéki városban rendezik meg.

HIRDETÉS

A dél-korai rendezőfenomén, Bong Joon-ho (A gazdatest, Snowpiercer - Túlélők viadala, Okja) tízévnyi nemzetközi kitérő után tért vissza hazájába, hogy ismét kompromisszummentesen dolgozhasson. Ennek eredménye ez az Arany Pálma-díjjal jutalmazott, tőle megszokott hangvételű, semmihez sem hasonlítható éjsötét vígjáték, az Élősködők. Főszereplői, Ki-taek családja igazi semmirekellőkből áll. Irigykedve nézik a Park család fényűző életmódját, és ördögi tervet eszelnek ki, hogy a közelükbe férkőzzenek. Azonban természetesen semmi sem a családfő tervei szerint alakul.


A Pedro Almodóvar produceri közreműködésével készült Az angyal egyszerre megdöbbentő, stílusos és helyenként sokkolóan humoros film, amelyet egy hihetetlen, de igaz történet inspirált. A tizenhét éves Carlos angyali arca és göndör fürtjei mögött egy morális gátlások nélküli szörnyeteg rejtőzik, aki rettegésben tartotta a '70-es évek Buenos Airesét. 

A román új hullám egyik megkerülhetetlen alakja, Corneliu Porumboiu rendezése, A hegyek szigete a bankrablós-átverős műfajt állítja a feje tetejére. A gyönyörű Gilda mindent bevetve megkörnyékezi a korrupt rendőrt, hogy ő segítsen férje, a kétes hírű üzletember megszöktetésében. A megfigyeléstől tartva ősi füttynyelvet sajátítanak el, hogy üzenhessenek egymásnak a gondosan megtervezett akció során. A film főszereplője, a Napszálltából is ismert Vlad Ivanov elkíséri a filmet a budapesti vetítésre, az érdeklődők közönségtalálkozón is részt vehetnek. 


A Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon díjazott, szívszorító Kontroll nélkül akár igaz történet is lehetne: a film a kilencéves Benni szemén keresztül azoknak a gyerekeknek a történetét meséli el, akikre minden igyekezet ellenére az ellátórendszer nincsen felkészülve. Benni szeretetéhes, nehezen kezelhető kislány, aki nem találja a helyét a szülő nélkül felnőni kénytelen gyerekek között. Helena Zengel hátborzongatóan erőteljes, érett alakítása egész biztosan sokáig velünk marad majd. 

Bagota Béla első nagyjátékfilmje, a Valan - Az angyalok völgye feszült és szívszorító lélektani krimi, teljesen új hang a magyar filmművészetben. Főhőse Péter (Krisztik Csaba) nagyvárosi rendőrként emberkereskedők után nyomoz Brassóban. Péter egy telefonhívás miatt kénytelen visszatérni erdélyi szülővárosába, amikor felmerül a gyanúja, hogy rég eltűnt testvére holtteste került elő a hófödte fenyvesek között. A filmek alkotóival több helyszínen is találkozhatnak az érdeklődők. 

A láthatatlanok imádnivaló karakterrel teli igaz történet. Négy mindenre elszánt szociális munkás nőknek fenntartott nappali melegedőt vezet. Amikor az emberi tényezőt teljesen figyelmen kívül hagyó bürokraták ellehetetlenítik őket, hősiesen szövetkeznek, hogy a szabályokat áthágva segítsenek pártfogoltjaikon. Úgy döntenek, saját szakállukra tovább üzemeltetik a helyet, magánakciójuk azonban nem maradhat örökre titokban. Franciaországban a film az év meglepetéssikere lett, eddig több mint másfél millióan látták. 

A sokszoros díjnyertes rendező, Marco Bellocchio a közelmúlt történelmének sötét évtizedeit eleveníti fel Cannes hivatalos versenyprogramjában szerepelt, ízig-vérig olasz maffiatörténetben, Az első árulóban. Tommaso Buscetta tanúvallomásának köszönhetően tudta Falcone vizsgálóbíró térdre kényszeríteni a szicíliai maffiát, a Cosa Nostrát. Buscetta kegyetlen bűnözőből vált Olaszország máig megosztó hősévé. 

A Portré a lángoló fiatal lányról Cannes-ban olyan sikert aratott, hogy aligha lehet kérdéses: komoly eséllyel pályázik a 2020-as Oscar-díjátadón is. Héloïse-ról (Adèle Haenel) portrét rendel grófi családja, hogy a festmény segítségével házasítsák ki. A bretagne-i szigetre érkező festőnő, Marianne (Noémie Merlant) társalkodónőnek adja ki magát, hogy megfigyelhesse a vonásait. A közös séták során egyre nehezebben tudnak ellenállni egymás vonzerejének. A Time magazin a korabeli tabukon áthágó filmet „gyengéd és összetett szerelmes történet"-nek, az Indiewire pedig egyenesen „festői mestermű"-nek titulálta. 


A Medvevilág Szicíliában a XX. század egyik legjelentősebb szépirodalmi gyerekkönyve. A belőle készült animációs film felnő a feladathoz: Lorenzo Mattotti olasz rendező A vörös teknős francia producereivel és a Kecskeméti Animációs Stúdióval dolgozott együtt. Leander, a medvék királya levezeti a népét a hegyekből, hogy élelemhez jussanak és megtalálják régen elvesztett fiát, Tónit. Az emberek világával megismerkedő medvék viszont egyre több emberi szokást vesznek át, és veszélybe kerül a medvelélek. A rajzfilm megjárta Cannes-t, Annecy-t, díjat nyert a KAFF-on, a Mozinet Filmnapokra Christophe Jankovic producer és Nagy Lajos, a magyarországi animációs munkák vezetője kíséri el, a Puskin moziban közönségtalálkozó keretében találkozhatnak velük a nézők.


A Mozinet Filmnapok idén 2019. október 17-20-ig lesz Budapesten, és számos vidéki városban. A Puskin Art Moziban idén először bérlet is váltható szeptember 18. és október 2. között ezen az oldalon. A tíz filmre szóló bérlet ára 12.000 Ft, részletek a honlapon olvashatók.

Új hozzászólás